
Szünetelni fognak a DIGI szolgáltatásai az egész országban: ekkor jön a leállás
Fejlesztési munkálatok miatt lesz országos leállás a DIGI-nél február elején.
Fejlesztési munkálatok miatt lesz országos leállás a DIGI-nél február elején.
A cég azt is közzétette, hogy mennyivel fogják emelni az árakat.
Nem fizeti ki a számlát.
Nem lesz könnyű dolguk, ugyanis kezd telített lenni a piac.
A modernizációs folyamat a felénél jár.
Óránként négy perc veszik el a filmélményből.
Az elkövetők a részletfizetésnél ügyeskedtek.
Milyen lehet az élet áram és gáz, no meg számlák nélkül? Megmutatjuk!
Az átlag alatt fogyasztóknak viszont nagyon olcsón, veszteségesen továbbítják.
Órákon keresztül nem lehetett hívást indítani a Yettel hálózatában.
A Netflixnek korábban 36 hónapot kellett várnia, hogy a francia mozikban forgalmazott filmeket felvehesse kínálatába.
A Főtáv idén csaknem egymilliárd forintot fordított karbantartásra.
A statisztikai adatok önmagukért beszélnek.
A hibát részlegesen sikerült elhárítani estére.
Bárhol az országban működik a rendszer.
Az állami egészségügyi ellátás mellett egyre többen választják a magánellátást.
Bár rengeteg dolog kihelyezhető, nem az összes típusú hulladékot rakhatod ki lomtalanításkor.
DNS-probléma okozott fennakadást, de azóta helyreállt minden szolgáltatás.
A rendelet a vállalkozásokon kívül az oktatási szolgáltatásokat, az orvosi ellátást és a szociális szolgáltatásokat is érinti.
Hétfő reggel óta tapasztalhatóak anomáliák a hívásoknál, az okot egyelőre senki sem tudja.
A rendkívül érzékeny adatok általában óvadékügynököknél és fejvadászoknál végezték.
Élet Mentő Pont elnevezéssel indított kampányt a mentőszolgálat.
Most kiderül, ön melyik táborba tartozik: Gondoskodó, Felvágós, Passzív, Akcióleső vagy Számolgatós?
Te szívesen utaznál a repülőn gyerekmentes környezetben, vagy vérlázítónak tartod az ötletet?
Fű alatt törvénytelen volt kiüttetni a telefont, a szolgáltatók pedig borsos összeget kértek el érte. Ennek most vége.
Csütörtöktől péntek reggelig sok helyen szünetel a szolgáltatás.
Ma már nemcsak a gazdagok kiváltsága takarítószolgálatot igénybe venni.
Néhány szolgáltató nem tartotta be az internetáfa-csökkentési szabályokat.
Öt lehetőség, hogy még jobban járj!
Korlátlanul beszélhettek családon belül, és egyszerre tévézhettek több eszközön. Mutatjuk, hogyan! (x)
Az ingyenes roaming-használat a visszaélés lehetőségét hordozza.
Simán felemelték az árat a korábbi szintre.
Sokféle adat befut majd.
Szigorodtak a szabályok.
Az online dolgok egyre nagyobb teret hódítanak. (x)
Már megint akcióba léptek a csalók, a Telekom figyelmeztet.
Bejegyezte az indulás időpontját az NMHH oldalán.
Nem mindig utalják vissza a pénzed, érdemes ismerned a részleteket.
Feltöltőkártyán 19 forintos percdíjat kínál.
A cég szerint ugyan a legtöbben sokkal jobban jártak az új csomagokkal, de akik úgy érzik, hogy ők mégsem, azokat kárpótolják. Megtudtuk azt is, mivel.
Mégis, mi mást tehetünk, ha nem javítják a hibát? Persze nem muszáj helyettük dolgozni, inkább be kell hajtani rajtuk a kötbért.
A szolgáltatók a gázt is olcsóbban szerzik majd be, de nekünk nem adják majd olcsóbban tovább.
Ismeretlen csenget be a lakásba, és ezt állítja? Ezt kell tenned, ha nem akarsz áldozattá válni!
Saját maguk adnák részletre a mobilokat, ha a vásárló kétéves hűségszerződést köt velük.
Óriási káosz várható a szolgáltatók körében.
A Tepco éves profitja 4,3 milliárd dollár.
Az amerikai internetszolgáltatók különböző árakat állapíthatnak meg a különböző cégek számára, ha azok gyorsabb netet akarnak.
Elterjedt legenda, hogy a szolgáltatók hígítják a gázt: tudd meg, igaz-e ebből valami!
Így segít a szolgáltató, ha közüzemi tartozásod van.
Ha régi háztartási készülékeid sokat fogyasztanak, érdemes lépned.
Ha régi háztartási készülékeid sokat fogyasztanak, érdemes lépned.
A cél az lenne, hogy a szolgáltatóknak se legyen olyan jó?
Egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen indul a videók lejátszása.
Nem mindenki teszi meg, pedig nagyon fontos lenne alaposan átnézni a közüzemi számlákat.
Arról tájékoztatták a cégeket, hogy lesz áramszünet, de arról nem, hogy elmarad.
Ezt hozta az új taxisrendelet.
Így kerülheted el, hogy ártatlanul gyanúsítsanak meg.
Az elektromos pókembert az áramszünet, a várban lakókat a színváltó sorompó irritálja. Lila villódzás a város felett, a mozgólépcsősörték rejtélye. Panasznap az Indexen.
Egyre több a csaló, aki szolgáltatónak adja ki magát. Ezt tedd, ha megjelennek!