
Már csak pár napig kérhetik a szülők gyerekeiknek az ingyenes, HPV elleni oltást
A védőoltással a fertőzés által okozott betegségek több mint 90 százaléka megelőzhető.
A védőoltással a fertőzés által okozott betegségek több mint 90 százaléka megelőzhető.
A vakcina a vírus kilenc típusa ellen véd.
A nem mindennapi történet jogi precedenst teremthet.
A Cancer Research UK nevű szervezet „történelminek” nevezte az új eredményeket.
Mert a tudományos közlésnek szabályai vannak.
A vakcinát igénylő családok 7. osztályos gyerekei az iskolai oltás keretében ingyen kaphatják meg.
Százötvenezer forintba kerülhet most már a három adagból álló oltás.
18 milliárd forintos program.
Az önkéntes és ingyenes védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kaphatják meg a tanulók.
A csordaimmunitás elérése érdekében a szülők éljenek a lehetőséggel, és időben oltassák be HPV-vakcinával az iskolában a gyerekeiket – figyelmeztetnek a szakemberek.
Ősszel már a 12 éves fiúk is megkaphatják a HPV-oltást, ami nem csak a méhnyakrák ellen véd.
A vakcina nemcsak a HPV-fertőzés terjedését akadályozza meg, de férfiaknál fellépő daganatokat is.
És több mint kétszer ennyien lesznek méhnyakrákosak, pedig a betegség megelőzhető lenne.
Az oltás biztonságos és hatékony, Skóciában például szinte teljesen eltörölte a méhnyakrákot.
Ezzel akár 29 ezer rákos megbetegedést előzhetnek meg a férfiaknál a következő évtizedekben.
Mert tartanak a kereskedelmi háborútól. Ha ez igaz, az komoly csapás lehet a kínai gazdaságnak.
A fej-nyaki rákok nagy része férfiakban alakul ki, többségükben a HPV miatt.
Mindenkinek jó lenne az oltás és a teszt is könnyen elérhető, mégis keveset tudnak az emberek a HPV-ről.
Egy brit kutatás szerint az új módszer kiválthatja a sokkal kellemetlenebb kenettesztet.
Az oltóprogramot még idén kiterjesztik a fiúkra is.
Magyarországon vezető haláloknak számít a méhnyakrák.
Csakhogy az oltástól sokan félnek, a vallásosak egy része pedig úgy véli, hogy erkölcstelen szexuális életre ösztönzi a lányokat.
A WHO az oltás nagyobb támogatását sürgeti. Itthon a szülők negyede nem kéri a gyerekének.
Ez az érintett hetedikes korosztály negyede. Pedig a méhnyakrákhoz köze lehet a HPV-nek.
Az erről beszélő szakorvos szerint hiába lenne fontos a szűrés, sokan a betegségről se tudnak.
Az oltás véd a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV ellen.
Így több fiatal szerezhet védettséget a HPV-vel szemben.
A HPV elleni oltás most a legforróbb téma: 35 ezerből 2 esetben volt komoly mellékhatás, de az is elmúlt.
A hetedikes lányok 77,5 százaléka kérte az oltást, ez nemzetközi szinten is jó eredmény.
Mittelholcz Dóra négy évig küzdött a méhnyakrákkal. Szokatlan nyíltsággal vall betegségéről és arról, hogy miért nem érdemes feladni a harcot. A két rész egyben.
Minden nő legyen tisztában a testével, hogy észrevegye, ha baj van – ez Dóra üzenete, aki nyíltan beszél a méhnyakrákkal való küzdelméről. 2. rész.
Kis odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a betegség kialakulásának esélye.
Mittelholcz Dóra négy évig küzdött a méhnyakrákkal. Szokatlan nyíltsággal vall betegségéről és arról, hogy miért nem érdemes feladni a harcot. 1. rész.
A HPV-oltás kifejlesztője bevallotta! Futótűzszerűen terjed a hír a Facebookon, csak éppen nem igaz.
Ennyien kérték az ingyenes oltást. A 15-45 közötti nők között a méhnyakrák az elsőszámú halálozási ok.
Az oltással a méhnyakrákot lehet megakadályozni, a 7.-es lányoknak ingyenes, jövő hétig lehet kérni.
Októbertől minden hetedikes lánynak felajánlják a HPV elleni oltást. Tessék élni vele!
A hétvégén fiatalon elhunyt Urbán Zsófia énekesnő méhnyakrákban. Nobel-díjat érő felfedezés volt, hogy a betegséget a HPV vírus okozza, a megelőzés mégis késik Magyarországon, a legtöbben itt halnak bele Európában.
Októbertől a 12. évüket betöltő lányok ingyenesen kaphatják meg a méhnyakrákot megelőző oltást.
Akkora kedvezménnyel adta a külföldi korrupciós ügyek miatt megszorult GSK a HPV elleni szert, hogy az már kormányzati szinten is gyanús lett.
Osztrák kutatók fejlesztése egyelőre kísérleti stádiumban van, daganatok ellen jól védene.
A hatodik osztályos lányok kaphatják a méhnyakrák megelőzését szolgáló vakcinát.
Hamarosan a humán papilloma vírus és a pneumococcus elleni oltás is kötelező lehet.
A torokrákos betegek harmadánál megtalálták a nemi úton terjedő HPV-vírus valamely fajtáját.
A Guardian állítja, Douglas határozottan az orális szexre fogta a rákját. Hangfelvételük is van.