
Egy rádióhallgató nyomhatta fel a rendőrségnél Rákóczi Ferit
A hatóság hivatalból eljárást indított az ügyben.
A hatóság hivatalból eljárást indított az ügyben.
Az énekes összetört, de a menedzser azt mondta, csak nevettek az egészen.
Nagyjából félmillió forintos kárt szenvedtek.
Péntek reggel a Balatonról jelentkezett Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc.
A rádiós úgy gondolja, az ő szavai inspirálták a focistát.
A rádióst is beszippantotta a kriptovaluták világa.
Sivák Péter három rádióállomásért felel, programigazgatóként konkurens adókat irányítva.
A sok nevetés után legörbült a műsorvezető szája.
Frekvenciát vált a Rádió 1.
Hatvan alkalommal vívták ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rosszallását.
Elmondta a rádiós, miért hagyná abba a rádiózást.
A rádiós műsorvezetőt a névnapja alkalmából lepték meg a rend őrei.
A rádió minden dolgozóját letesztelik. A Rádió 1, a Retro Rádió és a Best FM is otthoni munkavégzésre állt át.
Maratoni koncertet tartottak, hogy azokon segítsenek az összegyűjtött összeggel, akiken szerintük igazán kell.
A Sebestyén Balázsék műsorát is sugárzó Rádió 1 korábban Andy Vajnáé volt, ha lehet, most még közelebb került a kormányhoz.
A Sláger FM műsorvezetője szerint a konkurens reggeli műsor névadója a sajtót és a saját hallgatóit hibáztatja.
A rádiós szerint a konkurencia műsora unalmas, és úgy véli, csak megjátsszák magukat. Sebestyén Balázs nem kommentálta Jáksó megjegyzéseit.
A lépés nagyon fontos lehet a reggeli rádióműsor jövője szempontjából.
Sebestyén Balázs és kollégái közel félmillió követővel rendelkező Facebook-oldalukon buckalakóztak egyet.
A rendőrség szerint nem követett el hivatali visszaélést a Médiatanács, amikor győztesnek hozta ki Vajna szabálytalanul pályázó rádióját.
A macskát nem utaztatják magánrepülőn, és nem szól bele, hogy miket posztol a felesége. A médiabirodalmát pénzért adta el, de a TV2-t megtartja. Andy Vajna szerint pont annyi történelmi film készül, ahány jó ötletet a magyar producerek beadnak, a kormánysajtó támadásait pedig az irigység motiválja.
A Mészáros Lőrinchez köthető Radio Sales House állt elő azzal, hogy az NMHH által kijelölt cég manipulálhatja az adatokat.
Százezer hallgató nem tűnik csak úgy el egyik napról a másikra. A Rádió1-et ott is mérték, ahol nem sugároz.
A legtöbb helyi a Rádió 7-et hallgatja, a Vajna-féle Rádió 1 hallgatottsága országosan csökken.
Perrel fenyegetik azt, aki a Rádió 1 nevet használja, még akkor is, ha erre joga van. A kisebb rádió meg behódol, mert nem akar éveken át pereskedni.
A Médiatanács mindent megtett annak érdekében, hogy a Rádió 1 gond nélkül indulhasson el a református adó helyén.
Békéscsabán tovább működhet az eddigi rádióadó, de Vajnáéknak sem kell félniük: alighanem ők is kapnak egy rádiót a városban.
Több kérdés is felmerül a Médiatanács döntésével kapcsolatban. Titkos dokumentumok szivárogtak ki a 24.hu-hoz.
A hallgatók amúgy sem a név miatt hallgatják őket, érveltek. A névhasználati per ettől még folytatódik.
Országos frekvencia híján a kereskedelmi rádiók nem rúgnak labdába. A csak online elérhető Class FM-nek 407 000 hallgatót mértek valahogy.
A Rádió 1 hálózata a nyáron újabb négy frekvenciával bővül, és ne higgyük, hogy itt leállnának.
A Reggeli Show Sopron, Pécs és Eger városában is hallható lesz.
Júniustól már a debreceniek is Sebestyén Balázzsal kezdhetik a napot.
Ezeket a rádiókat választották az emberek a Class FM megszűnése után.
A rádiós piac átrendeződésével nem lett sokkal kevesebb rádióhallgató az országban, sőt, Budapesten még emelkedett is a számuk.
A Rádió 1 mellett a szakmaiság és a megfelelő körülmények döntöttek. Balázsék perre mennek a Morning Show névért, ami egyelőre a Class FM-é.
A Morning Show a Rádió 1-re költözött, de az ígéretek szerint továbbra is független marad.
Hétvégén bezár a Class FM, vajon hová mennek a hallgatók? És honnan fogjuk megtudni?
A Médiatanács rábólintott arra, hogy a Rádió 1-et már Budapesten kívül is lehessen fogni.