
Volt szíve elengedni a vk-döntőt a detektívjelölt szupersztárnak
Nem jelenthet gondot az olimpiai kvalifikáció.
Nem jelenthet gondot az olimpiai kvalifikáció.
A keletiek jobbak a dallamfelismerésben, de rosszabbak a ritmusban. Valamit valamiért?
Magyarország és Nagy-Britannia közös problémáiról egyeztettek.
Jó tanulók, ha egymást oktatják.
Egyesek szerint tehetség nem létezik.
A ChatGPT-nek és társainak olyan képességeik is vannak, amelyekre nem számítottak.
A nevelés mellett a tabletezés és a tévézés sem gyerekjáték.
Nemcsak finom, de nagyon hasznos is.
A kínai vezető évekkel ezelőtt meglátogatta az intézményt.
Azt mondta, csak a tudásvágy vezérli.
Egy kémiai hírvivő a szupergyors tanulás kulcsa.
Az Erasmus-üggyel Európa egyik sikertörténete kapott súlyos sebet.
Fontos információk érkeztek a 2023-as általános eljárásról.
A párizsiak alvás közben tanulták meg, hogy a japán inu ugat.
Becsapás lenne a jobb agyféltekés rajztanfolyam?
A belgiumi központ konferenciáknak, könyvbemutatóknak is otthont ad majd.
A mindennapi életünket is megkönnyíti.
A tanulók szerint külföldön hamarabb kapnak magasabb fizetést.
A diákmunkások átlagos órabére elérheti az 1800 forintot.
A közösség túlélését szolgálta, mielőtt beilleszkedési korláttá vált.
Nem biztos, hogy mindenki rájuk gondolna.
A valóság kiegyensúlyozására jöhetnek létre.
Divathullám söpör végig az USA-n.
Több százezer diák tanulja.
Nemcsak a gyerekeket, de a szülőket is megviseli.
A legjobb módszer dupla sebességgel kétszer megnézni az anyagot.
Ez egy brüsszeli kiadványból derül ki.
A jövőben a gyógyszerterápiás tanács állíthatja össze azt a listát, amelyről a közgyógyellátottak vásárolhatnak.
Az egészségügyi dolgozókat, tanárokat és iskolai dolgozókat ingyen tesztelik.
Már csak egy hónap, és kezdődik a tanítás.
Az nem elég, ha a régi ismeretanyagot új eszközökön adjuk át.
Az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással – állítja a kutatás.
11 év után tért haza Márton Budapestre, és nyitott egy tajvani bisztrót. Pierre az idáig tartó útról kérdezi.
Fontos közösségi élményeket vesz el a gyerekektől a bezártság. A tanároknak sem könnyű.
Továbbra is a digitális tanrendben tanuló diákok és az őket oktató pedagógusok élhetnek az ingyenes internet lehetőségével.
A 17 ezer rab közül a munkaképeseknek dolgozniuk kell, de háromezren tanulnak is.
Kettős csapásról van szó: a légszennyezés károsítja a tüdőt, és még több vírust képes bejuttatni a sejtekbe.
Háromezer delfináriumi fogoly szabadságát adhatja vissza az animatronikus vízi emlős.
Aki egyszer már látott lovat, tudja, milyen a ló. Egy algoritmusnak pár ezer példa után kezd derengeni.
Pedig vannak iskolák, ahol már nem írnak kézzel.
Magyar kutatók felfedeztek fel fontos dolgokat a félelem tanulásáról. A kísérleti egerek agypályáit kapcsolgatva irányítani tudták, mikor tanulja meg az állat, hogy félni kell valamitől, és mikor nem.
Két hete próbálnak szülők egyszerre ének- és kémiatanárok lenni, két hete ismerkednek a digitális világgal olyan pedagógusok is, akiknek eddig a Kréta jelentette az internetet. Félpucér sasszés beégéstől szülők által kapott egyesig: biztató és elrettentő példák az oktatás nagy kényszerkísérletéből.
Egyértelműen jobb viselkedésre ösztönzi a diákokat, mégis kevés tanár él vele.
140 ezer hely van, 90 milliárd forintba kerülhet.
Szülei bátorították Michael Nicholsont, hogy menjen egyetemre. Úgy belejött, hogy 55 évig abba se hagyta.
Állami vagy egyházi iskolákban lehet 3-5 éves alapozó szakmai képzést végezni, a szakosodást és a specializációkat pedig rövidebb tanfolyamokon lehet majd elsajátítani, amelyek gyorsabban reagálnak a munkaerőpiaci igényekre.
A hatás már hat hét alatt kimutatható.
Egy új kísérletben össze tudták kötni a mennyiségeket és az azokat jelölő ábrákat.
Ez is kiderül ma a CEU-n tartott előadásokból, amiket itt az Indexen is élőben nézhetnek.
Orbán Viktor külföldi nyelvtanulást ígért az iskolásoknak. Diákonként 300-500 ezer forintba kerülhet mindez. A hazai iskolai nyelvtanítás súlyos gondjai ezzel nem oldódnak meg, és ezt a pénzt akár hasznosabban is el lehetne költeni itthon.
A lányok figyelmét viszont leginkább egy fiatal kutatónő tudja lekötni.