
Nem ilyennek szerettük a Nyugatot
Meglepő, hogy a tegnap még liberálisnak gondolt értelmiség milyen természetesen fogadja a cenzúrát.
Meglepő, hogy a tegnap még liberálisnak gondolt értelmiség milyen természetesen fogadja a cenzúrát.
Nem kellett sokat várni az orosz elnök reakciójára.
A vita rendezéséről Moszkvában tárgyaltak.
Azt is kijelentette: senki sincs börtönben Törökországban az elképzelései miatt.
Majdnem verekedés lett a megbeszélésükből.
Közösen finanszíroznak egy jelentős beruházást.
Gerard Roland azt is kifejtette, miért nem tud Putyin birodalmat építeni.
A nyugalmazott brit főparancsnok szerint Ukrajnának még idén győznie kell, különben elveszíti a Nyugat támogatását.
Szerintük az ország visszafoglalná területeit.
Az ukrán elnök Giorga Melonival találkozott Rómában.
A Wagner nem adhatja fel Bahmutot.
Az orosz külügyminiszter szerint a harcosokat Szíria destabilizálása érdekében képzik ki.
Szerinte a történelmi igazság nem az orosz vezető oldalán áll.
Új szelek fújnak Oroszországban?
Moszkva úgy érezte, gyengül a nemzetközi rend.
Az egyik legfájóbb pontot vette célba Moszkva bosszúhadjárata.
Újabb adatok derültek ki a kiszivárgott pentagoni dokumentumokból.
Egy volt biztonsági tiszt szerint az orosz elnök elvesztette kapcsolatát a valósággal.
Ami mestertervnek tűnt, nem volt más, mint a körülmények kedvező összjátéka. Most ugyanezek a körülmények fordultak Orbán Viktor ellen.
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államok politikája provokálta ki a jelenlegi ukrajnai válságot.
Vlagyimir Putyinnak üzentek az orosz állami tévében.
Elsősorban a harctéri halálozási statisztikánál jönnek jól.
A különleges fogásokat egy klasszikus orosz desszert zárta.
Senki nem hallgatott a katonára, ezért regényben jósolta meg Ukrajna megtámadását.
Szerinte is világháború van.
Az évtizedek óta amerikai embargó alatt álló ország korábban szerződést írt alá az oroszokkal.
Mindig így kezdődnek a nagy háborúk, hübriszből és információhiányból, nem azért, mert a vezetők pusztulást akartak. Véleménycikk az Indexen.
2022. február 24-én az orosz hadsereg támadást indított Ukrajna ellen, idővonalon mutatjuk, mi történt azóta.
Az Oscar-díjas színész szerint a magyar álláspont megegyezik az orosszal.
Mindenki arról beszél, mi lesz 10-15 év múlva, de hallgatnak arról, milyen lesz az életük jövőre.
Ősszel az ukrán elnök feleségének, Olena Zelenszkának írt nyílt üzenetet, amiben az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen érvelt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Minisztériumi szinten bábáskodnak afelett, hogy minél többen viseljék magukon márkajelzésként az orosz elnök nevét.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Állítólag most többet ártunk a szövetségnek, mint használunk.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Úgy pávatáncol önmagát függetlenként előadva Orbán Viktor oldalán, ahogy Magyarországot kompországként feltüntetve Orbán Putyin oldalán.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Elszámolhatták magukat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
A Reuters oknyomozó riportban eredt a nyomukba azoknak az oroszoknak és kozákoknak, akik a németeket az ukrán háború ellen hangolják.
Szerinte hosszú távra kell készülni.
Huszonkét ország vezetője kapott üdvözletet az orosz elnöktől.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
A propagandafelvétel futótűzként terjed az orosz közösségi médiában.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Nem lehet az egész világot a nyugati elit mércéjével mérni. Nem lenne annyi tragédia, ha ezt Oroszország esetében is elfogadnánk.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Ideális esetben technikai és humán potenciáljával Ukrajna újjáépítésében is jelentős szerepet vállalhat. Hegyi Gyula írása.
Az FBI ismeretlen tettes után nyomoz.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Elképzelhetetlen dolgok fognak történni az árakkal – ígérte Medvegyev.
Sokan mondanak sokfélét, mi most tiszta olajat öntünk a pohárba.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Ez a lépés nem igazán illik az orosz narratívába.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.