
Itt a vége a globális szabadkereskedelemnek?
Két dolog felülírhatja az eddigi szempontokat.
Két dolog felülírhatja az eddigi szempontokat.
Csupán a tavalyi évben a háztartások 16 billió dolláros vagyonvesztést szenvedtek el.
Az amerikai szankcióik nem várt lehetőséget teremthetnek ezen a téren Kínának.
A miniszter szerint ennek hiányában sokkal rosszabb lenne a helyzet.
Amerikában doktorált közgazdász formálja a kínai pénzügyeket.
Újabb rekordot ígér a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Pozitív fejleményekről számoltak be a szakértők.
Az állami szerepvállalás és a piaci koordináció mértéke a dilemma.
Lassan érkezhet az ítélet?
Most eldől, hogy ki ül háttal a tévének, Európa vagy Amerika.
Az EU-tagállamok döntő többsége lehetőségként tekint rájuk.
Részletes tanulmányt közölt a Nemzetközi Energiaügynökség.
Az államkapitalizmus képes nagyobb növekedési ütemet produkálni, de ennek ára van.
A világ különböző régióiban kialakult társulások egyértelműen kifizetődőbbek, mint a kevésbé költséghatékony globális együttműködések.
A globalizáció már tetőzött, és elkezdett visszaszorulni. Helyette egy regionálisabb, sőt lokálisabb világ formálódik.
A kitermelés régi formája az emelkedő olajárak miatt lehet egyre népszerűbb.
A lakossági energiaárak növekedése alacsonyabb volt decemberben, ami mérsékelte az inflációt is.
A tavalyinál magasabb lehet az infláció.
2022 nem éppen sikertörténet a magyar gazdaságban.
Az embargóknak végső soron Amerika lett a legnagyobb nyertese.
A következő tél nehezebb lesz, mint az idei.
Az „érthető, de gátlástalan” áremelések világa jött el.
Az viszont aggasztó, hogy kontinensünk versenyképessége csökken.
A viszonylag magas infláció valószínűleg hosszabb távon is velünk marad.
A pénzügyminiszter szerint Magyarország indította újra a leggyorsabban gazdaságát Európában.
A szakértők további drágulást várnak.
A korábban vártnál is szigorúbban kell a jegybankoknak lépniük.
Rázós első félév után korrekcióra lesz szükség a hazai gazdaságpolitikában.
Visszajöhet a 30 százalékos thm-ek kora.
Gyorsul a drágulás, lassul a növekedés az MNB szerint. A kamatemelésekkel nem állnak le.
Az elemzők nagyobb növekedésre számítottak.
Az Amundi szerint tavaszra akár 2,4 százalékig emelkedhet az alapkamat.
A nyaralás, az albérlet, a kajarendelés, az építőanyag ára és az alapkamat is emelkedett.
Megerősítette Magyarország besorolását a Fitch.
Mire elég az idei rekordnövekedés? Az MNB szerint rossz az irány.
Leginkább a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett az elmúlt évben.
Magasabb inflációval számol a jegybank.
Több mint a negyedével csökkent az ágazat termelése januárban.
A koronavírus-járvány okozta válságra adott uniós válasz a „fasorban sincs” az amerikai gazdaságélénkítő csomaghoz képest.
Varga Mihály szerint Magyarország uniós szinten is eredményesen védekezett a járvány gazdasági hatásaival szemben.
Az elemzők szerint a gyors kilábalás elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország folytathassa felzárkózását az EU fejlettebb országaihoz.
Románia és Bulgária pedig még előbb érheti el a 2019-es GDP-jét.
Még a 2008–2009-es pénzügyi válságot követő adósságszintek is megdőlhetnek.
A minisztérium szerint a korábbi évekre jellemző költségvetési fegyelem a jövőben is megmarad.
A járvány visszatérése miatt rontottak az előrejelzésükön az elemzők.
Az idei 8,5 százalékos visszaesés után jövőre már 7,5 százalékkal javulhat a görög gazdaság teljesítménye.
Idén 5-6 százalékkal eshet vissza nálunk a gazdaság teljesítménye, az EU-ban viszont 8 százalékkal – mondja Nagy Márton főtanácsadó.
A hitelminősítő szerint jövőre ismét javulnak a magyar költségvetési és államadóssági mutatók, és a gazdaság sem esik vissza annyira, mint az EU-ban.
Megugrottak az árak a nyár folyamán, egyes árucikkek csaknem 8 százalékkal drágultak.
A gépjárművek termelése 38,4 százalékkal nőtt júliusban az előző havihoz képest Japánban.
A GKI fogyasztói bizalmi indexe szerint a lakosság kedvezőbben ítéli meg a saját pénzügyi helyzetét, de borúlátó a gazdaság jövőjét illetően.
A legjobban az élelmiszer, az alkohol és a füstölnivaló drágult.
Makrogazdasági előrejelzést adott ki a Pénzügyminisztérium, ami szerint minden remekül alakul majd.
Éppen hogy nulla százalék fölött lesz a GDP növekedése, ezt jelzi előre egy befolyásos londoni elemzőcég indexe.
A KSH adatai szerint szinte minden ipari ágazatban nőtt a termelés tavaly júliushoz képest.
Ha így nézzük, csökkent, ha úgy, nőtt. Tessék választani!
3,4 helyett 3,7%-os növekedést várnak idénre.
Hiába számít arra a kormány, hogy válság vagy recesszió jön, elképesztő optimista a következő 5 évről szóló konvergencia program.
Matolcsy György szerint 100 éve nem volt olyan jó állapotban a magyar gazdaság, mint mostanában. Történelmi kontextusban néztük meg a magyar gazdaságpolitika eredményeit, és találtunk még olyasmit, ami egyedi, de Matolcsy nem beszél róla.