
Focilázban ég az ország: villámgyorsan megtelt a Puskás Aréna
Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Litvánia elleni Eb-selejtezőre.
Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Litvánia elleni Eb-selejtezőre.
A szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőt rendezik szurkolók nélkül.
Már aktívan foglalkozik pályafutása utáni életével.
A küldöttség első érmét szerezte meg a horvát fővárosban.
Németh Zsanett bolgár színekben folytatja az éremgyűjtést.
Az eset után Azerbajdzsán hazahívta Jerevánból a küldöttségét.
A britek és az írek közösen rendeznének, és ugyanúgy tíz helyszínnel terveznek, mint az olaszok. A törökök sorozatban hatodszor kandidálnak.
Olaszország hazai pályán szenvedett vereséget.
Sorozatban harmadszor juthat ki az Eb-re a nemzeti együttes.
Legalábbis egy statisztikákkal foglalkozó cég elemzése szerint.
Gátasunk abba akarta hagyni, szerencsére lebeszélték.
Márton Anita és edzője gyilkos feltételt támasztott.
A sportág felnőtt elitmezőnyének egyik szakágát legutóbb 1970-ben láttuk vendégül, most 38-40 országból érkezhetnek versenyzők.
Nem marad el a fedettpályás Európa-bajnokság.
Szöllősi Imre, a kétszeres ezüstérmes olimpikon 82 éves volt.
A 11. helyen végzett a magyar válogatott, a legnagyobb baj pedig az, hogy ez nagyon közel van a realitáshoz.
Az FA közleménye szerint a szigetországiak beadták az előzetesen szükséges dokumentumokat az UEFA-nak.
Ezúttal nem mentálisan, hanem fizikailag maradt alul a magyar válogatott Svédország ellen.
Dániában a női kézilabda sokáig nagyon hasonló cipőben járt, mint most nálunk, azonban az elmúlt egy-két évben ismét visszatértek a világelitbe.
Fejben előrelépett a nemzeti csapat, viszont a tízgólos különbség így is a realitást tükrözi.
Az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb játékát produkálta a magyar válogatott, aminek elsősorban mentális okai vannak.
Egyelőre még keresi önmagát a magyar női kézilabda-válogatott.
A magyar kerékpáros egy ideig vezetetett is, de a végén két holland riválisa megelőzte.
A magyar csapat nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
Az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb keretével utazik ki a magyar női kézilabda-válogatott.
A családalapításra koncentrál.
Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia vár majd a mieinkre az Európa-bajnoki selejtezőben.
Szomszédos országok rendezését azonban nem ellenzi az UEFA elnöke.
A sötét felhők dacára jött az éremeső.
Gurisatti Gréta nagy valószínűséggel bebiztosította a gólkirályi címét Izrael ellen.
Ivkovics Sztojan alakulata továbbra is nyeretlen az Európa-bajnokságon.
Biztosan éremért játszhat Varga Zsolt együttese a Splitben zajló kontinenstornán.
Kezdődik minden idők legerősebb, legszínvonalasabb Európa-bajnoksága.
Pénteken utazik Zágrábba a magyar csapat.
Rendkívül eredményes napot zártak a magyarok, 5000 méteren is született magyar-arany.
Szerdán délután fejeződnek be a római Európa-bajnokság medencés versenyei.
Magyarország jelenlegi legjobb úszója három arany- és két ezüstérmet nyert a római úszó-Eb-n.
Edzője szerint a siker titka, hogy emberszámba veszik.
Arról is beszélt, hogy indul-e a 2024-es párizsi olimpián.
A tokiói olimpián hetedik helyet elérő Bicsák Bence is a csapatban.
A kontinens legjobbjának is megválasztották, 91 éves volt.
Mario Balotelli találatánál csak az ünneplése volt „szerényebb”.
Southgate állása a mieink elleni 4–0-s vereség után megingott.
A világbajnok támadó úgy érezte, nem áll ki mellette a szövetség súlyos hibája után.
A szövetség elnöke úgy látja, ettől függetlenül nem lenne szabad az orosz játékosokat büntetni.
A 20 éves dzsudoka vazarival nyerte a haramdik helyért rendezett összecsapást.
Ez lesz az utolsó olyan kontinenstorna, amin tizenhat csapat szerepel.
Muszukajev Iszmail simán legyőzte azeri ellenfelét a döntőben.
Két magyar döntős bunyóban az U23-as Eb-n.
Elszabadultak az indulatok a debreceni mérkőzésen.
Folytatja együttműködését az UEFA és a CONMEBOL.
Christian Eriksen esetétől a tükörsima vb-kijutásig.
Budapesten is robbantott volna.
Az MTVA történelmi szerződést kötött az UEFA-val.
Az Eb-döntőben hibázó három színes bőrű játékost szidalmazta.
Két Európa-bajnokságon is szerepelt, összesen 44-szer öltötte magára a címeres mezt.
Nyíregyháza belvárosát több helyen lezárják, a város és Tokaj között is lassulhat a közlekedés.
Mielőtt leválasztották a száráról, 1226 kilót nyomott.
Bátyja a 24. helyet szerezte meg.
Ezzel mentett pontot a nemzeti csapat.