
A halálzónából mentettek ki egy hegymászót a Mount Everesten
Suhajda Szilárdért is ő indult fel a hegyre.
Suhajda Szilárdért is ő indult fel a hegyre.
Magyarországon speciális feltételek mellett 6000 méteres magasságig köthető utasbiztosítás, de a legtöbb biztosító 3000-3500 méterig vállal kockázatot.
A német mászó oxigénpalack nélkül indult el az egyik csúcsra.
„Nekem ez nem sportteljesítmény, hanem egy balul sikerült cirkuszi mutatvány.”
A félelmeiről és a halálról is beszélt benne.
Gyerekkorában mindenkinek megvan a maga Mount Everestje. Koncz Ákos írása.
A végsőkig reménykedik fia visszatérésében.
A hegymászót több mint egy napja keresik.
Harmadik napja tartózkodik a Mount Everesten az eltűnt hegymászó.
Négyszáz kilométerrel távolabb is érezték.
Tíz ember vesztette életét a 41 fős csoportból.
Legalább négyen meghaltak.
Meghalt az első nő, aki egy nap alatt megmászta a világ legmagasabb hegyét és a mellette lévőt is.
Ő lehet az első magyar, aki 8000 méter feletti magasságból ereszkedik így le.
Harmincórás keresés után bukkantak a nyomára.
Se igen, se nem, se jobbra, se balra – hogy lehet egy ilyen nyelven boldogulni?
Beszélgetés magashegyi kalandokról, kulturális sokkról és egy pakisztáni börtönről.
Megmérték, körbejárták, tanakodtak.
Hét társával ért fel a csúcsra.
Suhajda Szilárd csúcssikert ért el.
A világ negyedik legmagasabb csúcsára kísért egy csapatot.
Saját rekordját döntötte meg az 52 éves férfi.
Ő volt az egyetlen görög, aki eddig öt nyolcezer méternél magasabb hegyet mászott meg.
Pedig Ukrajna erre szólította fel Nepált.
A probléma milliók vízellátását fenyegeti.
Hatodik magyarként ért fel a csúcsra.
Kovács Zsuzsi éppen egy 8163 méteres csúcsot igyekszik meghódítani.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd egy hét múlva indul Nepálba.
Idén mindössze öten próbálkoznak ezen az útvonalon.
A világ legritkább és legkevésbé tanulmányozott emlősei közé tartoznak.
Pakisztánban fedezték fel a ritka állatokat, ahol még sosem bukkant fel ez a faj.
Dél-Amerika és Közép-Ázsia van a legnagyobb veszélyben.
A nepáli turisztikai minisztérium újabb szigorú szabályokat hozott a világ tetején.
Két és fél hete áradt meg az Alaknanda folyó.
Eddig 33 holttestet találtak, 170 embert továbbra is keresnek.
A lavina okozta áradás szinte mindent elsöpört, ami útjában volt.
Kitelepítik a lakosságot, száz-százötven ember eltűnt.
Valaha megtűrt teherhordók voltak, ma már ők uralják Nepál legjövedelmezőbb üzletágát.
A bolgár Atanasz Szkatov hétezer méteres magasságból csaknem 1500 métert zuhant.
Ez volt az utolsó, 8000 méter fölötti csúcs, amire ebben az évszakban még senki sem jutott fel.
Valószínűleg hegymászók ruházatából vagy felszereléséből származik a szennyeződés.
A történet a Himalájában játszódik, lesznek benne énekesek is, akik olykor dalra fakadnak.
Hetekkel ezelőtt véres összecsapások zajlottak indiai és kínai katonák között a két ország vitatott himalájai határvonala mentén.
A BBC-nek pedig eljuttattak egy képet, amin szögekkel kivert vasrudak vannak, állítólag ilyet is használtak a kínai-indiai összecsapásban.
De már halottja is van a konfliktusnak. Egy régi területi vita, katonai mozgósítás és nacionalista melldöngetés - ez van most India és Kína határán. Egyik ország sem készül háborúra, de a kilátások borúsak.
Idán a világ ötödik legmagasabb csúcsának számító Makalut tervezik megmászni, jövőre jöhet az Everest.
A vizet kordában tartó morénák olvadása miatt több ezer állóvíz lehet instabil a hegységben.
A Himalája sziklafalain élő óriásméhek fészkét csak csapatmunkában és légtornászi képességekkel lehet kifosztani. Egy kínai kisebbség még őrzi az évezredes hagyományokat.
Wittek Péter a 7120 méter magas Trisul hegyen tűnt el, keresik.
Azzal vádolják Suhajda Szilárdot, hogy valójában nem jutott fel a Föld második legmagasabb csúcsára. Exkluzív, csak az Indexen látható videó segítségével járunk utána, hogy valóban kamuzott-e a magyar alpinista.
Ketten próbálkoznak ősszel a Himalájában.
A világ második legmagasabb hegye valójában a legnehezebb magashegy. Suhajda Szilárd ma délelőtt állt a csúcson. Klein Dávid elrontotta a gyomrát, visszafordult.
A csoport tagjai brit, ausztrál, amerikai és indiai állampolgárok voltak.
A hidegháború idején készült képek alapján negyven év alatt 11,5 milliárd tonna jég tűnt el a hegyről.
A csoportnak pénteken kellett volna visszaérkeznie az alaptáborba.
110 km a fellegekben: ingatag függőhidak, derűs serpák, modortalan jakok, magassági mámor és csúcsra járatott helikopteres mentés.
A himalájai Gorak Shepben évi 40 ezer turista fordul meg, pedig távolról sem egy üdülőhely.
Kipróbáltuk, milyen landolni egy szakadék és egy sziklafal közé szorított, ultrarövid, lejtős leszállópályán, 2800 méter magasan a Himalájában.