
A magyar adatokkal ellentétben az euróövezeten nőtt a GDP
Az éves szintű bővülés pedig Spanyolországban volt a legnagyobb.
Az éves szintű bővülés pedig Spanyolországban volt a legnagyobb.
Egyre kevésbé agresszív az EKB.
A szakértőket is meglepte az adat.
A márciusi ráta a legalacsonyabb tavaly február óta.
Egyszerre érkeztek jó és rossz adatok.
Kidugta a fejét a víz alól az euróövezeti építőipari termelés.
Nem biztos, hogy ez menni is fog.
Enyhült az árak emelkedése.
Mától végleg búcsút intenek az egykori horvát fizetőeszköznek.
A lap szerzője úgy véli, a monetáris függetlenséget túlértékelik néhányan.
A közgazdász szerint is komoly kérdések vetődnek fel ezzel kapcsolatban.
Bár erős volt a kuna, a horvát Adrián január elsejétől már euróban fizetünk.
Eddig váltható be ingyen a kuna a bankokban.
A testület idén 8,4 százalékos inflációt jelzett előre.
A német ipari termelési adatok viszont a vártnál erősebbek.
Tavaly nyár óta nem láttunk ilyet.
Az energiahiány érezteti kártékony hatását.
Az elemzői várakozásokat is felülmúlja az augusztusi 9,1 százalék.
A kőolaj világpiaci árát 100 dollárra korrigálták.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint aggasztó lépést tett az Európai Központi Bank.
Mutatjuk, hogy állunk az uniós országokhoz képest.
Az EP folyamatos erőfeszítést vár a horvát kormánytól.
Területenként vizsgáltuk meg, hogy milyen hatással járna az euró bevezetése.
Az euróövezet legutóbb 2015-ben bővült.
Háromszorosa az Európai Központi Bank várakozásának a jelenlegi szint. Itthon áprilisban kilenc százalék felett lehet a pénzromlás.
Tizenhárom éve nem volt ilyen magas.
Magyarország a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban.
Egy gazdaságkutató felmérése szerint az újabb járványhullám várhatóan Európa gazdaságát kevésbé fogja megviselni.
A jegybankelnök úgy véli, hogy már a jövő évi választás is valójában az euró bevezetéséről fog szólni.
Pontosan 5,3 százalék.
Ezt mutatja a legfrissebb összesített beszerzésimenedzser-index.
Ez a legmagasabb érték 2018 novembere óta.
Optimista jelzés jött az euróövezeti feldolgozóipartól.
Ahogyan az euróövezetben is.
Leginkább az energiaárak nőttek.
Az euróövezetben és az EU-ban is drasztikusan zuhant a munkában állók száma a második negyedévben.
A valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent a bruttó hazai termék az euróövezetben és az egész EU-ban is.
A görög, az olasz és a portugál adósság a legaggasztóbb.
A gazdasági aktivitást mérő index azóta nem volt ilyen alacsony, amióta 1998-ban elkezdték mérni. Ez a GDP-ben is nagy visszaesést jelez.
Néhány iparág kibocsátása nőtt, de a többség teljesen lefagyott. Részletes euróövezeti adatok egy, az Index birtokába került, nem nyilvános európai uniós dokumentumból.
A szolgáltatóipar szenvedte meg leginkább a járvány miatt bevezett megszorításokat.
Már a 2008-as válság úgy-ahogy begyógyult sebeit tépi fel a vita arról, hogyan segítsék az uniós gazdaságot a koronavírus-járvány okozta sokk miatt. Példátlan lépéseket tesz az EU, de elég lesz?
A valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés következett be az euróövezet gazdasági teljesítményében.
Az egész EU-ban Magyarországon volt a múlt hónapban a legnagyobb mértékű a fogyasztói árak drágulása.
A gazdaságélénkítés sem nyugtatja az elemzőket, öt hónapja egyre rosszabbak a várakozások.
A horvátok többsége elutasítja az eurót, a kormány mégis öt éven belül be szeretné vezetni.
Nincs más megoldás, ha az európai gazdagok asztalánál akarnak ülni, mondta a miniszterelnök.
A gazdagabbak nem akarnak fél százalékkal többet befizetni az európai gazdaság élénkítésére.
Magyarázkodásból jeles: ahol az euroszkeptikusok nyertek, ott nem az EU-ról volt szó, ahol viszont kikaptak, ott igen.
Ha becsődölnek a görögök, az azért fájni fog, még egy átlagos szlovák is 150 ezer forintnyit bukhat.
A belpolitikai válság és az előre hozott választások miatt most igazán nagy a kockázata a görögök kiesésének.
Aki bent van, az ideiglenesen távozhasson - javasolja egy befolyásos német kutatóintézet.
A térség a világátlag felét sem teljesíti növekedésben.
A ZEW hangulatindexe erősödött.
Kettő-öt éven belül jöhet a cseh euró – jelentette be a cseh köztársasági elnök az EP-ben.
Brüsszel várhatóan megadja a zöld jelzést.