170 találat az Indexről, és 117 a környékéről.

A járvány idején félmillióval csökkent New York lakossága, Florida felé vették az irányt
San Franciscoból még nagyobb arányban vándoroltak el.

Érzelmes posztban búcsúzott el Varga Judit férje
„Úgy érzem, hogy kitépik a szívemet” – írta.

Költözik a CEU vagyonkezelője
Már az új székhely is ismert.

Különköltözött feleségétől Navracsics Tibor
A miniszter közleményében azt írta, nem válnak, de átmenetileg külön élnek.

Shakira újrakezdi az életét, elhagyja Barcelonát
Érzelmes búcsút vett mindenkitől, aki támogatta.

Lehallgatástól retteg a frissen megválasztott köztársasági elnök
Egyetlen kikötéssel volt hajlandó elfoglalni hivatalát.

Költöznek Korda Györgyék, azt is elárulták, hova mennek
A zenész házaspár már felkészült a változásra.

Változások a városmajori szívklinika életében
Az eszközök és az orvosok változatlanok.

Kiderült, melyik városba költöztek Tóth Gabiék
Teljesült az énekesnő régi vágya.

Nem költözik a Természettudományi Múzeum
Egyelőre minden marad a régiben.

Életveszélyes fenyegetések miatt elköltözik Londonból egy iráni tévécsatorna
Washingtonban lesz a székhelye a fárszi nyelvű független televíziónak.

Újabb botrány Brüsszelben: rengeteg uniós tisztviselő fogyaszthat drogot
Zárt ajtók mögött beszélt erről egy bennfentes, és azt is elárulta, mit fogyasztanak.

L.L. Junior hosszú időre elhagyja az országot
Befektetésbe kezd egy barátjával.

Rózsa György kiköltözik a villájából
Már egy ideje kisebb otthonra vágyik.

Egyre több magyar hagyná el lakóhelyét a jobb fizetésért
Felmérést végzett a Trenkwalder a munkaerőpiacon, nem túl jók az eredmények.

Tóth Gabit azzal fenyegették, elvágják a torkát
Nehéz időszakon ment keresztül az énekesnő.

Ezért költözött el Kiss Tibor Noé Magyarországról
Nagyon sok támadás érte.

„Ez a ház is ledőlhet, ellopta az időmet”
Amikor a régi még új volt. Házak, kocsik, remények.

A fővárosban 68 millió forint az átlagos ingatlanár
Budapesten három slágerkerület van.

Meglepő adatok érkeztek a lakáspiacról
Egyre népszerűbb műfaj saját lakást építeni a fővárosban.

Erdélyi Mónika elköltözne Magyarországról
Már azt is kitalálta, hova menne.

Ismét költözik a Barba Negra, év végéig két helyszínen várja a bulizókat
Ez lesz az ország legnagyobb szórakozóhelye.

Egyre valószínűbb Tom Bradyék válása, Gisele Bündchen nem hajlandó találkozni férjével
Hiába utazott vissza Floridába a brazil modell, csak gyerekeivel találkozott, férjét látni sem akarja.

Gisele Bündchen elköltözött otthonról, válságban Tom Bradyék házassága
Válik a sztárpár?

Egy magyar tagozat meghiúsult költöztetése okozott feszültséget Nagyváradon
A minisztérium nem járult hozzá a református egyház által felajánlott épület használatához.

150 négyzetméteres lakásba zsúfolódtak be a villa eladása után Korda Györgyék
A Korda-villa több mint 700 millió forintért cserélt gazdát.

Vilmos hercegék elköltöznek, hogy gyerekeik hétköznapi életet élhessenek
Amelyhez úszómedence és golfpálya is tartozik.

Depressziósan, tömegével menekülnek Oroszországból a fiatal értelmiségiek
A háború kitörése óta akár már nyolcszázezer orosz is elhagyhatta Oroszországot.

Alacsony adók, dübörgő gazdaság: sajátos reklámot kaptak a magyarok Oroszországban
Viszont a rezsidémonra már az orosz médiában is figyelmeztetnek.

Nem bírták a fullasztó közeget, Chris Hemsworth és Harrison Ford is nemet mondott Hollywoodra
Egyeseknek a mennyországot, másoknak a poklot jelenti a leghíresebb Los Angeles-i városrész.
A honvédelmi minisztert megkérdezték, hogy mi a terv a Hadtörténeti Múzeummal
A múzeum helyére költöztetik be a Honvédelmi Minisztériumot.

Veszélybe került az ország egyik legnagyobb múzeuma
Egy újabb minisztérium költözne be a budai várba, a helyükre.

Sylvester Stallone luxusvillájába költözött Adele
Csak az nem található a házban, ami nem létezik.

Szilágyi Áron elhagyta Magyarországot
Kiégést megelőző állapotban ment pihenni külföldre, végül kiköltözött.

Joshi Bharat elköltözött a szakítás után, öt percre lakik a volt feleségétől
A műsorvezető szakított Mészáros Lőrinc volt feleségével.

Elköltözött Lakatos Márk, megtapsolták a papucsát
Spanyolországban csak egy furcsa, excentrikus figurának tartják.

Elköltözik a Semmelweis Egyetem transzplantációs részlege
A fekvőbeteg-ellátás a húsvéti hosszú hétvége után indul meg teljes üzemben az új helyszínen.

Előkerült Buli Dorina
Novemberben ment el hazulról, azóta keresték.

Az országa jövője miatt nem költözik be a palotába az új dél-koreai elnök
Jobban megközelíthető helyen szeretne dolgozni.

„Mazsi kérte, hogy menjek el” – Berki Krisztián szállodába költözött
Mélypontra került a házasságuk.

Kulcsár Edina: Csutinak költöznie kell
A modell azt is kifogásolta, hogy párja túl sokat posztol a gyerekekről.

Márki-Zay Péter szimpatizánsai és a fideszesek is zöldet akarnak
A budapestiek mintegy 31 százaléka váltana lakóhelyet 2022-ben, mérte meg a Publicus.

Horváth Éva megmutatja a párját, ha és amennyiben...
…százezer feliratkozót számlál a YouTube-csatornája.