
Súlyos a helyzet Jemenben, több millió ember éhezik
Azonnali és tartós támogatásra van szükség ahhoz, hogy megelőzzék a humanitárius válságot.
Azonnali és tartós támogatásra van szükség ahhoz, hogy megelőzzék a humanitárius válságot.
Nem csak a fegyverek ölhetnek.
Rakétakísérletekre mehet el a pénz.
A helyi börtönökben mintegy 700 elítélt halt meg éhezés és betegségek miatt az elmúlt két évben.
Két évtizede a legmagasabb szintén egyes afrikai országok államadóssága.
Lehet még rosszabb, mint az idei?
Az észak-magyarországi Szalonnán jártunk.
Milliók nem jutnak elegendő élelmiszerhez Afrika keleti részén.
Éhínség kopogtat a világ ajtaján.
A szörnyű körülmények és az élelmiszerhiány a tavasszal Sanghajban történt lezárásra emlékeztet.
Magyarországon is egyre több követője van.
„A helyzet sürgető, és az idő egyre fogy”.
A város újjáépítése 14 milliárd dollárba kerülne.
A helyzet évről évre csak romlik.
Egereknél a látás romlásával járhat.
Egyre többen szorulnak segélyekre.
A szomáliai lakosság fele élelmiszer-bizonytalanságban él, 213 ezren pedig az éhezés szélére kerültek.
A Párbeszéd szerint a megszorító intézkedések tovább ronthatnak a helyzeten.
Egy anya négy gyermeke elvesztéséről beszélt.
„A vírus nem öl meg minket. Az éhezés viszont igen.”
Hiába a lakosság sanyargatása, a koronavírust nem tudják legyűrni.
1932-től 1934-ig tartott az ukrán történelem legnagyobb drámája, ami akár 8 millió ember életét követelte.
Januárban az ENSZ a legfontosabb humanitárius programok közel kétharmadát függesztette fel.
A világ egyik legnagyobb humanitárius katasztrófája zajlik. Bálint Gáborral, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársával beszélgettünk.
A rendőrség ezentúl elkobozhatja mások hasonló ruhaneműit.
Egyre több afgán család kényszerül erre. Nincs munka, nincs bevétel, és elapadtak a külföldi segélyek is.
A Tesla-vezér szívesen áldoz pénzéből az éhínség elleni küzdelemre, ha az ENSZ megmutatja neki, miként is kell ezt csinálni.
Önkritika?
Az egyik gyermekkórházban minden ötödik csecsemő meghal.
Szívfacsaró képek jelentek meg a brazíiliai sajtóban.
Csütörtökön élelmezési csúcsot tartanak az ENSZ közgyűlésén.
Tizennégy millió ember már most segélyre szorul.
A földrengés által sújtott országban az élelmezés is hatalmas problémát okoz.
Drámai jelentést adott ki az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.
A járványhelyzettel és a tavalyi tájfunnal magyarázza a szomorú állapotokat.
Az UNICEF több mint 200 olyan mozambiki menekült gyermeknek segít, akinek eltűntek a szüleik.
Megszüntethetné a permanens éhezést Észak-Koreában és szerte a világon. Van azonban némi gond.
Harmincmillió ember fog éhen halni, ha nem segít a világ.
Még bírja a mezőgazdaság, gyorsabban nő az élelem kínálata, mint a kereslete, de meddig lesz víz, talaj, termőterület? Fel kell készülnünk élelmezési válságra? És ha lesz, mikor lehet?
Az 1,3 milliárdos népességhez képest az ismert betegszám alacsony, a fertőzöttség valódi szintje rejtve marad. A falvakból városokba áramló munkások millióit ejtette étel és pénz nélkül csapdába a lezárás, Trump megtorlással fenyegetőzött a csodaszernek hitt gyógyszer miatt, a muszlimellenes gyűlölködés pedig fellángolt.
A koronavírus és az éhezés egymást erősítik: a járvány földönfutóvá teszi az embereket, akik még kevésbé tudnak védekezni a fertőzéssel szemben. Az év végére negyedmilliárdan maradhatnak élelem nélkül a Földön.
A Világélelmezési Program vezetője szerint megduplázódhat az élelmiszerhiánnyal küzdők száma a járvány okozta válságban.
Sok országban választhatnak, hogy a koronavírus vagy inkább az éhezés tizedelje meg őket.
Ez nem csak pazarlás, de a klímaváltozást is felgyorsítja.
A Dél-Afrika éléskamrájaként ismert Zimbabwe egy évtizede nem tapasztalt gazdasági válsággal és gyógyszerhiánnyal, valamint áramkimaradásokkal küzd.
A csapadékhiány visszavetette a rizs- és a kukoricatermést.
A beteg tinédzser 6-7 napig kóborolhatott a dzsungelben, miközben több száz ember kereste.
Hasonló mértékű éhezés Jemenben és Szíriában van.
Az ENSZ legújabb jelentése szerint 2018-ban 821 millió ember éhezett a világon.
Két hónapja fekhettek holtan az önkormányzati lakásban, a családnak anyagi gondjai voltak.
Ahol korábban búzát vagy kávét termeltek, már ott is katültetvények vannak, mert a termelőknek is ez éri meg.
Több millióan éheznek, a kisgyerekek egyötöde alultáplált. 3,7 millió ember már elmenekült.
Rossz volt a termés, éhezni fognak az emberek. Fejenként 300 gramm lesz az adag.
De még így is 113 millió embert fenyeget éhínség.
Van, hogy a tábor lakói csak 2-3 naponta kapnak enni.
Különben csaknem a felére kell csökkentenie a fejadagokat.
Az el nem adott élelmiszert kötelesek eljuttatni az üzletek a rászorulóknak.
Ebből 151 millió gyerek. A háborúk mellett már a klímaváltozás is szerepet játszik ebben.
A szerb határon kialakított tranzitzónában a menedékkérők egy csoportja Magyarország egy eddig ismeretlen arcát ismerheti meg: az éheztetést.