
Drámai képsorok: egy 13 éves diák akadályozta meg a közúti balesetet
A sofőr rosszul lett, és elvesztette az eszméletét.
A sofőr rosszul lett, és elvesztette az eszméletét.
Azt kiabálta, van nála kés, és senkitől sem fél. Vádat emeltek ellene.
Két szakmai szervezet is megkongatta a vészharangot.
A szakszervezet csak reméli, hogy az intézkedés nem megy a minőség rovására.
A szervezők egy 500 fős tömeggel már elégedettek lennének.
A szakértő elmondta, mi a bírói gyakorlat ilyen esetekben.
Újabb részletek derültek ki a tragédiáról.
A férfit elfogták a rendőrök.
Fizikai erőszakba torkollott a szóváltás a távolsági buszon.
Nem ez volt az első eset, az utas már többször panaszt tett a BKK-nál.
A járművezetőt úgy megütötte, hogy az eszméletét vesztette, és fejjel az aszfaltozott járdára zuhant.
Járatkimaradásokhoz, járatcsökkentésekhez vezet a munkaerőhiány.
Jegye vagy bérlete sem volt.
Az áldozatok között tizenkét gyermek van.
A verekedést egy belvárosi térfigyelő kamera rögzítette.
Sajtóértesülés szerint az egyik sofőr is az áldozatok között van.
A busztársaság diszpécsere neki adott igazat.
Többek között a Trónok harca Hodorjának kölcsönözte a hangját.
A tragédiát előidéző férfi részeg volt, el akart menekülni a helyszínről. Egy buszsofőr állította meg.
Az ügyészség nem tett indítványt a férfi letartóztatására.
Az egyik combon rúgta a másikat, a másik a visszapillantót verte le, végül a tanulóvezető választotta szét őket.
Öt embert vettek őrizetbe a brutális támadással kapcsolatban. A bayonne-i sofőr kollégái sztrájkba léptek.
Videón a rendőrség által keresett férfi.
Leugrott a buszról, hogy elkergessen egy idős nőre támadó rablót.
Kis Károly Zsolt több támadóval szemben is lépett volna.
A rendőrség csütörtökön hallottak az esetről, és még aznap beazonosították és elfogták a 27 éves férfit.
Egy miskolci buszsofőr leugrott a buszról, hogy elkergessen egy idős nőre támadó rablót. A jelenetet a busz fedélzeti kamerája rögzítette.
Hogy aztán, mikor már nincs szolgálatban végig is fotózza mindazt, amit útközben látott. Antal Gábor papnak tanult, sofőr és fotós lett. "Rabiátus ember vagyok, rabiátus és katolikus" - mondta magáról.
Összesen 14, a közösségi közlekedésben dolgozó alkalmazott vesztette életét Londonban a járvány miatt.
Egy BKV-buszsofőrt, illetve egy pékség és egy elektronikai üzlet eladóját is megfenyegette, hogy megöli a csavarhúzóval.
Nem akartak leszállni a buszról, a sofőr meg nem engedett ebből. Megütötték, zsebéből kiesett telefonjait pedig elvitték.
A pécsi sofőr nem engedte fel az ittas embert, aki válaszul nekifutott a mozgó busz oldalának.
A fiú épp a javítóintézetből volt eltávon, amikor rátámadt a buszsofőrre. Orrnyergen és homlokon rúgta, miután a sofőr letolta őt a buszról.
Egy idős nő úgy beverte a fejét, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A rendőrség nyomoz.
A BKV-buszhoz agresszíven ragaszkodó férfiról felvétel is készült.
Az 51 éves férfit első fokon 4 és fél évre ítélték.
Vádat emeltek a sofőr ellen, aki túl gyorsan ment, felborult egy körforgalomban, 17-en megsérültek.
Nem válaszoltak a hivatalos panaszára, nem tájékoztatták a vizsgálatról, nem kértek bocsánatot tőle.
A Volánbusz vizsgálatot indított, a kisfiútól és a családjától elnézést kérnek.
Az 58 éves sofőr 36 éve dolgozott a BKV-nál.
Szabályosan járt el, de nem udvariasan, ezért a miskolci közlekedési cég elnézést kért a családtól.
A 16 és a 15 éves fiú előbb nem engedte, hogy elinduljon a busz, majd megütötték a sofőrt.
Nem merült fel, hogy Bócsa Viktort újra felvennék, és hivatalos megkeresés sem történt.
A két megvadult sofőrt a BKV kirúgta.
Három halálos áldozatot követelő balesetet okozott, amikor Angliából jövet elaludt a volánnál.
Mindegyik szakszervezet elfogadja a javaslatot, akár bruttó 400 ezret is kereshet egy buszsofőr.
Az járt a fejemben, nem pánikolhatok be, mesélte a győri helyi buszjárat sofőrje.
A béremelés is kevés lehet az elszívás ellen, nagyok a különbségek vidék és főváros közt.
Többször erőszakos visszaesőnek számít, így akár 15 évre is rács mögé kerülhet.
Három hét alatt lebukott a lángeszű sofőr.
Segítenek a jogsiban, már a képzés alatt jár a fizetés, cafetéria, ingyenes utazás két hozzátartozónak.
A tavaly nyáron egy győri piros lámpánál összeverekedő négy ember ellen vádat emelt az ügyészség.
Január elsején többször pofon ütötte a távolsági busz vezetőjét, aki a jegyét kérte tőle.
Négy évre eltiltották a vezetéstől is.
A férfi kiöntötte az italát, aztán nem akart leszállni, helyette behúzott a sofőrnek.
Egy kitört karfával ütlegelték. A szakszervezet szerint a BKK hibája, hogy ez megtörténhetett.
A kollégái állítólag nem értek rá segíteni.
A Szent Orbán téren történt az ütközés.