
Blaskó Péter állapota stabil
A Kossuth-díjas színész összes előadását lemondták.
A Kossuth-díjas színész összes előadását lemondták.
Egészen furcsa levelet kaptak a lakosok.
Gondok vannak Guatemalában.
Tavasszal is komoly betegség gyötörte az énekest.
Az indok a külső forrás hiánya és a háború.
A megnövekedett energiaárak miatt van színház, amelyik végleg lehúzhatja a rolót.
Jövőre talán megtartják a koncertet.
A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni felelőtlen pazarlás lenne – mondja az egyik polgármester.
Meghökkentő bejelentést tettek a szervezők.
A zenekar az egész turnéját törölte.
Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot.
A régió legnagyobb gasztrokulturális eseménye ismét a járvány áldozatává vált.
A Hobo Blues Band alapítója már otthonában gyógyul.
Veress Áron koronavírusos lett.
Elmaradnak a programok.
Az viszont kiderült, mikor tartják a jövő évi rendezvényt.
Hiába bízott benne a közönség, idén sem szigetelhetünk.
Eddig mindig tartott beszédet.
A szervezők mindent megmozgattak, hogy összejöjjön, de nem jött össze.
A novemberre meghirdetett tárlatvezetéseket a tervek szerint online tartják meg.
Most nem tudnának teljes erőbedobással zenélni – állítják a tagok.
Utoljára 1944-ben, a második világháború idején történt meg, hogy Stockholmban nem tartottak díjátadó ünnepséget.
A vírushelyzetre való tekintettel a belvárosi fesztivál csak egy kis részét valósítják meg.
Fertőzésveszély miatt elmaradt a legnépszerűbb magyar rockegyüttes vasárnapi koncertje.
Jobb a békesség, gondolták a szervezők.
Ahogy a szingapúri és a berlini is.
Elmarad az Újpest-Kisvárda labdarúgó-mérkőzés.
Elmarad a Kárpátia zenekar augusztus 22-re meghirdetett koncertje, valamint az esti és éjszakai táncházakat sem tartják meg.
A koronavírus miatt nem játszanak felkészülési meccseket, csökken a játékoskeretek mérete.
Utoljára 1956-ban mondták le az eseményt a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul.
A koronavírus-járvány térdre kényszerítette a futóversenyt, virtuális formában valósul majd meg.
Erre az évre búcsút mondhatunk az egy hét együttlétnek és minden más, klasszikus tömegfesztiválnak.
Nem tartották a Szent György-napi ceremóniát, az állatok már a pusztán legelnek.
A négy év átlaga alapján kapnak jegyet a diákok. Aki elégedetlen, az külön kérvényezheti a vizsgát.
A Vatikán döntött, eddig több mint 30 milliárdot költött rá a magyar kormány.
A San Diego-i rendezvény fennállásának ötven éve alatt még nem volt példa hasonlóra. Július végén tartották volna.
Az idei Roskildén fellépett volna Taylor Swift is. A szervezők nem kockáztatnak.
A tenisztorna szervezői szerint most arra kell összpontosítaniuk, hogy a helyi közösségeket kisegítsék.
A szervezők szerint a taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak, köszönet jár nekik.
Még nem véglegesen, lehet, hogy csak nyárra tolják a koronavírus miatt.
Az áprilisra tervezett Trollok a világ körül októberben jelenik meg, más filmek egyáltalán nem lesznek bemutatva.
A koronavírus-járvány miatt, félnapos várakozás és káosz után döntött így az FIA. A csapatok fele nem akart kiállni a futamra, amit maximum nézők nélkül rendezhettek volna meg.
Ha egyáltalán megtartják: végeláthatatlan, mennyi hazai sportmeccs marad el vagy lesz zárt kapus a koronavírus miatt. Megpróbáltuk összeszedni.
Június helyett szeptemberben tarthatják a tagországok éves ülését Etiópia fővárosában.
Tilos lesz 100 fő feletti beltéri, illetve 500 fő feletti kültéri rendezvényeket tartani, ez a mozikra és színházakra is vonatkozik szerda éjféltől. Fesztiválok, vásárok, koncertek maradnak el.
A szervezők közleményben írják, hogy a várható magas létszám miatt biztonsági okokból későbbre halasztják.
A két kisebb kategória versenyeit viszont megtartják jövő hétvégén.
Az Overwatch League kínai meccseit Dél-Koreába helyezték át, de inkább ott se tartják meg őket.
Lisszabonban is elmarad a koncert, de a szervezők reményei szerint a csütörtökit megtartják.
Azt hitték, telt házas buli lesz, de mégsem volt elég érdeklődő. Ganxsta Zolee szerint ilyesmi előfordul.
A kaotikus szervezés miatt sorra vonultak ki a zenészek és a szponzorok.
Március 17-én lépett volna fel a zenekar a búcsúturnéján a terrortámadás helyszínén.
Tarlós nem adja meg az engedélyt, figyelembe veszik a budapestiek véleményét.
A Sportarénába tervezték, de egyéb munkáik miatt nem tudnak felkészülni rá. A jegyek visszaválthatók.
A brit kormányfő és a Munkáspárt vezetője nem tudott megegyezni a brexitről szóló vita formájáról.
A szervezők hivatalos indoklást nem kaptak, de a menedzsment több másik európai koncertet is törölt.
Megint az időjárás miatt döntöttek így.
Az időjárás miatt döntöttek így.