62 találat az Indexről, és 38 a környékéről.
Csaknem kétszáz tonna hulladékot halmozott fel egy házaspár, vádat emeltek ellenük
Tevékenységüket másfél éven keresztül folytatták.

Repülőgép-szerencsétlenségben meghalt a háború egyik nagy nyertese
A feleségével utazott a gépen.
Megfojtotta feleségét, aztán magával is végzett egy kistolmácsi férfi
A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit.

A Fővárosi Főügyészség által sikkasztással megvádolt férfi Töröcskei István, a Széchenyi bank egykori vezére
Összesen tizenöt ember ellen emeltek vádat.

Házuk teraszán holtan találtak egy házaspárt
Vizsgálják az eset körülményeit.
Több mint 45 millió forintos kárt okozott az államnak az Elf Barral kereskedő házaspár
Költségvetési csalás miatt vádat emeltek ellenük.
Azzal gyanúsítják az álnéven élő házaspárt, hogy KGB-ügynökök
Furcsa tárgyak kerültek elő a házkutatásnál.
Rendőrök hagytak vízbe fulladni egy férfit
Az esetet a testkamerájuk rögzítette.
A 13 éves kislányukat vették rá bolti lopásra a szülők
A szülők részletes vallomást tettek.

Egy szegedi panzióban ölte meg a feleségét egy férfi
A férfit kihallgatták és őrizetbe vették.
Hárommillió forintot ajánlott fel a barátjának, hogy ölje meg a feleségét
A férfit előre kitervelt emberölés kísérletével gyanúsítják, letartóztatását nemrég meghosszabbították.

Egy ügyvéd házaspár dílerkedett Pest megyében
A feleség és a férfi nagy mennyiségben szerezte be a drogokat, amit aztán továbbértékesített.
Válni akar, mert könyörögni kell az asszonynak, hogy zuhanyozzon
Keveset ad a nő a higiéniára.
71 ezres számlát állított ki egy házaspár az esküvőjüktől távolmaradóknak
Berágtak azokra, akik nem mentek el a lagzira.

Étterem tulajdonosára támadt egy fegyveres banda
Betörtek a házába, pénzt és ékszert raboltak.

Drogtermesztő nyugdíjas házaspárt fogtak el a rendőrök
Háromszázötven tő kannabiszt foglaltak le az egyenruhások a Csongrád-Csanád megyei tanyán.

Orbán Viktor nem kamuzott, igazi házaspárnak gratulált
Néhányan egy stockfotó miatt azt pedzegették, hogy a miniszterelnök nem is igazi házaspárral, hanem modellekkel találkozott.
Tetten érték a dílereket, több mint 5 kilogramm kábítószert is találtak
Szegedi drogterjesztő házaspárt és bűntársukat fogták el a nyomozók. Felmerült, hogy a saját gyereküknek is adtak a szerből.
Disznóólban tartottak fogva egy idős francia nőt, amíg a lakásában éltek
Hat négyzetméteren élt másfél évig.
Pandémiának akarta elnevezni kislányát a magyar pár
Mindenki egyedi nevet szeretne adni születendő gyermekének.

Gyűjtést indítottak a Dusnokon halálra gázolt motoros házaspár árváinak
Négy gyermeket hagyott hátra maga után a pár.

Kimaxolták a romantikát, 79 éve él boldogságban a világ legidősebb házaspárja
Julio Mora (110) és Waldramina Quinteros (105) is nyugdíjas tanár.

Huszonegy éves házaspár árult drogot Szalmatercsen
Barnás színű növényi törmeléket és több százezer forintot találtak a Nógrád megyei párnál.

Megvett, majd prostitúcióra kényszerített egy nőt egy szegedi házaspár
Tízmilliót kerestek a fiatal lányon, akit eközben rendszeresen bántalmaztak és megaláztak.
Hat óra különbséggel, egymás mellett halt meg a 73 éve együtt élő házaspár
1946-ban házasoftak össze, 2020-ban két szomszédos kórházi ágyon, békésen távoztak.

20 évet kapott a nő, aki diótörő kalapáccsal ölt meg egy idős, pedagógus méhész házaspárt
52 milliós bűnügyi költség fizetésére is kötelezték, az ügyész életfogytiglanért fellebbezett.
Elfogták a két évig bujkáló házaspárt
A nő ellen hat, a férfi ellen egy elfogatóparancs volt.
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán
A lábánál fogva kilógatta a nőt, majd elengedte.

Ártatlannak vallotta magát a 13 gyerekét kínzó kaliforniai házaspár
Csütörtökön még több részlet derült ki az ügyben.
30 embert ehetett meg egy orosz kannibálházaspár
A férj elhagyta a telefonját, rajta a feldarabolt áldozatok képeivel.

Az ex-BBC-s házaspár kettős élete
A törődőnek és tiszteletreméltónak tűnő páros tagjai magánéletükben szexuális ragadozók voltak.
Airsoft fegyvert fogott a feleségére
Egy használaton kívüli épület mögé hurcolta a nőt, miközben folyamatosan fenyegette.
Hasba szúrta a férje, elment dolgozni, majd hazatért, és akkor megfojtották
A makói házaspár abszurd gyilkossági történetét el kell olvasnia!
Megúszták a lavinát, lefilmezték, milyen szép
A svájci házaspárt 400 méter választotta el attól, hogy a nyakukba zuhanjon az, amit videóra vettek.

Hazaengedték a Youtube-kémet a németek
Focis videókat kommentelve üzent a KGB utódjának az orosz kémnő, a férje marad a börtönben.
Lottómilliárdosok pénzelik Skócia függetlenségi kampányát
A házaspár 56 milliárd forintot nyert 2011-ben, most milliókkal támogatják Skócia függetlenségét.
Visszavonul a polgármester házaspár
Végre együtt élhet az osztrák pár, eddig mindkettőnek a saját településén kellett.
Megölték exeiket, harminc év után bűnhődhet a házaspár
A nő az férjét, a férfi egész családját kiirtotta.
Megyilkoltak egy házaspárt Kadafalván
Az 54 éves férfi és az 52 éves nő holttestére egy kadafalvai családi házban találtak rá a rendőrök.