
77 találat az Indexről, és 26 a környékéről.


Kilenc év után újra halálos áldozata van a madárinfluenzának Kambodzsában
A WHO aggasztónak nevezte a globális madárinfluenza-helyzetet.

Meghalt egy 11 éves lány, miután madárinfluenzával fertőződött meg
2014 óta ez az első ismert eset Kambodzsában.

Kambodzsában is beindult a cenzúra
Egy nyugati államok által támogatott rádió és hírportál engedélyét vonták vissza.

Joe Biden úgy keveri az országneveket, mint bűvész a kártyát
Az elnök már egy sor baklövést elkövetett a héten.
Hét holttestet találtak egy héttel a kambodzsai hajó elsüllyedése után
41-ből csak 30 embert tudtak kimenteni.
Elsüllyedt egy hajó Kambodzsa partjainál, eddig egy halálos áldozatról tudni
A túlélők kihallgatását már megkezdték a hatóságok.
Szupertripperrel végződött a kambodzsai kiruccanás az ötvenes férfinál
Óvszer nélkül létesített szexuális kapcsolatot egy prostituálttal.

Megtalálták a világ legnagyobb édesvízi halát
A 300 kilogrammos rája a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

Nyugdíjba vonul a bombakereső patkány
Ötéves karrierje alatt 71 aknát és 38 aktív robbanószert talált.


Féltik Angkort a mellé tervezett gigavidámparktól
Az ENSZ kulturális szervezete szerint a tervezett 75 hektáros vidámpark túl közel lenne az ősi templomváros romjaihoz.

A külügyminisztérium szerint Szijjártó nem fertőzött kambodzsai gyerekeket
Tucatnyi intézményt zártak be a magyar miniszter látogatása után.

Két hétre bezárták a kambodzsai iskolákat Szijjártó Péter miatt
Négyen is megfertőződtek azok közül, akik kapcsolatba kerültek a magyar miniszterrel.

Nem kapták el a koronavírust Szijjártó Péter kambodzsai tárgyalópartnerei
Mindenkit teszteltek, akivel a magyar külügyminiszter találkozott a délkelet-ázsiai országban.

Karanténba vonul a fél kambodzsai kormány, miután találkoztak Szijjártó Péterrel
A magyar külügyminiszter koronavírustesztje pozitív lett Bangkokban, előtte járt Kambodzsában.

Meghalt Pol Pot hóhéra
Súlyos titkokat vitt magával a sírba.

Koronavírus: karanténba kerül az óceánjáróról hazatért két magyar
A magyar pár szombaton érkezett haza Kambodzsából.

Lehet, hogy mégis volt koronavírusos az óceánjárón, amit több ország sem engedett kikötni
Az MS Westerdam végül Kambodzsában köthetett ki, innen Malajziába szállították az utasait, itt diagnosztizáltak koronavírussal egy 83 éves nőt.

Koronavírus: Negatív lett a Kambodzsában kikötő hajón utazók tesztje
Több ország is elutasította az óceánjáró kikötését. A negatív tesztek után az utasok, köztük három magyar elhagyhatják a hajót.

Ki akart szállni a kutyahúsbizniszből, a Négy Mancs segítségét kérte
A kambodzsai vállalkozó évente kétezer kutyát ölt le. Az állatvédők a szűk ketrecekben olyan kutyákat találtak, akik alig bírtak lábra állni.

2021-ben követséget nyit Magyarország Kambodzsában
Kambodzsa pedig Budapesten, szóval kölcsönös.

Áder János Japánba, Laoszba és Kambodzsába látogat.
A laoszi szocialista egypártrendszerben és a kambodzsai királyságban a rendszerváltás óta nem járt hivatalos úton magyar politikus.

Levegőből térképezték fel a khmerek ősi fővárosát
Az áthatolhatatlan dzsungellel borított Mahendraparvatát lézeres radarral mérték fel.
Negyven év után újra nézhettek férfi futballmeccset iráni nők
Már álszakállt sem kellett viselniük a vb-selejtezőn, 3500-4000 nő ment ki a meccsre.

Rezisztens malária terjed Délkelet-Ázsiában
Vietnámban már a betegek többségénél hatástalan a leggyakoribb gyógyszer.

Személyes útinaplón elevenednek meg Délkelet-Ázsia mindennapjai
Kummer János tavaly két és fél hónapot utazott Ázsiában: Malajziában, Kambodzsában, Vietnámban és Mianmarban fotózott.

Összedőlt egy hétemeletes ház Kambodzsában, legalább kilencen meghaltak
Még tart a keresés a túlélők után.

A kambodzsai miniszterelnökkel tárgyalt Orbán Viktor
A Karmelita kolostorban megejtett találkozón felmerült a nagykövetségek újranyitása is.
Halálbüntetést adna a gyerekerőszakolóknak Kambodzsa miniszterelnöke
Hun Sen ezt egy nemi erőszak áldozataival foglalkozó civil szervezettel való találkozás után nyilatkozta.

A nők elleni erőszak ellen tüntettek volna, szétverték a tüntetést
Kambodzsában a nőnap alkalmából hirdettek tiltakozást, de a hatóságok nem engedélyezték.

Leléceltek Angkorból a khmer városvezetők
Ausztrál kutatók szerint a vezetők nélküli lassú hanyatlás vezetett a kambodzsai városállam elnéptelenedéséhez.
Felségsértés miatt három év börtönre ítéltek egy kambodzsai csirkeárust
Kutya királynak, és haszontalannak nevezte az uralkodót.
40 év után ítéltek el népirtásért két vörös khmer-vezért
Az egyik elítélt 92, a másik 87 éves.
A kambodzsai miniszterelnök csak munkát akart találni a fiainak
Ezért kaptak fontos katonai és állami tisztségeket.
Kiengedték a börtönből a kambodzsai ellenzéki vezetőt
Nagyon rossz állapotban van, házi őrizetbe került.
Kémkedés miatt hat évre ítéltek egy ausztrál filmrendezőt
Drónt reptetett egy kambodzsai ellenzéki szervezet egy gyűlése felett. Hat évet kapott.

Gyanúsan túlnyerte magát a kambodzsai kormánypárt
Az ellenzék egyetlen parlamenti helyet sem szerzett meg, ők elutasítják az eredményt.
Soha nem fogtak még ennyi drogot Kambodzsában
120 kilogramm metamfetamin került elő egy busz csomagtartójából.

Lefoglalták a kakasviadalra szánt kakasokat, majd megették őket
A kambodzsai rendőrök.

Színes képeslap vagy igazi dráma Angelina Jolie új filmje?
Közel húsz évet várt arra, hogy filmet rendezhessen a kambodzsai népirtást túlélő kislány történetéből. Máris oscaresélyesként emlegetik, de vajon tényleg jó film a First They Killed My Father?

Angelina Jolie bemutatja Kambodzsa borzalmait
Kijött az előzetese a kambodzsai népirtásról szóló Netflix-filmnek.

Óriási szobrot találtak Angkorban
A csaknem két méter magas szobor a khmer főváros kórházát őrizhette 900 évvel ezelőtt.

Angelina Jolie-nak magyarázkodnia kell legújabb filmje miatt
Állítólag gonosz játékkal kereste filmje főszereplőjét, a színésznő-rendező szerint ez nem igaz.

Van remény az álarcos búvárcsibék túlélésére
A világ egyik legveszélyeztetettebb vízi madara négy év után tért vissza Kambodzsába.

Kerítéssel és őrséggel védték a teknőstojásokat
Kilenc frissen kikelt, veszélyeztetett királyi teknőst mentettek meg a kambodzsai természetvédők.

Angelina Jolie mosolyogva reklámozta legújabb filmjét
Először szerepelt nyilvános eseményen a válása óta.

Laoszban gyakorlatilag kiirtották a kúposfejű delfint
A Mekong laoszi szakaszán már csak három példány él, kizárt dolog, hogy újra el tudnának szaporodni. Kambodzsában picit jobb a helyzet.

Sok a tarantula? Semmi baj, megesszük mindet!
Egy kambodzsai városban annyira sok a pók, hogy fel is tálalják. Állítólag olyan az íze, mint a csirkének.

Angkor mellett találtak egy másik óriási települést
Lézerrel fedezték fel az erdővel benőtt középkori romokat. Át kell írni a khmer történelmet.

Már csak tíz kambodzsai királyi teknős maradt
Ennyien élnek vadon, folyamatosan csökken az életterük a homokkotrás miatt.
Kambodzsában kapták el a thaiföldi darabolós gyilkost
Aki spanyol volt, és egy megzsarolt honfitársa testrészeit szórta egy bangkoki folyóba.
290 embert fertőzött meg HIV-vel az álorvos
A kambodzsai férfi, aki szegényeknek kínált orvosi szolgáltatást, többször használta a fecskendőket.
A rizsföldről jött a mérgező permet
Több száz munkás lett rosszul Kambodzsában.
10 év után halászmacskát láttak Kambodzsában
A faj veszélyeztetett, a vörös listán is rajta van.