
Itt a vége a globális szabadkereskedelemnek?
Két dolog felülírhatja az eddigi szempontokat.
Két dolog felülírhatja az eddigi szempontokat.
Újságíróknak sikerült megtalálniuk a férfit.
Újonc volt, mégis hozzáférhetett titkos hírszerzési anyagokhoz.
Amerika épp behozhatatlan előnyre tesz szert egy csúcstechnológiában.
A britek szerint nemzetbiztonsági aggályok merülnek fel a közösségimédia-vállalattal szemben.
Világszerte biztonsági fenyegetésként értékelik az alkalmazást.
Tindereznek, tiktokoznak, kriptovalutát is vásárolnak munkahelyi telefonjukon.
Deepfake hírolvasók tolmácsolják a Kína-barát üzeneteket.
A Fidesz frakcióvezetője szerint példátlan akcióról van szó, amiről minden magyarnak joga van tudni.
Saját képére alakította az amerikai médiát.
A kampány mottója: gondolkodj, mielőtt kattintasz.
Egy iráni férfi a meggyilkolt parancsnoka miatt akarhatott bosszút állni.
A lap szerint az ukrán külügyminiszter beszélt a budapesti nagykövettel is.
A kormányfő elítélte Oroszország katonai fellépését.
Az ülést a Karmelita kolostorban tartják.
Egy másik tisztviselőt bizalmas információk szivárogtatásával vádolnak.
Vadai Ágnes a kormánypárti képviselők miatt nem kérdezhetett Pintér Sándortól.
Beszámolót tartott a külügyminiszter a parlamenti bizottság előtt.
Nemzetbiztonsági okok miatt listázzák a potenciális veszélyt jelentő vállalkozásokat.
Orvosi állásfoglalásra várnak a Havanna-szindrómaként emlegetett jelenségről.
A gyanú szerint nincsenek összhangban a nemzeti eszmével.
A diploma megszerzésének a feltétele a nemzetbiztonsági oktatás.
A testület így határozatképtelen lesz.
Az ellenzék választ vár arra is, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter vagy valamely elődje adott-e engedélyt az izraeli kémprogram használatára.
Közlése szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést.
Az izraeli NSO szerint a megfigyelésről szóló értesülések megalapozatlanok.
Újságírókat és üzletembereket figyelhettek meg.
A fideszes politikus azt állította, hogy az LMP-s képviselő minősített adatokat szivárogtatott ki.
A védelmi tanács titkára felszólította az ukránokat, hogy ne rágalmazzák a hadsereget.
Nem ellenőrzik az amerikai katonák toborzásakor, hogy az újoncok kapcsolatban állnak-e szélsőséges csoportokkal a közösségi médiában.
A jelenlegi főigazgató, Czukor József nemzetbiztonsági vezérőrnagy október végén távozik.
Ellenzéki és kormánypárti politikusokat, valamint rokonaikat is megfigyelték a kínaiak.
Általában megmérgezik vagy lelövik az áldozatokat. A célzott likvidálások is a nagyhatalmi politika eszközei.
A kiberbűnözők által okozott károk ezermilliárd dollárokban mérhetők.
Nemzetbiztonsági kérdésről van szó.
Biztonságpolitikai szakértők szerint a magyar egészségügyre nehezedő koronavírus-járvány nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Jimmy Lai Peking-ellenes nézeteket vall, ami lapjában, az Apple Daily-ben is tükröződik.
A kormányzó szerint a lakosság nagy része továbbra is élvezheti a hongkongi törvények által garantált szabadságjogait.
Kína a "felforgatók és külső erők" ellen tág és kemény intézkedéseket hozott Hongkongban.
Kína terrorizmusra hivatkozva döntött Hongkong megrendszabályozásáról. Az ellenzék és Amerika szerint ez a szabadság végét jelenti, és Peking növekvő illiberális étvágyát jelzi. Trump felülvizsgáltatja a Hongkongnak járó gazdasági-kereskedelmi kiváltságokat, amivel viszont újabb csapást mérhet a helyi ellenzékre.
Megnéztük az ellenzéki össztűz alá került nemzetbiztonsági törvénymódosítást: önmagában a törvény szövege semmilyen totális megfigyelésre nem ad lehetőséget, viszont a kibertámadásos részben van egy figyelemreméltó rész
Az botrány azután robbant ki, hogy ausztrál kormányügynökök több újságíró lakását átkutatták.
Egynemzetbiztonsági központ épületébe hajtott bele egy robbanószerrel megrakott teherautó.
A Strache-botrány magyar vonatkozásait vizsgálták volna.
A Panasonic csütörtökön bejelentette, hogy korlátozza a Huaweinek szállított termékei körét. A Toshiba is felfüggesztette a szállításokat.
Kína ellen léphetett a rendelettel, a telekommunikációs hálózatok nemzetbiztonsági védelmére hivatkozva.
Összeáll egy bizottság, és természetesen lesz benne egy klímaváltozás-szkeptikus fizikus is.
A Fidesz 2018-ban teljesen ellehetetlenítette a titkosszolgálatok ellenzéki kontrollját, miközben sok sötét ügy derült ki. És ennél csak rosszabb lesz.
Nem könnyű kiszűrni a nemzetbiztonsági kockázatot, és nem publikus, hogy miért akad fenn valaki.
A jobbikos elnök szerdára rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést hívott össze.
97 terrorizmus miatt fogvatartott rabon végeztek kísérleteket, végül etikai aggályok miatt álltak le.
Fogalmunk sincs, hogy az elmúlt négy évben hozott 100 határozat mire vonatkozik.
A izraeli magán-hírszerző cég elismerte, hogy ők akcióztak a civilek ellen. Több dolog is arra utal, hogy a megbízót kormányközelben kell keresni.
Rossz vevőt választott, most előzetesben van.
Egyelőre senki nem tudja, de egy biztos: eddig ez a terület a pikszisből most kiesett Lázár János fennhatósága alá tartozott.
Most tényleg érdemi választ tudna kicsikarni az ellenzék arról, hogyan engedélyezhették nemzetközi bűnügyek gyanúsítottjának letelepítését. Feltéve, ha lenne hol.
Volt ENSZ-nagykövet, az iraki háború támogatója, és egy évtizede még Irán lerohanását sürgette.
A testület szocialista alelnöke hívta össze a képviselőket, azt reméli, kivételesen nem vonulnak ki a fideszesek.
A múlt héten botrányba fulladt ülést ismételnék.