
Visszatérhet Orbán Viktor szövetségese a szlovák kormány élére, aki Soros-bérencnek nevezte Ódor Lajost
Felmérés készült a választói szándékokról.
Felmérés készült a választói szándékokról.
Aggódik, hogy Robert Fico kormánya nem támogatná Ukrajnát.
Korábban erős bírálatot fogalmazott meg a volt védelmi miniszter. Nem maradt el a válasz.
Céljuk Fico megállítása lett volna, ehhez képest jelenleg ők segíthetik pluszmandátumhoz a korábbi miniszterelnököt.
Az új kormányfő nem veri nagy dobra, honnan származik.
Egy interjúban a legfontosabb feladatát is megnevezte.
Közösségi oldalán jelentette be az államfő, hogy jogi lépéseket tesz.
Ebből nem kérünk – hangsúlyozta a korábbi miniszterelnök.
Hiába indult nagy reményekkel 2020-ban Igor Matovic, jelenleg egyik fő célját nem tudja teljesíteni: távol tartani Ficót a hatalomtól.
Eddig csak egy érvényes népszavazás volt az ország történetében.
Szijjártó Péter szerint nem lehet bírálni egy politikust azért, mert ellenzéki képviselőkkel is találkozik.
Pozsonyból üzentek Orbán Viktornak.
Még tavasszal indítottak ellene eljárást.
A szlovák politikus kiállt a magyar kormány mellett.
Olyan államot szeretne, ahol az emberek biztonságban érezhetik magukat.
Már több mint 320 ezren írtak alá a petíciót.
A magyar miniszterelnök bebiztosította, hogy a Barátság kőolajvezeték tovább működhet.
Az eljárás okairól a rendőrség nem adott tájékoztatást.
Szerinte indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.
A volt kormányfő reagált az őt ért vádakra.
Ha nem sikerül bizonyítani a vádakat, Fico még erősebben térhet vissza. A Körkép.sk főszerkesztőjének írása.
Többek között erről beszélt egy most napvilágot látott interjúban Andrej Nosko, a Nyílt Társadalom Alapítvány volt igazgatója.
A politikust decemberben előállították egy kormányellenes tüntetésről.
Egy férfi megrongálta az autóját, a testőrére pedig könnygázzal támadt rá.
Újabb pikáns részlet derült ki Fico megfigyelési botrányából.
Az oltatlanoknak előírt karantént sem tartotta be.
Egyre több botrány van a szociáldemokrata politikus körül.
A volt szlovák miniszterelnök az Európai Bizottsághoz fordul.
Robert Fico szerint sok képviselő pupillák nélkül érkezik a munkahelyére.
Robert Fico, Igor Matovic és a házelnök nem kímélték egymást.
Robert Fico tervei szerint rövidebb lenne a hét, de hosszabb a munkanap.
Majdnem hatszázezren írták alá a petíciót.
Azt nem akarta elárulni, hogy milyen ügyről van szó.
Kétszer annyi súlyos fertőzött, mint Magyarországon.
A Konzultáns fedőnevű rendőrségi akcióban pénteken újabb köztisztviselőket fogott el a szlovák rendőrség különleges egysége.
Robert Ficóék szerint a járványügyi intézkedéseknek nincs jogalapja és sérti az emberi jogokat.
A Smer kormányzat egykori államtitkárát korrupciós ügy miatt tartóztatták le.
Népszavazást kezdeményez a szlovák parlament legerősebb ellenzéki pártja, és számos kritikával illette a jelenlegi kormány járványkezelését.
Magas rangú politikusok is érintettek lehetnek az oknyomozó újságíró meggyilkolása után kirobbant ügyekben.
A szlovák oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolása miatt öt ember állt bíróság elé, köztük két felvidéki magyar.
Egy cigányterrorozó képviselő a mandátumát is elvesztette, a volt szlovák miniszterelnök szerint a képviselő csak azt mondta, amit az egész nemzet gondol.
Megvan a szavazás időpontja: február 29-én mérkőzhet meg Fico pártja és a korábban Čaputová vezette formáció.
Válaszolta Szlovákia volt kormányfője egy újságírónak, aki a testőrségéről merte kérdezni.
A korrupció ellen küzdő ügyvédnő mellett a szlovák EU-biztos és egy Nyugat-ellenes legfelsőbb bíró esélyes a második fordulóra. Az államfő jogkörei korlátozottak, mégis fontos szimbolikus és aktuálpolitikai szerepe is van. A kampány arról is szólt, hogy Robert Fico beülhet-e az alkotmánybíróságba.
Néhány hónapon belül Denisa Sakova a harmadik a poszton.
Két nap heves vita után kapott támogatást Peter Pellegrini kormánya.
Péntekig adott határidőt Pellegrininek az új jelöltek megnevezésére.
A tüntetők nem elégszenek meg Robert Fico miniszterelnök lemondásával.
Az államfő az eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással.
Jan Kuciak szlovák politikusok és az olasz maffia kapcsolatát kutatta. Házában végeztek vele és barátnőjével, az ügy miatt pedig komoly válság alakult ki Szlovákiában.
Legalábbis az államfő azt állítja, hogy erről tájékoztatta a hírszerzés vezetője.
Robert Fico szlovák miniszterelnök erről mást gondol.
Miközben mindenki arról beszél Szlovákiában, hogy hogyan ölhettek meg egy újságírót, a kormányfőt az érdekli, hogy kritikusa miről beszélgetett Soros Györggyel.
Az államfő a kormány átalakítását vagy előrehozott választás kiírását javasolta. Fico visszautasította a felvetést.
Nem lehetett kérdezni a szlovák államfő szerda esti rendkívüli sajtótájékoztatóján. A rendőrség közben előállított két embert.
Az újságírógyilkosság miatt került reflektorfénybe Mária Trošková, aki 2009-ben még a szilikonmelleiről mesélt egy férfimagazinnak, két év múlva egy gyanús olasszal alapított közös céget, 2016-ban pedig a kormányfő főtanácsadója lett.
A visegrádi együttműködés és a közös európai gondolkodás új bizonyítéka lesz Orbán szerint.
Hatvanan kapnak menedékjogot az olaszokhoz és a görögökhöz érkezők közül.
Az Európai Bizottság elnöke a Ficóval közös sajtótájékoztató közben poénkodott a telefonjára nézve.