
Kiderült, miért szerepelt egy tizedikes tankönyvben a „meleg” szó helyett a „magyar”
Az írónő göngyölítette fel az ügyet.
Az írónő göngyölítette fel az ügyet.
A „magyar” szóra.
Hiába a légszennyizés, a szegénység nagyobb úr.
A Belügyminisztérium megígérte.
Belháborúként mutatja be az orosz–ukrán konfliktust a magyar földrajzkönyv.
Nagy felháborodást keltett a tananyag.
A könyv kiadója nem ért egyet a kritikával.
Több tízezer forintos kiadás alól mentesülnek a családok.
A kormány évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy a családtámogatások részévé teszi a tankönyvtámogatást.
Tanévkezdésre valamennyi a helyére kerül.
A tanárokat arra ösztönzik, hogy jelentsék a nemzetbiztonsági törvényt megsértő diákokat.
Kiderítettük, mit lehet tudni az új érettségi tananyagról.
Több tanári szabadságot és kevesebb tananyagot kért karácsonyra a gyerekeknek és a pedagógusoknak.
A kijevi kormány tiltakozik és követeli, hogy a tankönyvet távolítsák el a középiskolákból..
A nemi úton terjedő betegségek, az abortusz és a szexuális önkielégítés is a tananyag része.
A tankönyvellátás után most már a nyomdai feladatokat is kiszerveznék egy cégnek.
Az év elején elkészült a hét fejezetből álló Zöld Föld című tankönyv is.
Állítja Harle Tamás remek tankönyve.
Jövőre a 9–12. évfolyam számára jelennek meg a tankönyvek.
A bírálók szerint nem oktatni, hanem ideológiailag formálni akarnak.
Ez csaknem 1,2 millió tanulót jelent.
Az államtitkár részletes szakmai érvekkel, politikai vagdalkozással és személyeskedéssel válaszolt a kritikákra.
Hun leszármazás, kettős honfoglalás, sok hiba és túl sok tananyag van a rohamtempóban összedobott új állami tankönyvekben, a történelemtanárok szerint ezekkel nem lenne szabad megkezdeni szeptemberben a tanítást.
A kormány szociális üdültetési programjának logója a Szent Erzsébetről szóló részt illusztrálja.
A módosított NAT-nak megfelelő új tankönyvekre Maruzsa Zoltán szerint jellemző a nemzeti elkötelezettség és a gyermekközpontúság is.
Megnéztük, hogy pontosan mit olvashatnak a gimnazisták az abortuszról a Lénárd-féle biológiakönyvben.
Megnéztük, mi történt a 2017-ben 4,98-as átlaggal érettségiző osztállyal, ahonnan a tanulók egyharmada már akkor is külföldre ment tovább.
Az iskolakezdés minden évben több tízezres kiadást jelent a családoknak, de sokat lehet spórolni ezen.
Pedig nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely előírná, hogy csak a hivatalos tankönyvjegyzéken szereplő kiadványokat lehetne alkalmazni.
A szovjet Marija Oktyabrszkaja rövid idő alatt őrmester lett a Vörös Hadseregben, végül a fronton halt meg.
Az 50-es években a földrajzot tanuló diákok megtudhatták, hogy atombombával a folyók iránya is megváltoztatható, és az északi sarkvidéken is megterem a búza.
Nemcsak az alap, hanem a középfokú oktatási intézményekben is térítésmentes lesz.
Jövőre lekerülnek a választható tankönyvek polcairól a magán kiadású tankönyvek.
A multikulturalizmus ábrázolásáról, a CEU-ról és egyes karok helyzetével is foglalkozik az anyag.
A zsebpénz beosztásától a lakáshitelig: egyelőre csak néhány oldalnyi gyakorlatias feladat erejéig, de a felsősök már találkoznak vele az iskolában, hogyan néz ki egy háztartás gazdálkodása.
Jogszerűtlenül tagadták meg egy magántulajdonban lévő kiadó tankönyvi engedélyének meghosszabbítását
Elkezdődött az iskola, és be kellene kötni a tankönyveket, de ilyenkor minden gyerek és szülő anyázni kezd. De ez tényleg ilyen nehéz feladat? Leteszteltük!
Eljárás nélkül utasították vissza a kérelmüket, hogy továbbra is tanítani lehessen a könyveikből. Ha veszítenek, csak az állami tankönyvek maradnak
Az 1-9. osztályban már most is mindenkinek ingyenes, a kormány bővítést kezdeményez.
A könyvben szereplő XIX. századi példa szakmai körökben is vitát váltott ki: van, aki szerint ez csak forráselemzés.
A nem állami tankönyvek kiadóinak öt éve nincs lehetőségük arra, hogy új könyveket engedélyeztessenek, most pedig lejárnak a meglévő engedélyeik. Csak reménykedni tudnak, hogy nem szorulnak ki teljesen.
Szellemképes térképek, értelmetlen névmutató: a 3. állami gimis atlasz sem jó a szakma szerint.
Az Abcúg utánajárt annak, mit kezdenek az iskolák az alanyi jogon járó könyvekkel.
A TANOSZ közleményéből kiderült, visszaesőben van a forgalom, a kísérleti tankönyvek sem fogynak.
Az ötödikesek honismereti könyvében 6 oldalt kaptak a tavaly júliusi események.
A helyettes államtitkár szerint az iskolaigazgatók kinevezése kizárólag szakmai alapon történik.
Ha nem tudja, mi a Stuxnet és nem tudja beállítani a wifijelszót, ezt a magyar könyvet önnek írták.
Az Iszlám Államtól megtisztított városban találtunk olyan számtankönyvet, amiről eddig csak mondákat hallottunk. Tanítás fegyverekkel.
Két éve egy másik tankönyv azt írta, Japán dobott atombombát az Egyesült Államokra.
A régi atlaszt és tankönyveket követelik vissza, aláírásgyűjtést is indítottak.
Baloldal = radikalizmus az új állami történelemkönyv szerint. Az oktatási jogok biztosán a sor, miután kiderült, hogy a nyolcadikosoknak Orbán szavai mellett kell érvelniük. De mondunk egy még furcsábbat: a kísérleti tankönyv jónak tűnik.
A szakértő a deportálásokat idegenrendészeti eljárásnak nevező Szakály Sándor volt.
A történelemtanárok még nem tudhatják, miből tanítják szeptembertől az érettségizőket.
Liberalizmus=eltorzult demokrácia, tömeggyilkos marxisták: ideológiailag elfogult a kísérleti tankönyv a tanárok szerint.
Hiába választottak az iskolák az elfogadott tankönyvlistáról, a Klik kihúzza azokat, amiket ő nem akar. De nyugalom, minden az eredeti tervek szerint halad: az utolsó magánkiadókat is kiszorítják a tankönyvpiacról.
Antiszemitizmus, lebegtetett darwinizmus, pocsék térképek: a tanárok ízekre szedték a kísérleti törikönyvet.
A Történelemtanárok 25. Országos Konferenciáján elutasították az önértékelést. Hiányolják a szabad tankönyvválasztást, és a menekültkérdésben is állást foglaltak.
Kamu személyiségteszteket propagál az állami tankönyv egy szexhírekkel teli weboldalról.
Messze még a szeptember? Ha gyereke iskolás, nem árt, ha már most elkezd spórolni.
Két hónap lenne a normál ügymenet. A jövő évi tankönyvek gyanúsan gyors akkreditációja mögött politikai nyomást rebesget a szakma.