
Hiába vágott Matolcsy György, a lakáshitelkamatok még nem csökkennek
Bár elindult az MNB kamatcsökkentési ciklusa, a lakáshitelkamatok csökkentését inkább a bankok kihelyezési kényszere hozhatja majd meg.
Bár elindult az MNB kamatcsökkentési ciklusa, a lakáshitelkamatok csökkentését inkább a bankok kihelyezési kényszere hozhatja majd meg.
Hiába csökken a túlárazottság, a többség számára csak álom egy fővárosi ingatlan állami támogatás nélkül.
A tartalékok feléléséről szólt az első negyedév.
A lakásvásárlást tervező vevők alig várják a piacra lépést.
A gazdagokon belül is csak az elit tud tollasodni.
Nem a meglévő lakások modernizációját célozzák a banki zöldhitelek, az MNB szerint a zöld, fogyasztóbarát kölcsönök aránya 30 százalék lesz 2024-ben.
Drámai állapotot jeleznek a hazai statisztikák.
A folyamat fűnyírószerűen ment végbe az országban.
A kutyának sem kellenek az új hitelek, így 2016 után tavasszal vélhetően több hitelt törlesztenek majd a családok, mint amennyit felvesznek.
És mindenki másnak is, aki hasonló kihívásokkal néz szembe.
Szokatlanul erős nyilatkozatpárbaj zajlott a napokban az MNB és a Magyar Bankszövetség között.
Figyelni kell a részletekre.
Az év második felében már kevésbé sokkoló bolti árakra számítanak.
A hitelfelvételkor fontos figyelni a részletekre és az eltérő banki gyakorlatokra is.
Ma csak az vesz fel hitelt, aki nem tudja elkerülni. A lakhatást biztosító beruházásokra ma a szabad felhasználású jelzáloghitel a legolcsóbb megoldás.
Tavaly decemberben a teljes lakossági hitelkihelyezés 42 százalékát a babaváró adta.
Utcára kerülhet az olimpikon családja.
A két évre meghosszabbított babaváró támaszthatja meg a lakossági hitelezést.
Soha nem tartoztunk még ennyivel a bankoknak.
Bumerángként pattannak vissza a fiatalok a mamahotel kényelmes és biztonságos melegébe.
Az elmúlt időszak negatív tendenciái, a háború és az energiaárak meredek emelkedése természetesen hatást gyakorol az ingatlanpiacra is. Merre mozdulnak az árak és milyen stratégiák mentén döntenek a vásárlók? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Új ötletekkel érkeznek a bankok.
Megérkezett az OTP válasza.
Semmint hogy nyertek volna vele.
Egyre több banknál van helye az egyezkedésnek.
Akár 180 ezer forintnyi jóváírást is kaphatnak.
Évek óta nem volt példa ilyen mértékű kiáramláscsökkenésre.
A kamatemelés és az energia-veszélyhelyzet miatt bedőlhetnek a lakáshitelek.
Miután nyáron az MNB 530 bázisponttal emelte az alapkamatot, a bankok is léptek az ügyfélszerzési versenyben.
Mélyen a referenciakamatok alatt a lakáshitel kamatemelkedése.
Nem éri meg kivárni az igényléssel.
Mutatjuk a Magyar Nemzeti Bank statisztikáit.
Az új termék kicsit sárgább, kicsit savanyúbb.
Nem biztos, hogy az a bank kínálja a legkedvezőbb feltételekkel a kölcsönt, mint egy hónappal ezelőtt.
A bankoló fiatalok 11 százaléka rendelkezik hitellel, egy éve ez az arány még 16 százalék volt.
Találhatunk kedvező konstrukciót a piacon.
Egyre élesebb a banki verseny azokért, akik a jelenlegi alapkamat mellett is akarnak lakáshitelt felvenni, ezért lassabb az utóbbi kamatszint emelése is.
Az alapkamat-emelés megdrágítja az új hiteleket, de a banki kedvezményekkel sokat lehet spórolni.
Májusban rekordértékű lakáshitelt vettek fel a háztartások.
Az ősszel általánossá válhatnak a két számjegyű lakáshitelkamatok.
A most még infláció alatti lakáshitelkamatokat élvező ügyfelek olcsón tudják majd kisebb kamatozásúra cserélni.
Mire jó még a nyilvánvalón túl az egészségpénztár? Például kamatadómentes befektetésre, hiteltörlesztésre.
Az emelkedő alapkamat miatt azonban júniustól kamatakciókkal próbálják ösztönözni a hiteligényléseket a bankok.
Íme, a részletek!
A kamatok és az ingatlanárak emelkedése miatt a hitelfelvevők ötöde már a bérének legalább 40 százalékát törlesztésre fordítva tudott csak vásárolni.
A piaci körülmények változása miatt év végére a lakáshitel-állomány több mint negyedét támogatott kölcsönök tehetik ki.
Újszerű banki akciók jönnek, például a vállalati beruházási hiteleknél ismert türelmi idős konstrukció.
A Raiffeisen Bank átmenetileg ismét befogad zöldhitelkérelmeket, ám a korábbiaknál szigorúbb feltételek mellett – bukkant rá a Money.hu.
Az MNB lépése reményt adhat a lakásvásárlásban gondolkodóknak.
Már egy éve az aktuális infláció alatti kamatszinten vehetnek fel lakáshitelt az ügyfelek – a money.hu szakértői szerint ilyen még nem fordult elő.
Ha most igényelne lakáshitelt használt ingatlanra, akkor evidens, hogy a lehető legkedvezőbb ajánlatot keresi.
A kamatemelkedés a piaci hitelek iránti kereslet további visszaesését vetíti előre.
Az Egyesült Államokban a lakáshitelkamatok emelkedése sokak számára lehetetlenné tette az ingatlanvásárlást.
Első látásra elképesztő mértékű béremelkedés történt idén Magyarországon.
A márciusi jegybanki lépésváltást a személyi kölcsönök piaca sem tudta megemészteni.
Lassan már hetente kényszerülnek emelni a bankok.
Miután a 200 milliárd forintos keret elfogyott, gyorsan döntött az MNB a folytatásról.
Elszabadult infláció idején lassabban növekvő reálbérből csak kisebb hitelösszegre számíthatunk. Már ha kell egyáltalán ennyiért a hitel.
Az átlagbér emelkedését is zárójelbe teszi a kamatok emelkedése, és a lakásárak megugrása miatt csak kisebb lakásra futja az átlagbéreseknek.
Amíg tart a jegybanki kamatemelések sora, addig a bankok csak részlegesen tudják a historikus mélypontra süllyedt kamatfelárukat növelni.