
Motorral ütközött a TAP légitársaság Airbus A320-asa, több halott
Nem egyértelmű, hogy a motorkerékpár miként került a futópályára.
Nem egyértelmű, hogy a motorkerékpár miként került a futópályára.
Vébére vágynak.
Vasárnap buktatták meg Alpha Condé elnököt.
A Fiorentina középpályása megrázó videókat készített.
A zendülő katonák állítólag őrizetbe vették az államfőt.
Guineából jött be a kórokozó.
Öten indultak volna a pénteken rajtoló játékokon.
Négy év után jelent meg ismét a gyilkos kór a nyugat-afrikai országban.
Az Angolától Szenegálig elnyúló, közel 2,35 millió négyzetkilométeres Guineai-öböl jelenleg a világ legveszélyesebb térsége a hajók számára.
A külügyminisztérium szerint Marian Kočnernek nem volt magyar diplomata útlevele, és nem volt Guinea tiszteletbeli konzulja Budapesten.
Beny Steinmetz Izrael leggazdagabb embere volt, de aztán jött egy gyanús guineai bányaüzlet, ami félbevágta a karrierjét. Most egy romániai ingatlanmutyi miatt tartóztatták le, de ő minden mögött Soros Györgyöt sejti.
Milyen lehet gyereknek lenni a világ egyik legszegényebb országában, és mit tudnak a magyarokról egy világvégi afrikai városkában? Guineai riport cuki egyenruhásokkal, a halál nyomaival és egy kis halszósszal.
Már osztják a kísérleti vakcinákat, igaz, néhány országban újra szedi az áldozatokat.
Jó hírt hozott az Egészségügyi Világszervezet.
Az afrikai országot tavaly december végén nyilvánították ebolamentesnek.
Hassan és Boubacar Guinea első sziámi ikrei. Párizsban műtötte őket hét sebész.
Alig van új beteg, és csökken a halálos áldozatok száma is. Hamarosan vége lehet a járványnak.
Fehér összeesküvők, kiáltozták Guineában az egészségügyiekre, és nyolcat legyilkoltak közülük.
A következő tornára kitalálnak valamit, hogy többé ne legyen ilyen.
Az Afrika-kupában a pályán nem sikerült eldönteni a D csoport továbbjutóját.
Guinea és Mali minden mutatója azonos a három csoportmeccs után. Elefántcsontpart negyeddöntős.
Nyugat-Afrikában közel 5500 ember halt meg.
A nyugat-afrikai járványt lassan sikerül megfogni, de a helyi szokások és a fehérekkel szembeni előítéletek nehezítik a küzdelmet.
Szenegálban és Nigériában. Guinea, Sierra Leone és Libéria viszont még egyáltalán nincs rendben.
A WHO szerint főleg Libériában terjed, ahol több tucat beteg szökött meg.
Alpha Condé elnök az orvosok elkülönítését és a belföldi utazások korlátozását is elrendelte.
Libériában akart nyaralni? Ne tegye!
Guineában az Instinct Killers koncerttel ünnepelte a ramadán végét, mikor kitört a pánik.
A fertőzöttek száma a 600-at is elérheti.
Daruval kellett kórházba vinni. 48 éves volt.
A gyógyíthatatlan vírus tovább pusztít Gunieában, és már egy új országban, Libériában is megjelent.
Az afrikai ország egészségügyi minisztere csütörtökön négy megbetegedést jelentett be.
Megint felütötte fejét az az egyik leghalálosabb vírus, az ebolavírus, eddig hatvan embert ölt meg, és már több országban fertőz. Ellenszer nincs, az egyetlen védekezés a megelőzés. Guineában már tilos denevért enni.
Mégsem kapta el az Ebola-vírust egy kanadai férfi. Afrikában viszont egyre több az áldozat.
Eddig 80 fertőzöttről és 59 halottról tudnak. A járvány a szomszédos országokra is átterjedhet.
Ez a két futballkultúra is megelőzi a miénket, ha azt vizsgáljuk, milyen játékosaik futballoznak a topligákban. A két magyar légiós Szalai és Huszti az 51. helyre hozott bennünket. Ijesztő mérleg.
Az izraeli milliárdos egy guineai bányabizniszben lett gyanús.