
Erre nem számítottunk a boltokban: óriási meglepetést okozott az inflációs bomba
A tavalyi év eseménydús volt a kereskedelemben, felemelkedések és lecsúszások követték egymást.
A tavalyi év eseménydús volt a kereskedelemben, felemelkedések és lecsúszások követték egymást.
A csirkénél 80 százalék, míg a tojásnál 99 százalék a hazai márkák fogyása az egyik online élelmiszerüzletnél.
Még részmunkaidőben is negyedmillió forintot lehet havonta hazavinni, főállásban egymillió sem elérhetetlen.
A Kifli.hu ügyvezetője elárulta az egyik legfontosabb okot.
Az első hónap után kiindulási bónusz is jár az újonnan érkező futároknak.
Tudta, hogy alig száz éve léteznek önkiszolgáló élelmiszerüzletek? És az megvan, hogy miért dolgoztak ápolónők az első mozgólépcsők mellett az áruházakban? A vásárlás története igen érdekes és tanulságos.
Valamikor az emberek életritmusát a nappal és az éjszakaváltakozása, illetve a Föld forgása határozta meg. Hol vagyunk már ettől? Cikkünkből kiderül, mivel töltjük a statisztikák szerint az időt, a végén található teszt kitöltésével pedig te is megtudhatod, mennyiben tér el az időbeosztásod az átlagtól.
Szeretünk tervezni, de gyakran csábítanak el minket az akciók, a mirelit és a félkész ételeket pedig a legtöbben csak időhiány miatt vesszük.
A fizikális térben értékesítő kiskereskedőknek óriási lehetőségük nyílt az online tér meghódítására.
Alapélelmiszerek terítéken.
A boltokban gyakran elcsábulsz, és a fogyókúrád dacára veszel egy pár csokit, majd kárpótlásul egy szép padlizsánt is a kosaradba pakolsz?