
Hangsúlyosabb szerepet kaphatnak a bankok az állampapírpiacon
Az a cél, hogy mind a lakosság, mind pedig a költségvetés elkerülje a kamatcsapdát.
Az a cél, hogy mind a lakosság, mind pedig a költségvetés elkerülje a kamatcsapdát.
Értesítő jött a Magyar Államkincstártól? Mutatjuk, mihez érdemes kezdeni a pénzzel.
Pénzügyi mintaprogramot indít az Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
Már nemcsak a nagyobb értékű vásárlásokhoz veszünk igénybe hitelkártyát, hanem a kisebbekhez is, mint ahogyan gyakran előfordul, hogy a csoportos beszedéseket is ilyen módon intézzük. A tudatosság ráadásul megéri, hiszen a hitelkártya-használattal további szolgáltatásokhoz juthatunk!
A történelem és az irodalom tele van olyan személyekkel, aki imádtak költekezni. Három izgalmas példán keresztül mutatjuk be, hogy a történelem legnagyobb pénzköltői mire fordították vagyonukat, de arra is kitérünk, hogy a jelenben hogyan terelhették volna helyes mederbe pénzügyeiket!
Sokan fogadják meg év elején, hogy ezentúl jobban oda fognak figyelni a pénzügyeikre. Azt azonban már kevesen gondolják át, hogy a költéseiket hol és milyen elvek mentén fogják vezetni. Cikkünkben nekik nyújtunk segítséget.
A sportolók pénzügyi tudatosságával a szövetségek és a klubok sem foglalkoznak.
A pénzügyi tudatosság fontosabb, mint valaha, de vajon milyen szinten vagyunk ezen a téren? Hogy egy kicsit pontosabb képet kapjunk, az utca emberét kérdeztük a pénzügyi szokásairól, a digitalizációról és ennek a két világnak a találkozásáról. Tanulságos válaszokat kaptunk!
Nagyon sokan túlbecsülik a tudásukat, ám akik külföldön tartózkodtak, tájékozottabbak pénzügyi téren.
Olvasóink nagyobb arányban rendelkeznek megtakarítással, mint a magyar átlag.
A vírushelyzet kíméletlenül rávilágított arra, hogy mennyire fontos, hogy legyen megtakarításunk, és hogy tudatosabban kezeljük pénzügyeinket. Karácsonykor ez a témakör még fontosabbá válik, segítünk, hogy ne kerüljünk bajba.
70 iskolában már működik a rendszer, csak terminálokkal lehet fizetni.
Hasznos infókat és alkalmazásokat gyűjtöttek egybe, amik segíthetik a gazdálkodást.
Bárki pályázhat, akinek van ötlete a pénzügyi tudatosságot erősítő, játékos, digitális megoldásra.
Az iskolai takarékbélyeget is újra bevezetnék.
Ősztől kötelező lesz a pénzügyi ismeretek tantárgy a középfokú oktatásban tanulók egy részének. De melyik részének, miért pont nekik, mit fognak tanulni, és mire mennek vele?
Tantárgyat kap a pénzügyi tudatosság.
A kormány szeretné, ha ez emberek spórolnának, de nem a párnahuzatba vagy piramisjátékokba tennék a pénzt.
Egy részük valószínűleg igen. Maffia-behajtók és hencegők is kitöltötték a legutóbbi pénzügyes kérdőívünket.
Szokott kölcsönadni, vagy nincs miből? Befektet, akkor is, ha nehéz? Most kiderül, mit kezd magával, ha pénz áll a házhoz.
Az OTP felmérése alapján az emberek 40 százaléka még mindig bedőlne egy Marcsika-trükknek.
Pénzügyi Tudatosság Teszt néven indít felmérést a BankRáció.hu.