292 találat az Indexről, és 846 a környékéről.

„Nemcsak a demokráciát hozta a világra, hanem egy babát is”
A thai miniszterelnök-jelölt 36 éves, korábban pedig a pakisztáni és az új-zélandi kormányfő 37 évesen szült.

Nem vette észre, hogy szül, azt hitte, csak vécére kell mennie
A nőnek bíróság előtt kell felelnie azért, mert az újszülöttet zsákba tette és magára hagyta.

Anyaként is a csúcsra értek – van-e visszaút Hosszú Katinkáék számára?
Kozák Danuta előtt – több másik mellett – a saját példája is lebeghet.

Megszületett az Agymenők sztárjának gyermeke
Matilda Carmine Richie Pelphrey lett a neve.


Elszállíthatják a kismamákat és gyermekeiket a mosonmagyaróvári kórházból
27 órányi vajúdás után sincs pihenés.

Márciustól már csak hétköznapokon munkaidőben lehet szülni a mosonmagyaróvári kórházban
Nem kapkodták el a bejelentést.

Minden második percben belehal egy nő a terhességbe vagy a szülésbe
Megdöbbentő, milyen egyszerűen megelőzhető okok miatt vesztik életüket százezrek.

Argentínába utaznak szülni a várandós orosz nők
A hatóságok szemét nagyon csípi a szülési turizmus.

A Wizz Air járatán hozta világra gyermekét egy utas
A baba és a kismama is jó egészségnek örvend.

A Dubajba tartó repülőgépen szülte meg gyermekét egy nő
Az anya és a kicsi is jól van.
Párja szülése alatt lopta meg a kórházat a zalai férfi
A rendőrök rövid időn belül elfogták.

Durván káromkodott a mentésirányítóval egy férfi, mert arra kérték, segítsen levezetni a szülést
A babát végül otthon segítették világra.

A repülőgépen indult be a szülés, varázsütésre jelentek meg az orvosok
Vizsgálják, hogy szükség lett-e volna kényszerleszállásra.

Megszületett Kelly Osbourne első gyermeke, Ozzy Osbourne ötödik unokája
A büszke nagymama osztotta meg az örömhírt.

Zalaegerszegen jött világra az év első újszülöttje
Nem sokkal éjfél után született meg a kisfiú.

A fedélzeten szült, kényszerleszállást hajtott végre a gép
Az édesanya és az újszülött is jól van.

Rogán-Gaál Cecília minden 35 év feletti nőnek receptre írna egy kisbabát
A TV2 műsorának vendége volt.

Országos meddőségi terápiát indítottak Romániában, hogy több gyerek születhessen
20 és 45 év közötti nők jelentkezhetnek.

Körforgalom kellős közepén szült meg egy anyuka Csongrád-Csanád megyében
Az édesanyát és az újszülöttet stabil állapotban szállították kórházba.
Rendőri felvezetés mellett született meg egy kisfiú Budapesten
Szokatlan szülés zajlott le a XI. kerületben.

Illés Fanni: Mindenkitől azt kaptam, ne vállaljak gyereket, mert úgyis fogyatékos lesz
Palik Lászlóék műsorában járt a paralimpiai bajnok édesanya.

Ennyibe kerül ma egy szülés a magánklinikákon
Vannak, akik 100 kilométert is képesek utazni a jobb ellátásért.

Nem érte el a portás a szülészetet, a Margit Kórház udvarán szülte meg gyermekét egy nő
Indulás előtt jelezték, hogy hamarosan szülni fog az asszony.

Ferenc pápa: Legyen több szülés és gyermek
A bevándorlók befogadására is buzdította az olaszokat.

A mentőautót rendőrautóra cserélte a szigetszentmiklósi kismama, így ért be időben a kórházba
A 27 kilométeres távolságot tíz perc alatt letudták.

Az autójában szült az érdi kismama
A mentősök azonnal a helyszínre érkeztek.

Megszületett Stohl András gyermeke
Boldogságáról tájékoztatta követőit.

Történelmi pillanat: egy hiányzó állatfaj jelent meg újra
A természetes ökológia helyreállításáért küzdenek.


Megindult a szülés Nádai Anikónál
Hamarosan megszületik második gyereke.

Megszületett a Trónok harca sztárjának második gyermeke
Elmondta, az anyaságtól jobb színésszé vált.

Szakemberhiány miatt bizonyos kórházakban csak meghatározott időben lehet szülni
Súlyosbodik a probléma, elérheti a nagyvárosokat is.
Mentők segítették egy szolgálatban lévő rendőr gyermekének születését
Az apuka telefonon követte az eseményeket.

Rendőri felvezetéssel jutott el a kórházba egy vajúdó nő
A pár Vecsésről indult el, útközben azonban megindult a szülés.

Több napig nem lehet szülni az Uzsoki Utcai Kórházban
Többen is jelezték a felháborodásukat.
Négy gyereket szült egyszerre, de nem ikrek
A horvát nő szerdán adott életet a babáknak.
Egy évvel ezelőtt születtek a világ egyetlen kilences ikrei
Guinness-rekordot döntöttek.

Kétszer is elvetélt Pásztor Anna
Élete legnehezebb időszakáról vallott az énekesnő.

Botrány: 201 csecsemő és 9 édesanya halt meg egy brit kórházban műhibák miatt
Nem hajtottak végre császármetszést még akkor sem, ha indokolt lett volna.

Epidurális érzéstelenítést kapott Valentin-napra Hajdú Péter párja
A szerelmesek napján született Dominik.

Újabb fotót tettek közzé Rúzsa Magdiról a szülés után
Az énekesnő még a kórházban lábadozik.