
Bemutatták a Budapest Nagyregényt a Margó Irodalmi Fesztiválon
23 kerület, 23 történet.
23 kerület, 23 történet.
Mindössze egy európai város szerepel a top 10-es listán.
Összesen 26 tablót helyeznek ki megtekintésre.
Hatalmas területet vásároltak fel Texasban.
350 ezer ember megélhetése a tét.
Az éjszakai fényszennyezés senkinek nem tesz jót.
Döntött a Csillagászati Unió.
Egyre népszerűbb műfaj saját lakást építeni a fővárosban.
Senki sem hitte, hogy valaha is valóság lesz belőle.
Középpontban a fejlődés és a fenntarthatóság.
Kétszáz szempont alapján, megélhetés szerint rangsoroltak.
A Föld védelme és a lakók javának szolgálata kiemelkedő ezekben a városokban.
A királynő platina évfordulóját is ünneplik.
A Kálvin tér és a Népliget a soros.
Anyagi és kulturális szempontok szerint is vizsgálták.
Mindenkit arra kérnek: ne simogassák az állatot.
Kiskunlacháza egy egész napon át ünnepelte, hogy újbóli városi rangot kapott.
Ezúttal egy európai főváros nyert.
Szeptember 1-jétől.
A járvány kezdetétől március 4-ig.
Debrecen 2,925 milliárd, Ózd viszont csak 180 millió forintot kap.
Kicsit kiakadt az államtitkár.
A zsúfolt belvárosban azonban már nem szívesen időzünk.
A világ legdrágább városai Svájcban vannak egy nemzetközi rangsor szerint.
Ez Kim Dzsongun presztízs-projektje, aminek az építése csúszott az ország elleni nemzetközi szankciók miatt.
A tömött 19. századi városokban a 6 százalékot is elérte a számuk, főleg a munkásosztályban.
Tízszer akkora volt, mint az eddigi rekorder Jerikó. Egyszer csak elhagyták a lakói, nem tudni, miért.
Párizs a sárgamellényes tüntetések miatt lett élhetetlenebb a friss jelentés szerint.
Életminőség alapján még mindig a svájci város az első, bár az árak is itt a legmagasabbak.
Nehéz pakolóhelyet találni, állandó kín a bevásárlás, és belepusztulunk a környezetszennyezésbe. A megoldás hitech, de a lényeg a pénz útvonala és a szokások megváltoztatása.
Venezuela fővárosa lett a legolcsóbb.
Liberal városát azzal alapították, hogy ott nem lesz se templom, se kocsma, se isten, se ördög. Aztán az alapító megtért.
Étrendjük sokkal homogénebb és stabilabb, több a menedék, nem kell annyira harcot sem vívni a táplálékért.
A középkori városok büdösek voltak, és nappal is alig lehetett látni az utcán, de a lakók boldogabbak voltak, mint mi. Könyvajánló.
Például az úthálózat irányában. Egyetlen ábrán 25 magyar város útjainak tájolása.
Egy remek ötlet bűbájos megvalósítása lesz Dányádi Sára könyve. Egyelőre még csak terv.
Helsinkiben már utasokat szállítanak, Bécsben év végén állnak forgalomba, Budapesten a Várnegyedben kezdhetnek. Egyszer.
Az egekben vannak az albérletárak, egy rakás ingatlan mégis kihasználatlanul áll.
Győrben, Veszprémben és Székesfehérváron is beindult a drágulás.
Az iparmágnás kétszer is megpróbált várost létrehozni az Amazonas-menti őserdőben, és mindkétszer nagy pofont kapott a természettől.
Mérgezővé válik a turisták és a turistavárosok kapcsolata: az emberek a helyi kultúrára kíváncsiak, de pont azt kezdik ki, amikor odaözönlenek. Fokozódik az ellenállás a turizmussal szemben, de vajon hová fut ki ez a feszültség?
Batman Törökországban található, 350 ezren lakják, és amikor elnevezték így, a képregényhős már bőven létezett és népszerű volt.
2,5 millió dollárral indítják be a zöld lázt.
Akár 8 fokkal is nőhet az átlaghőmérséklet. Ez borzasztó következményekkel járhat.
Két öntudatos kiskutya és jutalomfalatra kenhető gazdájuk példáján keresztül mutatjuk be, hogy miket érdemes szem előtt tartania a városi kutyásoknak. Kutyasétáltatás kisokos póráztól a szerepek tisztázásán át a kakizacsi használatáig.
Legalábbis a számok alapján, de a felelős állattartásról van még mit tanulnunk. Longformban dolgoztuk fel, milyen az ebek és gazdáik élete.
Milyen lenne egy város, ami nem történelmileg alakult ki az évszázadok alatt, hanem nulláról tervezik meg a mai igényeknek megfelelően? Megnéztük.
A terrorfenyegetés miatt a világ városainak ötödében rosszabb az élet, mint egy éve volt.
Addigra megháromszorozódhat a városok területe. A fejlődő országokban a legdurvább a növekedés.
Az európaiak megmondták, mi megmutatjuk.
A szürke és poros felszín alatt hatalmas megszilárdult csövek lehetnek.
Feleannyiba kerül az élet, mint egy New Yorkban élőnek. Nem vagyunk a top százban sem.
Meglepő, de nem Európában van a hely, ahol a legdrágább az élet. Budapestet a lista hátsó részén találjuk.