
Elkezdődött a jövő felélése – még kevesebb magyarnak van megtakarítása
A gazdagokon belül is csak az elit tud tollasodni.
A gazdagokon belül is csak az elit tud tollasodni.
Szépen ragyogó ékszerek a kasszánál.
Május 1-től több helyszínen is elérhetők lesznek.
Cégek, amelyek szembemennek a készpénzmentesítéssel.
Dühösek az emberek, mert nem tudnak hozzájutni a pénzükhöz a bankszámláról.
Lassan tényleg elfelejthetjük a készpénzt.
Gyökeresen átalakította az infláció a bankkártyás fizetést.
A karácsonyi vásárok 40 és 59 év közötti látogatóinak 52 százaléka szintén inkább kártyával fizetne.
Csak meghatározott alkalommal vehető igénybe a szolgáltatás.
Közel 1000 milliárd forint mehet pocsékba.
A 20 ezres kibocsátásakor közel hétszeres volt a drágulás a kilencvenes évek legelejéhez képest, tavaly pedig már bő 14-szeres.
A német pénzügyminiszter elismerte a probléma létezését.
Semmi nem olyan drága, mint a készpénz.
Idén már csak kártyával lehet fizetni a kapolcsi fesztiválon, ez pedig feszültségeket szült.
A csalók alkalmazkodnak, egyre cselesebbek.
Van, aki a perselyre, van, aki a párnára esküszik, az igazi profik azonban teljesen más trendeket követnek. Cikkünkben bemutatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben hol és hogyan rejtegettük a pénzünket, de arra is kitérünk, hogy manapság milyen lehetőségeink vannak ezen a téren.
Egyre nagyobb összeget nyelnek el az automaták.
Állítólag minden magyarnak van 60 darab bankjegye.
A gyorsuló pénzromlás az árak és a hitelkamatok emelkedése mellett zsebre menő veszteséget okoz.
Majdnem 40 kilogramm, több mint 44 ezer adag kábítószer utcára kerülését akadályozták meg.
A tolvaj 450 eurótól és 4000 hrivnyától szabadította meg áldozatát.
Tizenkétezer forintot vitt volna el a visszaeső tolvaj, ha valaki rajta nem kapja.
Akár évi több tízezer forintot is elköltünk csak azért, hogy hozzájussunk a saját pénzünkhöz.
Egy nő nem kapta meg a teljes vételárat az autója eladása után, így erőszakkal visszavette a járművét.
A csekkek és a váltók is beleszámítanak a 10 ezer eurós értékhatárba.
Megugrott a lakossági készpénz- és folyószámlapénz-állomány.
Növekszik a magyar pénzhasználók digitális étvágya.
Hamarosan a bíróságon is elmagyarázhatja a „rontáslevétel” művészetét.
Az ez irányú kötelezettséget még júniusban jelentették be, azt azonban korábban is sejteni lehetett, hogy nem lesz zökkenőmentes az átállás.
Egy brit kutatás során annyi vírust juttattak bankjegyekre, mintha valaki közvetlen közelről letüsszentené azokat.
Legalábbis a cégvezetők egyharmada erre számít.
Egy új szabály szerint amelyik boltban online pénztárgép van, ott lehetővé kell tenni a készpénzmentes vásárlást is.
Feldobták őket a fogyasztóik az MNB-nél, hogy pénzbe került náluk az ingyenes pénzfelvétel.
Bankkártya, telefonos fizetés vagy bármilyen közösségi használatú tárgy használata után is szükséges a kézmosás.
Megnőtt a vásárlási kedv és ennek erős a készpénzigénye. A magyar pénzforgalom biztonságos, a bankjegyeket fertőtlenítik.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2019 végén rekordot döntött a készpénzállomány.
70 iskolában már működik a rendszer, csak terminálokkal lehet fizetni.
Több millió forintnyi készpénzt, külföldi valutát, aranyékszert és takarékkönyvet is elvitt a rabló.
A zenei fesztiválokon működő rendszer lesz az új stadionban is.
A székesfehérvári forgalmi irodában meglepődtek a feledékeny tulajdonos érkeztekor.
A kártyás fizetések forgalma darabszámra 17 százalékkal, értékében 21 százalékkal nőtt
Két autót tört fel pár napon belül, a másikból pénzt vitt el.
Többek között ez derül ki a Versenyhivatal bankkártyás fizetést vizsgáló tanulmányából.
Van bankkártyájuk, tudják, hogy lehet vele fizetni, de mégsem.
6000 milliárd forintra rúg Magyarországon a forgalomban lévő készpénz állománya.
A húsz éve kivont bankjegyek nyár végétől már csak emléknek lesznek jók.
2018-ban már több német fizetett kártyával, mint készpénzzel.
Bankkártyával csak minden ötödik magyar fizet napi szinten.
Svédországban már pontos dátuma is van a készpénzmentes kor elérkezésének, de még mindig zavaróan sok kérdésre nincs válasz.
Bővül a kártyát elfogadó helyek száma, de nem elég gyorsan. Messze vagyunk még a készpénzmentes Magyarországtól.
Felpörgött az illegális állatkereskedelem is a készpénz visszaszorulása miatt. Sejkek és ínyencek tartják életben a piacot.
Egy hónapig tartott összeszámolni a volt kormányfőnél lefoglalt sok ékszer és tárgy értékét.
A munkát terhelő adókat a regionális szint alá szeretné vinni a pénzügyminiszter.
Látott már koldust bankkártyaolvasóval?
Rohamosan terjed az érintéssel fizetés és a netes vásárlás is.
Az egész magyar készpénzforgalom felett kormányközeli cégek vehetik át az irányítást.
A cég tanulmánya szerint a készpénz elhagyása sokat segíthet a kisvállalkozóknak.
Hogy nyomon követhető legyen a pénz mozgása.
Március elsején jönnek az új bankjegyek, augusztusig bevonják a régi két- és ötezreseket.