952 találat az Indexről, és 213 a környékéről.

Momentum: Kössék az oktatás reformjához az uniós pénzeket
Az ellenzéki párt utcai aláírásgyűjtést indított.

Visszaadta a magyar kormány Ukrajnának a Krímet
Kijavították a kampányvideót.

A rendőrség vetett véget az IKEA rave-bulijának
Már két partit is rendeztek.

Balhé lett a homofóbellenes kampányból a francia futballéletben
Nem sokkal a hétvégi bajnoki forduló előtt zajlottak le az események.

Erdogan szerint az amerikaiak meg akarják buktatni
Súlyos vádakkal állt elő a török elnök.

Videón, ahogy megtámadták az ellenzéki politikus kampánybuszát Törökországban
A rendőrség pedig nem tett semmit.

Bruce Willis után a hétköznapi hősök kerülnek főszerepbe a Hell Energy kampányában
Hatalmas fejlődésen ment keresztül a márka az elmúlt fél évtized alatt.

Állatvédelmi nagykövet lett a TV2 hírigazgatója
Gecsei Vivien azt kéri, hogy mindenki gondolja át, hogyan lehet felelősen állatot tartani.

Hodász András: A pápa nem azért jön, hogy megerősítse a kormány üzeneteit
A volt plébános arról is beszélt, hogy baristának állt, de még betanul, „még a szívecske néha amőba”.

Élő adásban lett rosszul Erdogan, lemondta programját
Gyomor-bél hurut gyötri.

Már tervezik Joe Biden kampányát, ezek lesznek a fő üzenetek
Az elnöknek valószínűleg könnyű útja lesz a jelöltségig.

A Fidesz bezárná a kiskaput, de nem biztos, hogy sikerülni fog
Már dolgoznak az ügyön.

Szabálytalanságokat találtak, több politikus is büntetést kapott a kampány után
Megérkezett az Állami Számvevőszék jelentése.

Halálos veszély leselkedik a magyarokra az utakon, lép a rendőrség
Merész célt tűzött maga elé a hatóság.

Olcsó és hazai legyen – a magyart részesítik előnyben a magyarok
Újraindul a Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány.

Országos óriásplakát-kampányt indít a Mi Hazánk
A fiatalok megszólítása a cél.

Ingyen osztják a pálinkát Ferihegyen
Viszont van egy bökkenő.

Már csak a megfelelő időre vár Joe Biden, hogy bejelentse újraindulását az elnökválasztáson
Egy esetleges második ciklus végén 86 éves lenne.

Meztelenre vetkőzött, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a bántalmazásra Grisnik Petra
Szó szerint magára vette a sértő kommenteket a Hazatalálsz színésznője.

Kiszivárgott Trump kampánycsapatának őszödi beszéde
Hazudtak reggel, éjjel meg este.

Leleplezte a Momentum, megoldódott az év óriásplakát-rejtélye
Kiderült, hogy ki volt a sziluett mögött, és a párt szerint ki vezetheti új útra az országot.

Varga Judit nyílt levélben szúrt oda az Európai Bizottságnak
Vera Jourová volt a címzett.

Energiaital-szövetség: a kólákra is kerüljön figyelmeztetés
Dávid és Kóliát címmel adtak ki közleményt.

Csúnya pulcsit húzott Emká, a közutasok örökbe fogadott kiskutyája
Példát lehet venni róla.

Minden, amit eddig tudunk a Márki-Zay Péterékhez érkezett amerikai támogatásról
Vállalatokhoz is jutott támogatás?

Mentősként tűnt fel Mucsi Zoltán
Segítségnyújtásra biztat.

Óriási tiktokerek vannak a magyar politikusok között
Meglepő tartalmakra bukkantunk.

Kocsis Máté: A bevallottnál is nagyobb összegből kampányolhatott az ellenzék
Jelentést tettek a titkosszolgálatok.

Ha a bizottság elfogadja Kocsis Máté javaslatát, feloldhatják a titkosítást az amerikai kampánypénzek ügyében
A nemzetbiztonsági bizottság előtt Márki-Zay Péterék ügye.

Political Capital: A Fidesz-szavazók egyharmada tartja csak igaznak, hogy a szankciók miatt drágább az élelmiszer
A többség úgy látja, az európaikat jobban sújtják a szankciók, mint Oroszországot.

Hamarosan bejelentheti indulását Donald Trump
Saját közösségi hálózatán posztolt.

Tudtak-e az ellenzéki pártok az Amerikából érkezett milliókról?
Mutatjuk a reakciókat.

Joe Biden és Donald Trump is elmondta az utolsó beszédét a félidős választások előtt
Az utolsó felmérések republikánus győzelmet jósolnak.

Korábban kezdte meg adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet
Az emberek segítségét kérik az intézmények fenntartásához.

Mi a közös Joe Bidenben és Donald Trumpban?
Elindultak.

Az új brit miniszterelnök több ígéretét sem tudja teljesíteni
Rishi Sunak már most látja, mennyire nehéz feladat vár rá.

Komjáthi Imre: Ma már az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán MSZP
Nem helyesli, hogy a párt a Gyurcsány-kormány idején neoliberális politikát kezdett el folytatni.

Baleset-megelőzési kampányt indított az Országos Rendőr-főkapitányság
A közlekedésben joggal várhatják el a résztvevők egymástól a maximális figyelmet.

„Ingyensörosztó kampányturné” – itt a Kutyapárt költéseinek elszámolása
Az MKKP kategóriákra bontva, részletesen közzétette, mennyit és mire költöttek.

A helyi választási bizottság szerint jogszabálysértést követett el a kampányban a II. kerületi polgármester
A budai Fidesz azt állítja: Őrsi Gergely visszaélt pozíciójával.

Hogyan lehet kifüstölni a füstöt a városból?
Túl kényelmesen élünk, és ez megbosszulja magát.

Keszthelyi Erik: A túlárazott és elavult biztosítások ideje lejárt, felforgatjuk a biztosítási piacot
Fel kell rázni a biztosítási szektort és átalakítani az alkuszpiac működését, ezért jövőre termékfejlesztési igényekkel is megkeressük a biztosítókat – mondta Keszthelyi Erik, a cégcsoport alapító társtulajdonosa az Indexnek adott interjúban.

Schiffer András: Akció a demokráciaimportért – I. rész
Egy olyan művészt, tudóst vagy újságírót sem találunk az Action for Democracynál, aki érdekmentesen aggódik távoli demokráciák sorsa iránt.

Márki-Zay Péter: Korrupciós forrásból finanszíroztak pártok kampányokat
A volt miniszterelnök-jelölt szerint ők minden fillérrel elszámoltak.

A kutatók mondták az ellenzéki kampánystábnak, hogy baj van, de „ők legyintettek”
Egy kudarc, és ami mögötte van.

Kiderült, mire költötték a támogatásokat Márki-Zay Péterék
Csak a tollakra 44 millió forintot szántak.


Közel kétmilliárd forintnak megfelelő dollárral támogatták Márki-Zay Péteréket a kampányidőszakban
A Mindenki Magyarországa Mozgalom közzétette évközi pénzügyi elszámolását.

Ha nem csak a valóság görbe tükrét akarjuk az emberek elé tartani, akkor változás kell
Mert a valószínűsített politikai végkifejlet és a valóság között sokszor jelentős a különbség.

Kocsis Máté bocsánatot kért Jakab Pétertől azért, mert hazudott róla
„Peti Úr, sajnálkozásomat fejezem ki” – írta a politikus.

Szexuális erőszakot ábrázoló videót osztott meg a miniszterelnök-jelölt Olaszországban
Több politikus is úgy véli, illetlenség egy ilyen felvételt választási célokra használni.

Több százan tüntettek Olaszországban a nigériai utcai árus meggyilkolása miatt
A 39 éves férfi meggyilkolása rasszizmusról szóló vitát váltott ki az alapvetően a bevándorlásról szóló választási kampányban.

A DK elemez: a Fidesz csalással nyert áprilisban, nyomás alatt voltak az emberek
Varga Judit másképp látja.

Tízéves mélyponton a véradási hajlandóság
Legalább napi 1600-1800 véradóra lenne szükség.

Vizsgálat indult a Magyar Telekommal szemben
A feltételezések szerint tisztességtelenül tájékoztatta a fogyasztókat.

Nagy a verseny az év madara címért
Mutatjuk a résztvevőket.

A Punnany Massiftól Wolfie dalával kampányol a Technológiai és Ipari Minisztérium
„Oké, ha jelzed, hogy nem oké.”

Csapdát állít az ellenzéknek a Fidesz a két választás összevonásával?
Új helyzetet teremthet az Alaptörvény tizenegyedik módosítása.

Gumicsont a főispánok és a vármegyék visszahozása?
Kulturális örökség kontra rossz üzenetet hordozó lépés.