
Szijjártó Péter: Málta és Magyarország egy nagyon fontos dologban egyetért
A miniszter szerint földrajzi elhelyezkedése miatt mindkét ország súlyos problémákkal néz szembe.
A miniszter szerint földrajzi elhelyezkedése miatt mindkét ország súlyos problémákkal néz szembe.
Az abortusz kérvényezéséért és végrehajtásáért jelenleg négy év börtön jár az országban.
A rendőrség vizsgálatot indított.
Máltán öt évvel ezelőtt pokolgép végzett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónővel.
Végrehajtó hatalmat nem gyakorló európai államfők találkoznak egymással.
A brüsszeli lap szerint a legérzékenyebb pont az orosz tengeri olajszállítmányok árának maximálása lesz.
A program hatalmas bevételt jelent az országnak.
Súlyos vérzéssel szállították kórházba.
A légitársaság 149 darab Airbus A320, A321, A320neo és A321neo típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet.
Több uniós ország esetében is áttekintik a jogállamiság helyzetét.
A menekültek helyzete áll a látogatás középpontjában.
A máltai Roberta Metsola kapta a legtöbb szavazatot.
Pénzzel és tartózkodási engedéllyel csalogatnák vissza a turistákat.
A legátoltottabb ország.
Szándékosan szemet hunytak a nőre leselkedő veszély felett.
A 2017-ben meggyilkolt máltai újságíró számos pénzmosásban, szervezett bűnözésben és korrupcióban bűnrészes politikusról rántotta le a leplet.
Szerencsés esetben akár 220 eurót is vissza lehet igényelni.
A vendéglátó egységek továbbra is zárva maradnak.
Luxemburg nyerni tudott Írországban. A belgák és a portugálok is pontokat hullajtottak a vb-selejtezőkön.
Az Apple társalapítója energiatakarékos megoldásokba fektetne.
Bulgária következhet.
David Attenborough ajándékozta a maradványt György brit hercegnek a legújabb természetfilmje bemutatóján.
Kevés emberrel kerültek kapcsolatba, kicsi az esélye, hogy helyieket megfertőztek.
A Lawrence Cutajar elleni nyomozást Daphne Caruana Galizia családjának ügyvédei kérték, miután az egyik koronatanú elárulta, hogy a volt rendőr információkat szivárogtatott ki neki.
A fedélzeten tarthatatlanná vált a helyzet, az EU is megoldást követelt.
Daphne Caruana Galiziát autójába rejtett pokolgáppel ölték meg 2017-ben.
Olaszországban és Máltán is a koronavírus-járványra hivatkozva nem engedik megmenteni a menekülteket; egy várakozó hajó elsüllyedhetett.
Málta ötvenezer tételes rendelését tüntették el egy török raktárban. A szigetországba rendelt eszközök sokadjára nem érkeztek meg.
A Times of Malta közlése szerint a fiú az apjától kaphatta el a vírust.
Viszont Oroszországba még lehet menni, de csak az orosz állampolgároknak van erre lehetősége.
Az intézkedés azonnali hatállyal lépett életbe és azokra is vonatkozik, akik két hétnél rövidebb időre érkeztek Máltára.
Húsz góllal kellett verni Máltát a negyeddöntőhöz, ez a különbség már a harmadik negyedben megvolt.
Törökország nem könnyítette meg a dolgunkat, 24-7-re kaptak ki a spanyoloktól.
A kormányzó Munkáspárt megválasztotta új elnökét, miután Joseph Muscat lemondott.
A kormánypárt ma megválasztja új elnökét, aki automatikusan az új miniszterelnök lesz.
Megoldatlan korrupciós és pénzmosási ügyek lengik be a máltai közéletet, de az erről szóló vitában Magyarország is előkerült az EP-ben.
Egyre nagyobb hullámokat ver Máltán és egész Európában a két éve meggyilkolt újságírónő ügye, amelybe már a fél máltai kormány belebukott.
A nőt 2017-ben ölték meg egy kocsijába szerelt pokolgéppel. A merénylői piti bűnözők voltak, ám a megbízójuk Málta egyik legazdagabb embere lehetett, akitől a kormányig vezetnek a szálak. A kormányfő lemondása ellenére folytatódnak a tüntetések, blokád alá vonták a parlamentet is.
Rendkívüli kormányülésen döntött erről csütörtökön Joseph Muscat máltai miniszterelnök.
Együttműködhetett a hatóságokkal.
A máltai újságíró egy rejtélyes dubaji vállaltról írt halála előtt 8 hónappal, ennek tulajdonosát tartóztatta most le a rendőrség.
A 43 éves férfi elcsúszott a motorral egy tengerparti szakaszon.
A II. világháborúban süllyedt el, de csak most sikerült megtalálni a roncsait.
A zárt táborban lévő körülmények és a lassú ügyintézés miatt tiltakoztak, megdobálták a rendőröket és gyújtogattak.
A hajókról kimentett menedékkérőket továbbra sem akarják átvenni az uniós országok, de a szírek ellátásához Törökországban szívesen hozzájárulnak.
Az EUrologus által megszerzett máltai megegyezés-tervezet szerint visszaküldenék azokat a menedékkérőket, akik nem jogosultak nemzetközi védelemre.
Deo Debono, a vallettai Szent Ágost-templom plébánosa 100 ezer euró értékben vitt el műtárgyakat.
Négy uniós tagállam már megállapodott egymással arról, hogy beengedik a mentőhajókat.
A francia, a német, az olasz és a máltai kormány új mechanizmust dolgozott ki a Líbiából érkező menekültek elosztására.
A Vidiben leminősített védőt Cosmin Contra a kezdőbe állította. Máltát nehezen verték.
Hat európai uniós ország vállalta a 356 menekült befogadását. Az Orvosok Határok Nélkül szerint ezt hamarabb is megtehették volna.
A 13 napja Málta és Olaszország között várakozó Ocean Vikingen öt napra elegendő étel maradt.
A sziklás terepen hánykolódó férfi elvesztette az eszméletét, az újraélesztés után válságos állapotban szállították el.
A mentőhajók a hét vége óta végzik a menekülők földközi-tengeri mentését.
Olaszország megtiltotta az Alan Kurdi kikötését. A hajón 40 menekült várja, hogy befogadják.
A csütörtöki visszavágók eredményei között egy Ferencvárosnak szóló figyelmeztetés is akadt.
A népszerű korrupcióellenes blogot vezető Daphne Caruana Galiziát 2017. október 17-én ölte meg egy a gépkocsijára szerelt pokolgép.