
891 találat az Indexről, és 3 a környékéről.


Márki-Zay Péter: Orbán Viktort támogatja, aki demokráciát hazudik
A miniszterelnököt, Lázár Jánost és az ellenzéket is kiosztotta Hódmezővásárhely polgármestere.

Lázár János ügynöknek nevezte Márki-Zay Pétert
A miniszter magáról így szólt: én vagyok az a bizonyos másik magyar fickó.

Ukrán menekültekkel ünnepelte a húsvétot Márki-Zay Péter
Fontosnak érzi, hogy otthon érezzék magukat.

Orbán Viktor megmutatta, milyen tojásokat kapott
Így ünneplik a politikusok a húsvéthétfőt.

A Fidesz bezárná a kiskaput, de nem biztos, hogy sikerülni fog
Már dolgoznak az ügyön.

Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc elmondta, gondoskodik róla, hogy én legyek a felelős a választásért
Az is kiderült, kit tart abszolút ostobának.

Alapjogokért Központ: Orbán Viktor ügyes, Márki-Zay Péter dollárokon gurul
Itt a friss kutatás.

Gyurcsány Ferenc: Karácsony Gergely a leghelyesebb politikusok egyike
Három embert is el tud képzelni Budapest főpolgármestereként.

Márki-Zay Péter bíróság elé állt, mert összekevert két nevet
Másra gondolt, amikor iszlamista terroristának nevezte Jordánia tiszteletbeli konzulját.

Márki-Zay Péter: Orbán Viktor ellenzéki pártok nélkül is tud kormányozni
Pártalapításról, kampánytámogatásokról, ellenzéki kerekasztalról, a 2024-es választásokról. Nagyinterjú.

„Különleges és összetett jelenségeket” találtak az ellenzék kampányfinanszírozásában
Az Állami Számveevőszék elnöke tájékoztatta a képviselőket.

Jakab Péter teljes gőzzel beleszállt Márki-Zay Péterbe
Nem hagyhatta annyiban, hogy Márki-Zay szerint nem vette ki a részét az ellenzéki kampányból.

Sorra mondanak le a tisztviselők Hódmezővásárhelyen
Ezúttal a jegyző távozik.

Márki-Zay Péter: Ukrajna Trianonját jelenti a kínai béketerv
Megjött a polgármester válasza Orbán Viktornak.

Lemondott Márki-Zay Péter szocialista alpolgármestere
Arra kérte a polgármestert, hogy tárgyaljanak a konfliktusukról.

Lukácsi Katalin szerint a DK és a Fidesz is bolsevik párt, Márki-Zay Pétert nem kommentálja
Korábban a KDNP tagja és Márki-Zay Péter szövetségese is volt.

Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc nem az ellenzéket támogatta, lepaktált az ellenféllel
A hódmezővásárhelyi polgármester is évet értékelt.

Márki-Zay Péter bejelentette: megalakul a pártja
Öt pontban foglalta össze, mi lesz ennek a pártnak az újdonsága.

Márki-Zay Péter megkérdezte a chatbotot: Hogyan lehet legyőzni az Orbán-rendszert?
A chatbot elmondta, hogy mit kell tenni.

Márki-Zay Péter is tart évértékelőt
Pontosan még nem tudja, miről fog beszélni.

Bajban van Márki-Zay Péter, kiürült Hódmezővásárhely kasszája
A polgármester szerint nem kaptak kormányzati támogatást a megemelkedett energiaárak kompenzációjára.

A NAV célkeresztjében az ellenzék jászberényi kampánya
Márki-Zay Péter kijelentése miatt tett feljelentést egy magánszemély.

Megvan a neve Márki-Zay Péter új pártjának, Hadházy reagált a meghívásra
A bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, utána kezdődik a párt tagjainak toborzása.

Nagy dobásra készül Márki-Zay Péter
Lázár János valóban politikai hullának nevezte, de köszöni, jól van.

Vona Gábor: A DK Semjén Zsoltjától a Kárpátok Krisztusáig
2022 öt magyar belpolitikai vesztese.

Petícióval tiltakoznak a hódmezővásárhelyi gazdák a helyi földadó ellen
Január elsejétől kellene a hektáronként tízezer forint adót fizetni a helyi földtulajdonosoknak.

Halász János feljelentést tett a Márki-Zay Péterékhez érkezett amerikai támogatások ügyében
A Fidesz politikusa szerint nem fogynak a kérdések.

Összetévesztették Orbán Viktorral Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi gyerekek
„Az egy másik aranyos bácsi” – javította ki őket.

Minden, amit eddig tudunk a Márki-Zay Péterékhez érkezett amerikai támogatásról
Vállalatokhoz is jutott támogatás?

Egymásnak esett Kocsis Máté és Márki-Zay Péter
Már hétfőn kommunikáltak egymással a közösségi médiában.

„Kár lenne bármilyen vita megrögzött hazudozókkal” – Kocsis Máté nemet mondott
Márki-Zay Péter hívta vitára a Fidesz frakcióvezetőjét.

Megérkezett a reakció a Márki-Zay Péteréket támogató szervezettől Rákay Philip videójára
Korányi Dávid: Sosem állítottuk, hogy ne Orbán és más aspiráns, aktuális diktátorok ellen küzdenénk minden erőnkkel.

Rákay Philip azt ígéri, ma délután lerántja a leplet a baloldal kétes ügyleteiről
A műsorvezető-producer ellenzékbuktatásra készül.

Reagált a titkosszolgálati jelentésre a Márki-Zay Péteréket támogató szervezet
Diplomáciai és jogi lépéseket tesznek.

Feloldották a titkosítást, itt vannak a részletek Márki-Zay Péterék amerikai támogatásáról
Már több mint hárommilliárd forintról van szó.

Már az ÁSZ is vizsgálja az MMM-pénzek elköltésének részleteit
Nem csupán egyedi szervezeteket, hanem rendszereket is vizsgálnak majd.

Márki-Zay Péter elmondta, mit vállaltak az amerikai kampánypénzekért
Itt vannak a részletek.

Sas Zoltán: Írásban kerestem meg a külföldi pártfinanszírozás ügyével foglalkozó titokgazdát
A Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke nyilvánosságra hozná a titkosítás alól feloldott információkat.

Kocsis Máté: A bevallottnál is nagyobb összegből kampányolhatott az ellenzék
Jelentést tettek a titkosszolgálatok.

Márki-Zay Péter: Támogatom Kocsis Máté javaslatát!
Szeretné, ha nyilvánosságra hoznák a támogatási ügyükről szóló titkosszolgálati jelentéseket.

Ha a bizottság elfogadja Kocsis Máté javaslatát, feloldhatják a titkosítást az amerikai kampánypénzek ügyében
A nemzetbiztonsági bizottság előtt Márki-Zay Péterék ügye.

Tudtak-e az ellenzéki pártok az Amerikából érkezett milliókról?
Mutatjuk a reakciókat.

Nem kell bérleti díjat fizetniük a postáknak Hódmezővásárhelyen
Nagyobb szükség van az intézményekre.

Nemzeti Konzultációt indít Márki-Zay Péter
Célul tűzte ki, hogy a magyar emberek hangja eljusson a Karmelitáig.

A kormányoldalt másolná Márki-Zay Péter
„Gyűlölet és összefogás kell” – mondta a politikus.

Újabb fontos szereplő hagyta ott Márki-Zay Péter mozgalmát
Egy opera-énekesnő jelentette be a hírt.

Ungár Péter: Nem tudtunk arról, hogy Márki-Zayék Amerikából kapnak pénzt
Az LMP-s politikus Karácsony Gergellyel párkapcsolati terápiára menne.

Reagált a budapesti német nagykövet, miután Schmidt Mária azt mondta, Németország nem létezik
Felhívta a férjét, hogy nézze meg, létezik-e még az ország.

Magyar György távozik Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségéből
A civil szférában folytatja a munkát.

Elindult a titkosszolgálati nyomozás Márki-Zay Péterék ellen
Az Alkotmányvédelmi Hivatal elkezdte a vizsgálatot.

Márki-Zay Péter szerint méltó, ha Nyugatról is támogatják a tevékenységüket
A polgármester Hódmezővásárhely gazdasági helyzetéről is beszélt.

Márki-Zay Péternek a Krími híd felrobbantásáról is Orbán Viktor jutott eszébe
Az ellenzéki politikus egy fordulatra számít.

Már a magyar titkosszolgálat is vizsgálódik Márki-Zay Péterék támogatásának ügyében
A Fidesz az ország nemzeti szuverenitásának megsértéséről beszél.


Meghalt Kobold Tamás
A korábbi polgármester 69 éves volt.

Márki-Zay Péter az amerikai nagykövettel találkozott, Iványi Gábor is ott volt
Jó hangulatban telt az esemény.

„Ideje eltöprengeni azon, hogy miért gyurcsányoznak össze mindenkit”
Márki-Zay Péter szerint Dobrev Klára is a férje miatt nem nyert az ellenzéki előválasztáson.

Márki-Zay Péter: Putyin magyar állampolgárokat is besorozhat?
Az ellenzéki politikus arra reflektált, hogy Oroszországban már a kettős állampolgárokat is mozgósíthatják.

Gulyás Gergely szerint indokolt a dollárbaloldal kifejezés
Többször is elhangzott a kifejezés a csütörtöki Kormányinfón.