
Uniós pénz hiányában csoportos létszámleépítést hajt végre egy állami cég
Úgy tudni, a dolgozók legkevesebb felét elküldik.
Úgy tudni, a dolgozók legkevesebb felét elküldik.
A 159 forintért megkapható tejet 516 forintért vették meg a segélyprogramban.
Sok víz lefolyik addig még a Dunán.
A kormány kikérte a szerintük „idegen érdekeket képviselő” civil szervezetek véleményét.
Hallgatásra intette a műsorvezetőt.
Nem hagyták szó nélkül a bejelentést.
Napokon belül aláírják az uniós megállapodásokat.
A miniszter szerint lehetséges értelmezés, hogy minden uniós pénz sorsa a korrupción múlna.
Félsikert ért el a magyar kormány az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon.
Varga Mihály pénzügyminiszter közölte a jó hírt.
Feltételekkel adnának pénzt Magyarországnak.
Év végéig 400 és 415 forint között fog ingadozni az euró árfolyama.
Dolgozik a korrupcióellenes ügyészség.
A célkeresztben egy momentumos politikus.
Az uniós pénzekkel kapcsolatban vizsgálódhatnak.
Negyedik éve folyik nagy erőkkel a nyomozás, amíg le nem zárul, lehet „Gyurcsány-mutyizni”.
Tiborcz István több mint öt éve biogazdálkodik.
Többek között csónakszállás is épült a hatvanmillió forintból.
Minden magyarra 70 000 forint EU-s büntetés juthat szabálytalan közbeszerzések miatt. A DK szerint akik a határon túl a Fideszre szavaztak, fizessenek.
Az eljárás az OLAF ajánlása alapján indult.
De okostelefon kiválasztását segítő tanfolyam is szerepel a 6,17 milliárdból futó Családbarát ország programjai között.
A GDP 6-10 százalékát kitevő extra forrásból 2,2%-kos növekedés jött össze az elmúlt 8 évben.
Főleg az EU-s pénzből megvalósuló út-, vasút- és közműépítések miatt bővült az iparág.
Nem tiszta, hogy melyik múltat idézik meg vele.
Kamuszerződésekkel uniós pénzből fizethették a aktivistáikat, az EU 7 millió eurós kárt becsül.
Az OLAF majdnem 9 milliárdot kérne vissza a csaló szoftverfejlesztésekből, a nyomozók fél éve nem hallgattak ki senkit.
Ha kiderül, hogy tényleg olyan könnyű nálunk lopni, mint gondolják, nagyon nagy pofont kaphat Magyarország.
Az EU ad 262 millió eurót, hogy Budapesttől a román határig 2 óra 40 perc alatt elérjünk.
Nagyjából 56 milliárd forintos keret lesz majd az egész EU-ra az új programban.
Majdnem negyedével csökkentenék a kohéziós támogatásokat nálunk, a déli országoknak jutna cserébe kicsit több.
A borsodi fideszes képviselő családja már bejutott a házba, más vendéget még nem nagyon láttak ott.
Kijött az új uniós költségvetés terve, lecsapnák az agrártámogatásokat és a kohéziós alapokat.
A Financial Times egy olyan javaslatról ír, amely szerint ugrik az uniós pénz, ha sérül az igazságszolgáltatás függetlensége.
EU-s pénzből fizethetik a Miniszterelnökség óriásbónuszát. Úgy néz ki, hogy eddig pocsék munkáért.
Az EU erős gyanúja szerint kevéssé rafinált megoldással húzott be rengeteg uniós pénzt a rossz hírű Elios. Polt Péteréken múlik, hogy mennyire szeretnék megtalálni a tetteseket.
A miniszterelnök Berlint és Brüsszelt hergelve kínai pénzért tartja a markát. Tényleg ki lehetne váltani a kínaiak pénzével az EU-támogatásokat?
Az MNB épp cáfolta Orbánt, fontosak az uniós pénzek. Csak nagyon rosszul használtuk fel őket.
Elhúznak mellettünk a versenytársaink a GKI szerint, közben a hiányunk az uniós pénzektől függ.
Amint lett jobb állami melója Paczolay Péternek, azonnal meg is szüntették az egészet.
"Én polgiként azt látom, hogy ezek a beruházások megvalósultak." A rendőrség inkább mást emelt ki.
Üres ipari park, startup-inkubátor a semmi közepén: a Miniszterelnökség három ügyben kezdeményez szabálytalansági eljárást.
Az LMP durva túlárazással vádolja Lázár nejének alapítványát, válaszként konkrétumok közlése helyett érzelmi manipulációban utazik a kormány.
Heiko Maas szerint aki független bíróságok ítéletét nem tartja tiszteletben, az a jogállamiság minden elvének búcsút int.
A miniszterelnök szerint nem is olyan fontosak az uniós pénzek a növekedésben, megnéztük, igaza van-e.
De a cégek saját pénzből is fejlesztgetnek azért.
700 milliárdos átrendezésről döntöttek.
Minek hagynánk meg Brüsszelben, ha szétoszthatjuk egymás közt? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság utolsó két évében kipörgetett egy csomó uniós pénzt a szokásos köröknek. Tanulságosan repkedő tízmilliók a cikkben.
Kisvárdán, a kelet Felcsútján Seszták análstimulátoros ismerősééknek is jutott a gazdaságfejlesztési pénzből.
Igaz, a környéken nincsenek rendes bicikliutak. Békésben még mindig fickándoznak Simonka György körei.
Tavalyhoz képest 34 százalékkal több beruházás lett az első negyedévben.
A DK képviselője szerint hazudik a kormány, mert a Bizottság még semennyi pénzt nem kért Magyarországtól EMIR-rendszer miatt.
Nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződéssel volt baja az Európai Bizottságnak.
Az uniós pénzek lehívását pörgetnék fel ezzel.
Egy családi ház energetikai felújítására akár 10 millió forint kamatmentes hitelt is fel lehet venni.
A korábbi és a mostani kormány is sáros lehet, ráadásul egy olyan rendszerre költötték a pénzt, amit azóta már kidobtak.
Az Európai Unió egy év alatt 5,63 milliárd eurót adott Magyarországnak, cserébe kapott 946 millió eurót.
Lezárult a magát Voldemort nagyúrnak hívató fideszes képviselő ügyében indított nyomozás.
Gyakorlott pályázó Mondok és a családja, főleg agrártámogatások formájában ömlik hozzájuk a pénz.