
Jelentős változás jön az egyik legnagyobb digitális szolgáltatónál
Egyes esetekben a kezünkbe kell venni az irányítást.
Egyes esetekben a kezünkbe kell venni az irányítást.
Ez eddig a legnagyobb leépítés a cégcsoportnál.
Reagált a távközlési cég.
Az egy főre jutó mobiladathasználat évente átlagosan harmadával növekszik.
Pont került egy 6 és fél éve húzódó ügy végére.
A Yettel volt az újabb lépés.
Azt is megindokolták, miért van erre szükség.
Egymás után falta fel a cégeket a tavalyi évben.
Az elmúlt években kifejlesztett bázisállomást is bevetnek.
Az is kiderült, milyen feladattal bízták meg őket.
Itt a hivatalos bejelentés.
Jövőre a gazdasági növekedés elérheti a 4 százalékot a gazdaságfejlesztési miniszter szerint
Reggel hét óta folyamatosak a hibajelentések.
Több cég is alkalmazni fogja.
Az ellenzék szerint egy magyarázat van arra, hogy az állam is beszállt az üzletbe.
Sikeresen zárul a tranzakció.
Az üzlet alapvetően formálhatja át a teljes hazai távközlési piacot.
A december végi ajándékozás már a kereszténységet megelőzően is felbukkant. Az nem egyértelmű, hogy eredetileg a Jézuska vagy a Mikulás hozta a fa alá valót, de minden változatban állandó, hogy az ünnep nem a drága és pazarló csomagokról szól. De akkor miről?
Nick Read 2018 októbere óta vezette a céget.
1946-ban már megvolt az elvi lehetősége, hogy az autópályán telefonáljunk mobillal, persze csak korlátozottan. Ma már valós időben irányíthatunk a távolból autókat. Mi vár még ránk?
Egyre többet halljuk az 5G kifejezést, egyúttal gyakran találkozunk a technológiát érintő tévhitekkel. Az információáradatban könnyű elveszni, cikkünkben ezért rövid kisokost biztosítunk az 5G technológiához, elmagyarázzuk, mit is jelent valójában.
A csomagok nem voltak összeegyeztethetők az uniós irányelvekkel.
A párt szerint a milliárdokat inkább a lakosság támogatására kellene fordítani.
Eltévedt vak ember, kerekesszékből kieső mozgáskorlátozott és a szakáll mint zavaró tényező. Írásunkban különböző sérülésekkel élő emberek mondják el, hogy miképp kell úgy segíteni nekik, hogy a felsorolt helyzetek ne fordulhassanak elő.
A cég csaknem 300 millió eurót fektetett a magyarországi hálózatának fejlesztésébe az elmúlt években.
Egyeztetett-e Orbán Viktorral, épül-e államkapitalizmus Magyarországon?
Németországban és Ausztriában is létezik hasonló részesedés állami részről.
Segítik a rezsicsökkentésből kiszorulókat, hamarosan bejelentik, hogyan.
A párt szerint a a távközlési cég felvásárlása nincs a 100 legfontosabb probléma között válság idején.
A 4iG a magyar állammal közösen megveheti a Vodafone Magyarországot.
A szolgáltató adattal kompenzálja az érintett ügyfeleket.
Szerda reggelig kijavítják a hibát.
Új ügyfélkiszolgáló rendszert vezettek be.
Ez több mint 3,8 millió embert érint Magyarországon.
Az elektronikai hulladékok jelentik a leggyorsabban növekvő háztartásihulladék-típust.
Arra kérik az ügyfeleket, hogy szükséges ügyeiket intézzék el még az átállás előtt.
A vállalat mintegy 9000 munkahelyet teremtett hazánkban.
Meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy a társadalmi elszigeteltség és a magány jelentősen növeli a korai halálozás kockázatát, és ennek mértéke jelentősen meghaladja számos vezető egészségügyi mutatóét. De mit tehetünk ellene?
NFT lesz az 1992-es karácsonyi jókívánságból.
Továbbra sem stimmel minden a szolgáltatónál, lehet, hogy a mobilos ügyfeleknek hétvégéig várniuk kell.
Július második felétől július 29-ig fokozatosan több ügyintézési lehetőség és szolgáltatás is szünetel majd a cégnél.
Egy és negyed óra alatt megoldották. Akinek még most is rossz, a cikkből megtudja, mit kell tenni.
Továbbra is a digitális tanrendben tanuló diákok és az őket oktató pedagógusok élhetnek az ingyenes internet lehetőségével.
Az adatmentésben és az új fiók létrehozásában egy külön oldal segít az ügyfeleknek.
A járványügyi korlátozások idején továbbra is díjmentesen elérhetők a fontosabb távoktatási oldalak a mobilszolgáltatókon keresztül.
A jogosultságok tizenöt évig, 2037. április 9-ig érvényesek.
A két mobilszolgáltató ellen versenyfelügyeleti eljárás indult.
A digitális oktatásban részt vevő diákok és tanárok egy hónapig ingyen vezetékes netet kapnak a legújabb járványügyi intézkedés szerint.
Hétfő reggel óta tapasztalhatóak anomáliák a hívásoknál, az okot egyelőre senki sem tudja.
270 tabletet és 50 laptopot osztottak ki Békés és Csongrád-Csanád megyében.
Bővül a lefedettség, emellett a Vodafone saját frekvenciakészletéből 40 MHz-et biztosít a BME kísérleti laboratóriumának.
Már félmillióan használják a díjnyertes ingyenes egészségügyi applikációt, ami gyorsabbá teszi a segélyhívást.
A jól megszokott kapcsolgatásnak egyre nagyobb konkurenciát jelentenek az online videó- és a streaming szolgáltatók. Az új Vodafone TV úttörő abban a tekintetben, hogy mindezeket egy platformon egyesíti. Ráadásul ízlésünkhöz alkalmazkodva elérheti, hogy a rendelkezésünkre álló szabadidőt tudatosabban, tartalmasabban töltsük el.
Siófokon pedig elindult az 5G.
Az internet elátkozott régiójában most már több száz megabites internetre lehet előfizetni.
Jövő ilyenkor már csak megújuló forrásból vesznek áramot, és már most csökkentik a hálózat energiaigényét.
Magyarország kitart a Huawei mellett, kérdés, hogy a nagy szolgáltatók központjaiból érkező döntések hogyan hatnak az itthoni hálózatfejlesztésre.
Visszarendeződött a hazai adatforgalom a koronavírus-járvány előtti szintre.