
A Puskás Akadémia vagy a Ferencváros biztosan kiesik a Magyar Kupa következő fordulójában
A címvédő ZTE szomszédvári rangadóra utazik a Haladáshoz.
A címvédő ZTE szomszédvári rangadóra utazik a Haladáshoz.
A Megyeri útiak szerzeménye megjárta az Intert és az AS Romát is. Előbbivel gólkirály is volt.
A lila-fehérek nyolc éve nem látott rajtot vehettek volna, aztán a 92. percben jött Nikolics drámája.
A 22 éves labdarúgó korábban Hollandiában is megfordult.
A fővárosiak 25 év után ünnepelhettek bajnokcsapatot NB I-es meccsen – más kérdés, ugyanazt.
A lila-fehérek élvonalbeli indulása is veszélyben.
A 96. percben Dibusz Dénes bravúrján múlt, hogy meglegyen a győzelem a zöld-fehéreknek.
Emellett képben lehet még egy orosz érdeklődő is.
Az Újpest utánpótlásedzője talán túl messzire ment az MTK elleni mérkőzésen.
A lila-fehérek háromgólos hátrányból izgalmassá tették a hajrát, de egyenlíteni nem tudtak.
A meccs nagy részében alárendelt szerepet játszó Mezőkövesd elcsent egy pontot.
„Ígéretet tettem a szurkolók felé, és tartom a szavam” – mondta a klub elnöke.
A kialakult bizonytalan világgazdasági folyamatok miatt nem valósult meg a tranzakció.
Ezek a labdarúgóklubok jövő péntekig bizonyíthatják, hogy megfelelnek a klublicencszabályzatnak.
A szerb edző állítólag azt sem tudta, hányat lehet cserélni.
Az Optimum Solar napelemparkok tervezésével és kiépítésével foglalkozik.
Azóta újra munkába állt.
Több mint 10 év után kerülhet vissza magyar kézbe a lila-fehér klub.
17 meccsből csak négyet tudtak megnyerni.
Az Újpest játékosa élete legfontosabb gólját lőtte a Fehérvár ellen.
Ellenfelet kapott az Újpest, a Fehérvár és a Puskás Akadémia is.
A testület alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria személyiségi jogi ítéletét.
Szakály Péter valószínűleg a lábát féltette. Így is szép lövés volt.
Simon Krisztián elképesztő bombagólt lőtt.
Az edzői stáb több tagja is pozitív tesztet produkált a lila-fehéreknél.
Gyászol a futballtársadalom, 53 évesen elhunyt Füle Antal.
A Budafoki MTE játékosa ezúttal egy szabadrúgást tekert be az Újpestnek, ezzel lett 1-1.
A klub tulajdonosa tett egy lépést az évek óta tartó címervita megoldása felé.
Kezdődik a magyar bajnokság utolsó fordulójának legizgalmasabb része. Három meccs eredményén múlik, hogy négy klub közül melyik búcsúzik a Kaposvár mellett az élvonaltól.
Koszta Márk volt csapata, a Mezőkövesd kapujába talált be a meccs végén.
Hiába vezetett kétszer a Fehérvár, kétszer egyenlített az Újpest: 2-2 lett a bajnoki vége.
Az Újpest FC hajlandó visszatérni a régi logóhoz, ha az UTE beszáll egy közös futballakadémiába.
A Szusza-stadion gyepe alkalmatlan a játékra. Zalaegerszeg maradt az egyetlen megoldás.
Albert Flórián és Varga Zoltán idején volt 40 hazai meccsen át veretlen az FTC utoljára.
Öt évre, ingyenesen lemond a címer jogairól az UTE. A tulajdonosnál pattog a labda.
Az utolsó szint, a Kúria döntése sem tudott véget vetni neki.
A férfi ünneplés közben esett át a korláton a szombati bajnokin, 2,5 métert zuhant, agyrázkódással megúszta.
A 2015-ben Afrika-kupát nyerő Lacina Traoré a Monacótól érkezik az NB I.-be.
A Vidi-stadionavató botránya miatt cserélték a régi céget a Vidi-stadionavatón újpesti drukkereket ütő biztonságiakra.
Talpig feketébe öltözött titokzatos csoport lépett fel ijesztő agresszivitással a vendégszektorban.
A fehérváriak az AEK Athén elleni visszavágóra pihennek majd rá szombaton.
Luxemburgban megint csődbe jutott a magyar futball, az Újpest 0-4 után megint kikapott a Sevillától, de egy őrült nagy lövésből lett meg a becsületgól. Nincs magyar klub az EL-ben.
A csapat csütörtökön Európa Liga-meccset játszik Bakuban, két afrikai játékos nem kapott beutazási vízumot.
A vége 2-1 lett. Nem dőlt el a döntőbe jutás.
Az UTE kezdeményezte a másodfokú ítélet végrehajtását.
A nőnek a konyhában a helye – mondta róla júliusban. Nem ezért váltottak.
Kabaréba fordul át az Újpest FC ügye.
Az UTE szerint álságos szavazás döntött.
Ezrek szavaztak az új tervekre.
Az anyaegyesület hozzájárulása kellene a változtatáshoz, ám az nem engedélyezi.
Bardhiért sorban állnak, gigapénzt kaphat érte a magyar futballklub.
A szurkolók természetesen az ellenfelet és az MLSZ-t szidalmazták.
A szidalmazás mindkét csapat bűne volt.
Nincs megállapodás az Újpest FC labdarúgóklub, illetve az anyaegyesület UTE között.
Újpesten ott egy stadion, ami senkié sem igazából.
Az NB III.-ban szereplő második csapat 18-ből 18-szor kapott ki és -60 a gólkülönbsége.
Egészen abszurd kezd lenni a Szusza-stadionbalhé.
Az NB I.-ben a Debrecent otthon alázták, a Videoton a kiesőjelölt Békéscsabát sem tudta legyőzni