
Jó hírt közölt a BKK az autósokkal
Júniusban kezdődnek a munkálatok.
Júniusban kezdődnek a munkálatok.
Ez még csúcsforgalom sem lehet mentség.
Egymást érték a bírságok.
Az egészségügyi dolgozóknak akart segíteni.
Ilyen még soha nem volt.
A tűzoltók szabadították ki a jármű alól.
Hét járművezető pedig közigazgatási bírságot kapott.
A rendőrök összesen 79 esetben intézkedtek.
Egy körözött embert is elfogtak.
A főpolgármester autója nem először szabálytalankodott
Az ellenőrzés két napon át tartott.
A főpolgármester titkosszolgálati szálra következtet a fedélzeti kamera felvételéből.
Egy fedélzeti kamera videón rögzítette az egyértelmű közlekedési kihágást.
Újabb közös akciót tartott a BRFK, a BKK és FÖRI, ezúttal harminc szabálytalankodót kaptak el.
A felújítások még legalább egy évig tartanak.
Csak a buszsávokban 63 szabálytalankodót kapcsoltak le.
Vagy a buszsávok végén várják tárt karokkal a szabálytalankodókat, vagy jelöletlen járőrautókkal szegődnek a nyomukba.
A piros lámpa sem zavarta a Rákóczi úti ámokfutót, akinek a viselkedése csaknem emberéletbe került.
És ez még csak a tervezésre megy.
Több mint félszáz sofőrrel szemben intézkedtek két nap alatt.
Két nap alatt 54 esetben intézkedtek a fővárosban.
Kifogásokból nem volt hiány.
Hét járművezetőt figyelmeztettek, 21-et megbírságoltak.
Sok autós bukott le.
„Elnézést, ez buszsáv? Nem vettem észre.”
Két nap alatt nyolcvannyolc szabálytalanságot tapasztaltak.
A BKK és a BRFK rendszeresen tart buszsávellenőrzést. Tavaly közel ezer sofőrt bírságoltak meg.
Kedden a Kőrösi Csoma Sándor, szerdán a Thököly úton akcióztak, hogy kiszűrjék a buszsávozókat.
Egyikük sem tervez szigorítást. Pedig lyukas a rendszer: a buszsofőröknek nincs kapacitásuk feljelentgetni, de a kamerák képei nem mennek automatikusan a BKK-nak.
Egy motoros felvette, hogy a Thököly úti buszsáv dugig van szabálytalan autósokkal, a BKK, közteresek nem tudnak mit csinálni.
Módosították a közúti szabályokat, sporteseményeket kiszolgáló járművek is mehetnek mostantól a buszsávban, illetve jön az új templomtábla.
Kiálltunk egy kamerával, és megnéztük, mennyi civil autó vág be a buszsávba. De vajon szabálytalan-e ez?
Hogy a FINA-autók használhassák a buszsávokat. Péntektől egy hétig lezárják a Lánchidat esténként.
Nem segített a dugón a buszsáv-megszüntetés az Árpád fejedelem útján. Csúcsidőben most kettő helyett három sáv áll be, a buszok és a bringások inkább járdáznak.
Juhász Péterék szerint nonszensz, hogy a főpolgármester megszüntetett egy buszsávot Óbudán.
A BKK volt igazgatója szerint tömegközlekedők ezreinek élete nehezedik, az autósokon nem segít, a kerékpárosoknak is rosszabb.
A súlyos sérüléseket szenvedő kerékpáros szabályosan haladt a Thököly úton, a buszvezető egyszerűen leszorította.
Vitézy Dávidot és a bringások képviselőit kérdeztük a főpolgármester kerékpárellenes terveiről.
Pedig gyakran biztonsági okokból térnek rá a buszsávra, vagy épp mentőautót engednek el.
Folyamatosan reszelik a bringásokra vonatkozó szabályokat, mégis egyre több a baleset. Összeszedtünk néhány példát, hogy téged ne üssenek el.
Eltörte hét bordáját, azok átszúrták a tüdejét, légmelle lett, levált a tüdejének egy része.
A kép illusztráció, nem az érintett úszakaszon készült
(Fotó: pdave/Indafotó)
Az, hogy nemrég bevallottam: van autóm és parkolási gondjaim, olyan ellenszenvhullámot váltott ki a kommentelők egy részénél, mint ha azzal coming outoltam volna, hogy idült heroinista lennék.
Június elejéig félpályás útlezárás várható.
Háromsávos lett az út, kisebb lesz a dugó.
Most már nem 8U2Z olvasható a buszsávban,
Nem lett tökéletes az ideiglenes buszsáv felfestése a Róbert Károly körúton.