
Főpolgármester-helyettes: Sikeres volt a túlélőprogram, nem lesz csőd
Talpon tud maradni Budapest.
Talpon tud maradni Budapest.
Karácsony Gergely boldogan megszavazta a Gellért fürdő egy részének eladását, az általuk célpontnak tekintett vállalkozónak. Véleménycikk az Indexen.
Arra kérik a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra az ügyintézést.
Az adatok szerint a főpolgármester eggyel több tanácsadót foglalkoztat, mint Orbán Viktor.
A legtöbb probléma a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál volt.
Több mint 5300 milliárd forintot fordítunk a magyar agráriumra.
Több mint 1,5 ezer diák vesz részt rajta.
Rögtön az első évében, miután összevonták a szolgáltatókat.
Az is kiderült, hogy mire költöttek.
Új életet kezdett a volt szépségkirálynő.
Az ellenzéki városok így nem tudnak spórolni.
Van potenciál az internetes karácsonyfa-kereskedelemben.
A természetközeli népek kényes egyensúlyban gazdálkodnak még a nagy globalizált világ peremén. A létfenntartás bája.
Az Állami Számvevőszék tavaly decemberi megállapításait a Jobbik megalapozatlannak nevezte.
Halálközeli élménye hatására fordult az énekes a gazdálkodás felé.
Politikai ellenfeleinek is odaszólt egyúttal.
Így küzdene egy kenyai NGO a térséget sújtó sáskajárás ellen.
Szakértők szerint a közeljövőben nem várható számottevő árcsökkenés, sem drágulás.
Emiatt javasolják a számvevők az egyetem átszervezését.
Eltelt egy év, de nem találtak változást.
Szigeti Szabolcs a WHO-tól érkezik.
Nem ellenőrizte megfelelően a MÁK a támogatott, de nem állami humánszolgáltatókat 2017-ben.
A Kórházszövetség visszautasította az Állami Számvevőszék elnökének káoszra és korrupcióra utaló szavait.
Az egészségügyben eddig "minden rendben volt", az Állami számvevőszék elnöke most anarchiáról, botrányról, korrupcióról beszél. Jöhetnek a kancellárok a kórházak élére, amelyek szocialista csődtömegként élték túl az elmúlt 30 évet.
Az Együtt szerint a számvevőszék elutasította bejelentésüket, az ÁSZ azt állítja: figyelembe veszik.
Az állam elvileg támogatja, hogy a súlyos betegek fájdalmak nélkül, szerető környezetben, akár otthonukban haljanak meg. De a pénz kevés. Mi lesz az egész rendszerrel?
A hivatalos beszámoló szerint fél milliárddal több volt a kiadás, mint a bevétel.
Bár kevesebb veszteséget termeltek tavaly, mint 2014-ben. A magáncégeknek jobban ment.
A Jobbik nem igazolt egy többmilliós adományt, az LMP nem az igazi adományozót tüntette fel.
A kormány ma dönt az új rendszerről, melyben 8-10 kórház tartozna egy-egy kancellária alá.
Ezért itt is a kancellári rendszer bevezetését javasolja az Állami Számvevőszék.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos szabálytalanságokat tárt fel, 13 büntetőeljárás indult.
Végkielégítéssel küldtek el dolgozókat, majd visszafoglalkoztatták őket. Az aláíró a rektor volt.
A nehéz helyzetben lévő színház 2008 óta közel 1,5 milliárd támogatást használt fel, de negyedével csökkent a nézőszáma.
És még négy színházat, mindenhol ugyanolyan hibákat találtak. A számvevőszék még 11 színház gazdálkodását fogja vizsgálni, a Víg is köztük van.
A minisztérium is megvizsgálja, hogy valóban történtek-e gyanús és indokolatlan kifizetések.
Súlyos hiányosságokat, átláthatatlan százmilliókat talált a számvevőszék a versenyhivatalnál.