Pénzbüntetést kaptak a ligetvédők a kordonbontásért
Közérdekű munka helyett fizethetnek.
Közérdekű munka helyett fizethetnek.
Csütörtökön lesz tárgyalás az ügyében.
Fejenként száz órát kell dolgozniuk, mert megrongálták az építkezés körüli kerítést.
Ügyészi fellebbezésre súlyosbították a büntetését a rendőrnek, aki három éve részegen eltalált egy kislányt a sátorban, majd még egyszer belerúgott.
A ligetvédő aktivista szerint tragikomédia, ami az ügyében folyik.
Komáromyt a bíróság 2018. október 18-án a távollétében ítélte el, de a végzést nem tudták neki kézbesíteni.
Nem láthatták előre ezeket az akadályokat.
A Ligetvédők szerint titokban machinálnak a kerítések mögött, a Városliget Zrt. mindössze 17 fa átültetéséről beszél.
Kétszer eltalált egy a sátorban alvó 11 éves kislányt. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett.
Egy tavaly júliusi, faátültetés elleni tiltakozás és egy áprilisi kordonbontás miatt büntették őket.
Már nem a Városliget jövője, hanem a saját testi épségük miatt demonstrálnak.
A biztonságiak kiütöttek, tarkón rúgtak néhány ligetvédőt. Péntek délután tüntetés lesz a Valton ellen.
A rendőrök eltűntek, aztán húsz biztonsági őr lökdösött, ütlegelt öt embert. Inkább tömegverekedés volt, mint szakszerű fellépés.
Felszámolják az állandó táborukat.
Senki sem sérült meg a tűzben, de a kár több százezer forint is lehet.
Megkezdték a kivágást paravánok mögött, a Ligetvédők szerint szabálytalanul vágták ki a fákat.
A tetőre felmászott aktivistát ütötte meg a biztonsági őr.
A Ligetvédők szerint nem történt meg a Pecsa azbesztmentesítése. A Városliget Zrt. közleményben reagált.
A Városliget beépítése ellen tiltakoztak tavaly nyáron, közérdekű munkára ítélhetik őket.
A Hungexpo bontása ellen tiltakoztak tavaly júliusban, csoportos garázdasággal vádolják őket.
Százéves fákat lehetetlenség átültetni, halálra vannak ítélve, vélik a környezetvédők.
A rendőrség feloszlatta a több hónapja tartó demonstrációt.
Kiabálás, lökdösődés, rendőrök. A ligeti tóhoz épített szinkronúszó létesítmények miatt veszélyben vannak a 150 éves platánok.
Az eset még kedden történt, kihívták a rendőröket.
Szolgálaton kívül rúgott vesén egy 11 éves kislányt tavaly nyáron a ligetvédők sátránál.
Az egykori Petőfi Csarnok bontására érkezett, az aktivisták megpróbálták feltartóztatni.
Hajnalban támadott a zöld aktivistákra egy kapucnis, az egyik ligetvédő foga bánta. Az esetről videó is készült.
A bíróság sorra szünteti meg ellenük az ügyeket.
Háromnegyed éve laknak a Ligetben, de csak annyit tudunk róluk, hogy védik a fákat. Kik ők, mivel foglalkoznak, és mit élveznek ezen az egészen?
A Ligetben beindultak a munkák. Kergetőztek a rendőrök és a tiltakozók. Végül két nagy fát átültettek, de nem oda, ahova tervezték.
Legalább ezer embert mozgatott meg a budapesti favédők felhívása: a legjobb értelemben vett civil tüntetés volt.
Több százan tüntetnek a Zöld Budapest "Protestiválon", a fapusztítás és a Liget beépítésének leállítását követelik.
Raffael József nem engedelmeskedett a rendőröknek: 100 ezer forint helyett 18 napra bevonul a börtönbe.
Attól tartanak, hogy azbesztet tartalmaz. A Városliget Zrt. átvizsgálja az épületet, és a veszélyes anyagot csak lezárt zsákokban szállítja.
Állítják, hogy Gulyás Márton késsel vagdosta a biztonságiakat, de videó bizonyítja, hogy a sérülésnél a közelben sem volt az aktivista.
Kommunikációs trükknek tartják a bejelentést a kivágások beszüntetéséről. Az átültetés százmilliókba kerülhet.
Miután a rendőrök és biztonsági emberek eltávolították a ligetvédőket a volt Hungexpo épületeiből, megkezdődött azok bontása.
Legalábbis a főnökük szerint, aki azt mondta, hogy semmi köze a Fradihoz és a Fideszhez.
A Liget-projekt arcai az ujjtörő, gyomorszájon vágó, rendőröket megalázó verőemberek lettek.
A francia fiatalt 2 évre kitiltották Magyarországról.
A márciusi sajtóbejáráson a Ligetprojekt munkatársai is beszéltek a fecskendőkről.
A ligetvédők szerint a biztonságiaknak több órája volt arra, hogy bármit elrejtsenek a kiürített területen. A fecskendőket is ők találták meg.
De a képek alapján lehet, hogy biztosítótűvel lőtték maguknak a rozmaringot és a halkonzervet.
A volt környezetvédelmi államtitkár szerint utoljára a szocializmusban vitettek el békés tiltakozókat a rendőrséggel.
A Liget-projekt miniszteri biztosa szerint helyreállt a rend, végre elkezdhetik a korszakalkotó építkezést.
A rendőrök körbevették a tiltakozókat, egyesével vezetik el őket.
Reggel a rendőrség elkezdte felszámolni a ligetvédők táborát. A tiltakozók békés ellenállásra hívnak mindenkit.
A kerületi jegyző intézkedik.
Egy videófelvétel szerint a biztonsági őrök bántalmazhatták. Most a mentők vizsgálják.
Rengeteg hamis hír terjed a Ligetvédők keddi tüntetéséről, Mécs Imre vérző kezéről. Tisztázzuk, mi történt.
A tűzoltók levágták a láncokat az ablakrácshoz láncolt aktivistákról. Már csak egy tiltakozó van a tetőn, a kéményen.
Az aktivistanő egy ártalmatlan feliratot fújt volna az aszfaltra. A rendőrök megbilincselték.
Éjjel biztonsági őrök jelentek meg, körbekordonozták a múzeumot, ebből lett a baj.