
Sok munkavállalót érinthet, ha átmegy ez a javaslat a parlamenten
Az érintettek egyeztetést kérnek a kormánytól.
Az érintettek egyeztetést kérnek a kormánytól.
Visszamenőleges hatállyal.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelölte a kajak-kenu-válogatott keretét.
A viadalra június 17. és 19. között kerül sor.
A 80 éves Baráth Etele időszaka alatt 17 olimpiai aranyat nyertek sportolóink.
Már az állampolgárok ellátását fenyegeti a túl alacsony bérek miatti elvándorlás a szakszervezet szerint.
A tokiói bajnokok örökös bajnokok lettek.
Vannak olyan diplomások, akiknek a fizetése a minimálbért sem éri el, míg egyes egyetemeken ingyen oktatnak a tanárok.
Strandsportfesztivállá szeretnék kiszélesíteni az eseményt.
Összefoglalónk a vasárnapi eseményekről.
Áder János arra kérték, hogy ne írja alá, a magyar embereket pedig arra, hogy álljanak ki a törvény ellen.
Az MKKSZ kész perre vinni az ügyet, ha tagjai közül valaki megbetegszik a védőeszközök hiánya miatt.
Védőfelszerelést, teljes fizetést vagy inkább duplát.
Szegényebb megyékben 10 százalék körüli béremelésre számíthatnak, míg egy fővárosi hivatalnok fizetését 35 százalékkal is megemelheti a kormány.
Ha a köztársasági elnök fizetését meg kellett duplázni, a szociális ágazatban dolgozók fizetését is duplázzák meg – üzenik.
Lucz Dóra 6. helye 200-on Tokióra is elég volt, a női kajakban kényelmesen lehet variálni.
Az augusztusi vb előtt felújítják a létesítményeket.
Ha addig nem tudnak megállapodni a kormánnyal, de a kapcsolatfelvétel már megtörtént.
A pedagógusok után a közszolgálati dolgozók is munkabeszüntetést jelentenek be.
Csalódottak a szakszervezetek a központi közigazgatást átalakító tervezet miatt. Hátrányos a kormányhivatali dolgozókra, központosítaná a létszámgazdálkodást, a fél éve betöltetlen állásokat elvenné az intézményektől.
Évtizedek óta mondogatja, hogy kisebbnek kellene lennie, de közben egyre csak nő, miközben paradox módon a közszféra egyes területein súlyosbodó emberhiány lépett fel. Eljött volna az ideje, hogy százezer embert áttereljenek a versenyszférába?
Reggel 8 és 10 óra között száznál több polgármesteri hivatalban nem lesz ügyintézés.
Az edzőtáborra szánt pénzeket egy ingatlanba fektetnék. Így maradhatunk a világ előtt.
Idén jó néhány világmárka nem lesz ott a budapesti kiállításon, mert a háttérben vita zajlik a Bringaexpo értelméről, sőt, a névről is.
Schmidt Gábor edzőből lett elnök, és ha kollégái engedik, szívesen tart egy-egy edzést a legjobbaknak is. Akinél tűt találnak, megbüntetik. Baráth Etele örökségéről is beszélt.
Ambiciózus tervekkel mutatkozott be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség új vezetése.
Megállapodás született a szociális ágazat sztrájktárgyalásán, így az MKKSZ visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
A 2012-es olimpikon Dudás Miklós a vétséget elismerte, a szándékosságot nem. 34 hónapot kapott.
Szerdán az önkormányzati köztisztviselők 16 százaléka nem ment dolgozni.
A kajakos elnök, Baráth Etele beszélt a szintetikus növekedési hormonról. A szennyezett táplálék-kiegészítős védekezés, fogkrém, marhahús kilőve.
Annyit tudunk, hogy a második válogatón használt tiltott szert. Azt nem, hogy olimpiai kerettag-e.
Száz polgármesteri hivatalt fognak megbénítani, mert évek óta nem kaptak fizetésemelést.
Az előző olimpián hatodik Dudás Miklós az Európa Játékokon akadt fent a doppingvizsgálaton.
Nem tudták bizonyítani, hogy Kucsera Gábor versenyidőszakban használta a drogot.
A korábbi világbajnok Kucsera Gábor megnyerte a válogatót, de nem mehet a vb-re, a sportág becsületébe gázolt.
A csepeli vízisporttelepben komoly károk lettek.
Csipes és Dombvári a riói olimpiáig még visszatérhet.
Hat éve nem emelték a közszolgálati dolgozók fizetését. Tele van a puttony! címmel nagyjából százan demonstráltak a József nádor téren a leépítések és kifizetetlen túlórák miatt.
Köszolgálati nők emlékeztetik videón a miniszterelnököt: nettó 70 ezerből nehéz lesz karácsonyozni.
Az olimpiai bajnok kajakos kitart: csak azért is újságíró szerelme lesz edzője, aki tükröt tart elé.