
Piros zokni, zöld zokni, fürdő a vizesárokban: meglehetősen színes egyéniség a magasugrókirály
Még a legénybúcsúját is Budapesten tartotta Gianmarco Tamberi.
Még a legénybúcsúját is Budapesten tartotta Gianmarco Tamberi.
Két amerikai és két jamaicai a döntőben.
Roberto Ruspantit több mint tíz évre kitiltották Magyarországról.
Most már az Ikrek hava – Naplót is olvashatják.
Nem csak Ukrajna ügyében értett egyet a lengyel és az olasz kormányfő.
Igazi gyöngyszem.
98 év után távozott a legenda.
A budapesti Olasz Filmfesztiválon több kortárs olasz film is megtekinthető lesz.
Csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Az Olasz Testvérek miniszterelnök-jelöltje szerint Magyarország egyértelműen demokrácia.
…megnéztük, és dühbe jöttünk ettől a remake-től.
Az egyik jármű megsérült.
Levett minket a lábunkról.
Mario Draghi Algériába látogat, hogy aláírja az új gázszállítási megállapodást.
Kincsre leltünk.
Ilyen sincs mindennap.
A tűz átterjedt egy raktárépületre is.
Az olasz állampolgárt megrángatták, bántalmazták.
Vadászbaleset áldozata lett az olasz Cristian Ghilli.
Egyszerre sírtunk és nevettünk rajta.
Ancelottit apjaként szerette, de volt egy támadó, akitől rettegett.
Pierre elment, beült és most leírja, mit talált.
Ehhez kapcsolódóan online filmszemlét tartanak.
A botrányba keveredett énekes csattanós választ adott a támadásokra.
A miniszterelnök hétfő déltől a képviselőházban, kedd reggeltől pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához.
Az igazi meccs nem a pályán, hanem a lelátókon zajlik. Elolvastuk az év sportkönyvét. ULTRA – Az olasz futball sötét oldala.
Holdkóros, forradalmi provokátor és Nietzsche testének exhumálásával megbízott filozófiatanár is jön Magyarországra.
A képregényszerzők és -rajzolók számára kiírt pályázat nyertes munkáit bemutató kiállítás a budapesti az Olasz Kultúrintézetben látható.
Az olasz fiatalember „szokásból” festegetett a hídlábra, mert ahol eddig megfordult, mindenhol hagyott maga után alkotást.
A kamionok számára kifejlesztett elektronikus rendszer most már nálunk is elérhető lesz a fizetős szakaszokon.
Március 19. óta nem volt ilyen alacsony a halottak száma, szombathoz képest majdnem kétszázzal kevesebben haltak meg.
Magas vérnyomás, szívbetegség és diabétesz: ezek voltak az olasz áldozatok leggyakoribb rizikófaktorai az olasz Egészségügyi Intézet szerint.
Felesleges használati tárgyak helyett itt egy ajándék, ami elég különleges, de otthon is elkészíthető: egy szimpla és iszonyú finom pisztáciakrém.
Túlterhelt gumibárkákról mentettek embereket, 26 nő és 22 gyerek is volt rajtuk.
Csütörtöktől vörös riasztás lesz az ország északi és középső részében, a lakosságot figyelmeztették.
Az M7-esen előzött figyelmetlenül két éve.
Víz és étel nélkül. A rendőrök állatkínzás gyanúja miatt hallgatták ki a két férfit.
A londoniak olasz edzőjét állítólag megtalálta az ellenfél kispadja.
Ezrével jönnek Magyarországra a huszonévesek. Na de miért? Az Abcúg riportja.
Ki hallott már marhafaggyúval készült olasz ételekről?!
A tagok a Camorra nevű bűnszervezethez tartoznak.
Az első tervezetet visszadobta az EB.
Az Ascoli kapusa mulatságosan nagy öngólba cselezte magát.
Négy meccse nyeretlen a milánói csapat a bajnokságban.
Egyelőre nem tudni, miért szúrt nyakon egy magyar férfit, aki életveszélyesen megsérült.
12-5-re kaptak ki az olaszoktól a csoport rangadóján.
Olaszországba vitte volna a kutyákat, a magyar rendőrök a magyar-szlovén határ előtt kapták el.
Roberto Mancini kedden délben írja alá a szerződését.
Olyan szerencsétlenül esett, hogy mája és lépe is megsérült.
A 31 éves olasz védő múlt héten, álmában hunyt el, róla emlékeznek most a szurkolók és a csapattársak.
Egy olasz cég fejleszthette ki a kémprogramot.
Gyerekei miatt nem tudott reggel 7-re bejárni egy egyedülálló anya, ezért 17 év után kirúgták.
A férfi verte, kínozta és erőszakolta is a most 29 éves nőt.
Az ország északi részén tombolnak viharok.
A bevándorlók gyermekeinek állampolgársága elleni tiltakozás fajult el.
A fiút csak akkor vitték kórházba, mikor elvesztette az eszméletét, már nem tudták megmenteni.
Ezzel mentett fel egy férfit egy olasz bíróság, szerintük a nő nem állt eléggé ellen.
A terápiás orgazmusra hivatkozó kezelések elhomályosított szobákban zajlottak, és akár 20 percig is tartottak.