
Tizenöt magyar egyetem is bekerült a legjobb európai intézmények közé
Hankó Balázs szerint egyre sikeresebbek a magyar egyetemek.
Hankó Balázs szerint egyre sikeresebbek a magyar egyetemek.
Nem véletlen beszélt arról, hogy türelmetlen és dühös.
Összesen 254 felsőoktatási intézményt vontak be a felmérésbe.
Egy helyen állunk Burkina Fasóval és Kenyával.
Több szomszédunk is mögöttünk végzett.
Rangsorolt a Nemzetközi Valutaalap.
Van olyan felsőoktatási intézmény, ami 50 helyet javított.
Három kategóriában nincs változás az első helyen a tavalyi évhez képest.
Budapest viszont másfélszer fejlettebb az EU-s átlagnál.
Utánajártak, mely megyei jogú városok a legélhetőbbek Magyarországon.
Annyit elárulunk, hogy nem az Egyesült Államokban és Oroszországban.
Pelé vagy Messi, Katar vagy a berni csoda?!
Az élmezőnyben az orvosi egyetemek vannak.
Nehéz év előtt állunk, de a cél változatlan.
A lista végén Románia, Bulgária és Szlovákia helyezkedik el.
Több kategóriában is javítottak.
A hónapban ez már a második elismerés.
A Times Higher Education világrangsorának élmezőnyébe, a 236. helyre került a Semmelweis Egyetem.
Az Európai Unió tagállamai között az intézmény a 64. helyen áll.
A Qatar Airways több kategóriát is megnyert.
Mutatjuk a lista első helyezettjeit.
A rangsor készítői a listát továbbra is tíz szempont alapján állítják össze.
Európa legjobb üzleti képzéseit rangsorolta a Financial Times.
Az intézmény összesen nyolc szakterületi listán szerepel.
Három vidéki intézmény került be a legjobb tízbe.
Ezzel a hazai egyetemek között továbbra is az első helyen állnak.
Holtverseny alakult ki az első helyen.
Enyhén visszaesett, de így is az egyedüli képzés Magyarországról az előkelő listán.
A régióban csak két város előzte meg a magyar fővárost.
Az ELTE fizika képzése végzett a legelőkelőbb helyen.
A szakterületi rangsorokban az egyetem öt tudományterületen szerepel.
A dobogós helyezéseket két budapesti és egy gödöllői gimnázium nyerte el. Örülhetnek az evangélikusok és a katolikusok.
A legjobb száz iskola kétötöde a fővárosban található.
Magyar intézményeket is rangsoroltak
Kijött az IMD versenyképességi rangsora, maradtunk hátul.
És nem sok hiányzik, hogy Ronaldo mellé egy másik fickó zárkózzon fel követőszámban.
Az Örülünk, Vincent? blog szerzője nézett utána, mi is az, amit az innovációs miniszter "lényeges javulásnak" nevezett.
Mikor kijön egy ranglista, valakik hátba veregetik egymást, és van, aki kiakad. Most akkor mégis melyik középiskolák, egyetemek a legjobbak, ha minden lista teljesen mást mutat?
Ez a régión belüli pozíciónkon nem változtat. Az EU egésze nem lépett előrébb.
A szakközépiskolák versenyében Győr tarolt.
A Fradi ebben az évben annyit ért el, mint az előző négyben összesen. Az UEFA-rangsor jó tükör.
Ha az eb nem fogad szót, akkor ő az úr a háznál?
A Quacquarelli Symonds frissen publikált szakterületi rangsorán villog az egyetem gyógyszerészeti képzése.
A Budapestről éppen elköltöző egyetem előkelő helyen szerepel egy világméretű rangsorban. 7 tárgyból a legjobb Magyarországon.
12 tényezőből 11-ben javítottunk, a rangsorban viszont lényegében ugyanott maradtunk.
Egy felmérés szerint a Fazekas, az Eötvös és a Radnóti sem került be az első háromba.
A világ húsz legnépszerűbb múzeumát összesen 108 millióan keresték fel tavaly.
Egy új gazdasági rangsor szerint Magyarország a kategóriájában az egyik leginkább befogadó gazdaság, még ha ezt az EU-nak, a multiknak és egy számítási részletnek köszönhetjük is.
Az INSEAD rangsorában 11 helyet visszaesve már Kazahsztán és Jordánia is megelőz minket. Cserébe nálunk a legkönnyebb kirúgni valakit.
A Pécsi Tudományegyetem került még a 301-400. helyre a listán, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedig a 401-500. helyen végzett.
Képzetlen a munkaerő, nagy a korrupció, sok az adó. De legalább Szlovákiát újra utolértük.
Korábban nagyon lecsúsztunk, onnan kapaszkodtunk most vissza a listán.
Egy londoni lista szerint. Hat másik magyar egyetem van az ezer között, Oxford az élen.
Csak a norvégok és a hollandok verik a hazai sávszélességet. Vezetékes netben hátrébb állunk.
Nemzetközi összehasonlításban keveset költünk az egyetemekre és nagy a tanárok túlterheltsége.
Anekdotikus bizonyítékok ide vagy oda, egy felmérés szerint kedvesek a magyar eladók.
Magyarország 41. a világrangsorban, amelyben a tehetségek kamatoztatását mérik.
A magyar egészségügy egyre csak romlik, miközben elhúz mellettünk a régió.
Tavaly több korrupciót érzékeltek a magyarok, mint 2015-ben, egyre hátrébb kerülünk a Transparency listáján.