
Még mindig nem kaptak kártérítést a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói
Úgy hiszik, hogy az eljárás azért nem indult el, mert az olasz ítélet fordítása sok időt vett igénybe.
Úgy hiszik, hogy az eljárás azért nem indult el, mert az olasz ítélet fordítása sok időt vett igénybe.
Az elítélt V. János a hírek szerint vagyonkimentésbe kezdett.
Az elhunyt gyerekek szülei felháborítónak tartják az ítéletet.
Most először nézhetett a hozzátartozók szemébe.
Az olasz bíróság személyre szabva dönt erről.
A magyar bíróság még nem döntött a férfi további sorsáról.
Tavaly októberben ítélték el, de nem tudni, mi van vele.
Caramel és Fenyő Iván is fellép csütörtök este.
Az eddigiek alapján Olaszországban tölti le a büntetést.
Tagadta, hogy ő írt volna a hozzátartozóknak.
Hivatalos állásfoglalásaink is vannak már erről.
Peren kívüli egyezség született. Az Indexnek az egyik áldozat rokona kommentálta a fejleményt.
Az áldozatok hozzátartozóit zaklató férfi pedig szerdán áll bíróság elé.
A magyar sofőrt júniusban nem jogerősen 12 év szabadságvesztésre ítélte az olasz bíróság. Az ítélet indoklása szerint egyértelmű az összefüggés a sofőr egészségi állapota és a baleset bekövetkezése között. A hozzátartozók ezért most több feljelentést tesznek Magyarországon is.
Ezzel nincs magyar ügyben felelőse a 17 halálos áldozatot követelő balesetnek.
A férfit 12 év szabadságvesztésre ítélték, de a tárgyaláson most sem volt ott. Ügyvédei fellebbeztek a döntés ellen, így az nem jogerős.
A Groupama szerint ez a valaha volt legbonyolultabb kárügy, de mostanra majdnem minden károsulttal sikerült megállapodni.
Vígh György mentette a gyerekeket az égő buszból, és közben 2 gyerekét is elveszítette. 66 éves volt.
A vádiratba még csak említés szintjén sem kerültek be a buszsofőr súlyos alvászavarát részletező információk.
Orvosi szakvéleményt nyújtottak be, hogy a testén nem voltak kormánytól eredő sérülések.
Egy év börtönt is kaphat.
Az olasz hatóságok hat embert gyanúsítanak, itthon a a sofőrt alkalmasnak találó orvos az első.
Öt magyar gyászoló család tagjai viszont ott voltak a veronai bíróságon. Az ügyet decemberre napolták.
Ráadásul forgalomból kivont busszal csinálta, a bíróság elítélte. Videón látható a manőver.
A Fidesz a veronai buszbaleset tanulságai miatt szigorítja a Btk-t.
Az igazságügyi szakértői jelentés szerint tényleg volt illegális üzemanyagtartály a buszon.
A biztosítónak nem elég a pszichológiai szakvélemény a kártérítés megállapításához. A kormány vizsgálatot kér.
Vígh György tanárt a Testnevelési Egyetem díjazta.
Egy balesethez közeli parkban.
Torokszorító interjú az egy éve a veronai buszbalesetben gyerekeit elveszítő hős tanárral.
Elhúzódó perre számítanak a gyászoló családok.
Újabb szabálytalanság derült ki a 17 halottal járó tragédiában érintett buszról.
Jövőre lépnek életbe az új előírások.
Többen vannak, egy csoport kifejezetten a gyerekeket veszi célba, a másik pedig egy családra szállt rá.
Balog Zoltán miniszter utasította államtitkárát, hogy hosszabbítsa meg Tóth Gábor kinevezését.
A férfi korábban nem tudott beszélni, és az orvosok szerint sosem fog felépülni.
"Megdöglöttek a zsidó kölkök" - ehhez hasonló üzenetekkel bombázza Gipsz Jakab néven valaki az egyik elhunyt gyerek édesanyját.
54 millióért szerződtek a Honvédelmi Minisztériummal.
Egyelőre viszont titok, hogy mit állapítottak meg az olasz hatóságok.
Legalább is a külügy nem tud róla. Elnézést kérnek az áldozatok hozzátartozóitól.
Hiába küzdenek, nem kapnak érdemi információt arról, hogyan áll az eljárás, milyen fejlemények vannak a baleset óta. Csak azt látják, hogy az állam próbál hárítani.
Volt érvényes üzemorvosi engedélye, a szülők mégsem értik, miért engedték ilyen hosszú útra.
30 ezren válaszoltak az EMMI kérdőívére, szigorítások és drágulás várható a buszoztatásban.
A Honvédkórházban ápolták.
A veronai busztragédiát követően elindult a kormány internetes társadalmi konzultációja.
Az olasz autópálya-rendőrség szerint semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására.
Délután érkezik a mentőrepülőgép, a kómában lévő sérült ápolását a Honvédkórház vállalta.
Balog Zoltán azt kérte, az érintetteket a legkedvezőbb és leggyorsabb eljárásban részesítsék.
Lehessen-e éjjel 11 és hajnali 4 között diákokat, fiatalokat szállító busznak közlekednie? Hát nyugdíjasokat szállítónak?
A cégvezető cáfol. A busz elején gyárilag van két tartály.
A Klebelsberg Központ levélben kéri az iskolákat, este 11 és hajnal 4 között tartsanak szünetet a buszos utaknál.
A baleset okait elemezték a buszt adó cég által szervezett traumafeldolgozó fórumon.
Állapota stabil, lehet vele kommunikálni.
A holttesteket a Honvéd kórházba szállítják.
Továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.
A rendőrség közölte ezt egy belső jelentésben. Közben a halottakat és sérülteket is azonosították.
Nem ismeri személyesen, de megindította a veronai tragédia. Összekötötték őt az iskolával.
A tragikus olaszországi buszbaleset egyik túlélőjének szülei elmondták lapunknak, mit mesélt a fiuk a balesetről, miről beszélgetnek vele hazaúton. A kedvenc cipő és egy fatális véletlen segítette azt, hogy életben maradjon.
A magyar diákcsoport tragikus buszbalesetének túlélői közül többen már vasárnap hazatérhetnek. A rendőrség mindenkit meghallgatott, többen elsírták magukat, amikor fel kellett idézniük, amit átéltek. Két sérült nagyon súlyos állapotban van, őket még azonosítani se tudták. Volt szülő, aki a kórháznál tudta meg, hogy a gyereke is meghalt.