
Lemondott az Európai Tanács vezetőjének fontos szövetségese
Az új kommunikációs szakembere az ideológiai tér másik oldaláról érkezik a helyére.
Az új kommunikációs szakembere az ideológiai tér másik oldaláról érkezik a helyére.
A miniszterelnök szerint migrációs háború zajlott Brüsszelben az éjjel.
A kormányfő mindent borított, és azt mondta: elég volt.
A miniszterelnök nem tudja, hová tűnt a pénz.
Több olyan témáról is egyeztetnek az EU-csúcson, amiben a magyar kormány más álláspontot képvisel.
A tárcavezető szerint ez Magyarország számára a lehető legrosszabb hír.
Szlovákia kártérítési mechanizmusa igazságot szolgáltatna a kényszersterilizálás áldozatainak.
A kormány attól tart, hogy az illegális bevándorlást ösztönözhetik az elfogadott javaslatok.
A magyar kormány már a felkészülést is megkezdte.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztsége a tét.
A köztársasági elnök megállapodott egy dologban a kormányfővel.
Két hosszú napon vannak túl a vezetők.
Eldőlt: Ukrajna megkapja az egymillió lőszerét.
Számonkérik a magyar miniszterelnököt egy fontos ügyben.
Többek között erről vitatkoznak a csütörtökön kezdődő EU-csúcson.
A miniszterelnök csak sorolta a programokat.
Kiemelték az LMBTQ-közösség és a menedékkérők emberi jogainak megsértését.
Szijjártó Péter Strasbourgba utazott, és azt mondta: sürgős az ügy.
Kik és hogyan döntenek az uniós kérdésekben?
Brüsszel 3 milliárd eurót ígért erre a célra – de kérdés, hogy mennyit kap belőle Magyarország.
A miniszterelnök szerint már Nyugat-Európának is elege van a migrációból.
Fontos döntések születtek az EU-csúcson.
Nyolc tagállam levélben követeli Brüsszeltől, hogy határozottabban lépjenek fel az illegális határátlépőkkel szemben.
A Velencei Bizottságnak sem tetszik a döntés.
Ha sikerrel járnak, az országnak először lesz női kormányfője.
Charles Michel szerint intézkedéscsomagot kell kidolgozniuk.
Az Ukrajnának járó támogatás és a minimumadó is terítéken volt.
Komoly kavarodás után végül érvényben maradhat a megállapodás a magyar helyreállítási terv elfogadásáról.
A miniszterelnök az uniós csúcsról jelentkezett be.
Egy másik miniszterelnökkel egyeztet.
A hét eleji megállapodás eredményeként a most kezdődő uniós csúcstalálkozón csak rábólintanak a tanács tagjai a magyar támogatásokra.
A javaslat hamarosan az Európai Parlament elé kerülhet.
A tisztviselőknek december 19-éig kell dönteniük.
Kínában cenzúrázták Charles Michel egyik beszédét.
A közösségi oldalán jelentette be az államtitkár, hogy megtisztelő feladatot kapott.
Az elmúlt három évben romlott meg drámaian a viszonyuk.
Felhalmozódnak az élelmiszerláncokban, károsak az egészségre és a környezetre.
A miniszter szerint előnyös megállapodást kötöttek a belga fővárosban.
Azonnali prioritás a háztartások és a vállalkozások védelme.
Dunja Mijatovic emberi jogi biztos szerint számos tagország korlátozza a nőket.
Az ügyészség is porondra került.
Ankara nem ismeri el a Krím annektálását, mivel szerinte ez az orosz lépés illegitim és törvénytelen volt.
Charles Michelt levélben kérte, hogy a „nem demokratikus elnököt”, Orbán Viktort zárják ki az EU-csúcsból.
Meghatározott céljai vannak a vezetésnek.
Régóta tart már a globális minimumadóra vonatkozó vita.
A tárcavezető szerint fontos, hogy a Nyugat-Balkánt is integrálják az Európai Unióba.
A szabály megszegésének több következménye is lesz.
Kihívást jelentenek a parlamenti képviselők.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország betartja a megállapodást.
Elképzelhetetlen, hogy mindenki nyert az új szankciós csomaggal?
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a krízis sokkal súlyosabb, mint az eddigiek, és valószínűleg hosszabb ideig is tart majd.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint nem támogathatók az újabb uniós szankciók.
Párizsból Brüsszelbe látogat a kormányfő.
Megduplázzák a Szerbia és Magyarország közötti villamosenergia-hálózatok összekötésének kapacitását.
Az Európa Tanács adatai 101 százalékos kihasználtságot jeleznek Magyarországon.
Ursula von der Leyen szerint Magyarországon elsősorban a korrupció jelent problémát.
A volt kormányfő reagált az őt ért vádakra.
Célkeresztben a Facebook, az Apple és a Google.
Két és fél évvel meghosszabbították a mandátumát.
Arra sem látnak okot, hogy felfüggesszék a légiközlekedést.