
Putyin halála után a Halott Kéz rögtön nukleáris csapást mérne a Nyugatra
Ehhez még emberre se lenne szükség.
Ehhez még emberre se lenne szükség.
Elérkezett az idő, hogy kiszabaduljanak Moszkva ölelő karjaiból.
Kérdés, hogy meddig lehet feszíteni a húrt. Péter Tamás írása.
Oroszország nagy reményeket fűzött a projekthez.
Szeptemberben újabb mozgósítási hullám kezdődhet Oroszországban.
Pedig az amerikai szankciók tiltották.
Meghökkentő számok láttak napvilágot.
Moszkva fenyegetéssel válaszolt a háború kimenetelét is befolyásolható eseményre.
Az író szerint az orosz elnököt egy szatírában egy 12 éves gyerek játszaná.
Kétszer is kitüntették, Szíriában és Afganisztánban szolgált.
A rendőrök nem találtak erőszakos halálra utaló jeleket.
Feltárult a rezsim Achilles-sarka. Péter Tamás politikai tanácsadó írása.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója elemezte a fejleményeket.
„Az események kezdettől fogva az én közvetlen utasításomra történtek” – mondta az orosz elnök.
Bendarzsevszkij Anton az Indexnek: A következő 48 óra döntő lesz.
A legtöbbször inkább nem vesznek tudomást róluk.
A nyugati fegyvereket is bevetik.
Rastislav Kácer nagyon nyugtalanítónak nevezte a magyar kormány politikáját.
Meglepő, hogy a tegnap még liberálisnak gondolt értelmiség milyen természetesen fogadja a cenzúrát.
Nem kellett sokat várni az orosz elnök reakciójára.
A vita rendezéséről Moszkvában tárgyaltak.
Azt is kijelentette: senki sincs börtönben Törökországban az elképzelései miatt.
Majdnem verekedés lett a megbeszélésükből.
Közösen finanszíroznak egy jelentős beruházást.
Gerard Roland azt is kifejtette, miért nem tud Putyin birodalmat építeni.
A nyugalmazott brit főparancsnok szerint Ukrajnának még idén győznie kell, különben elveszíti a Nyugat támogatását.
Szerintük az ország visszafoglalná területeit.
Az ukrán elnök Giorga Melonival találkozott Rómában.
A Wagner nem adhatja fel Bahmutot.
Az orosz külügyminiszter szerint a harcosokat Szíria destabilizálása érdekében képzik ki.
Szerinte a történelmi igazság nem az orosz vezető oldalán áll.
Új szelek fújnak Oroszországban?
Moszkva úgy érezte, gyengül a nemzetközi rend.
Az egyik legfájóbb pontot vette célba Moszkva bosszúhadjárata.
Újabb adatok derültek ki a kiszivárgott pentagoni dokumentumokból.
Egy volt biztonsági tiszt szerint az orosz elnök elvesztette kapcsolatát a valósággal.
Ami mestertervnek tűnt, nem volt más, mint a körülmények kedvező összjátéka. Most ugyanezek a körülmények fordultak Orbán Viktor ellen.
Az orosz elnök szerint az Egyesült Államok politikája provokálta ki a jelenlegi ukrajnai válságot.
Vlagyimir Putyinnak üzentek az orosz állami tévében.
Elsősorban a harctéri halálozási statisztikánál jönnek jól.
A különleges fogásokat egy klasszikus orosz desszert zárta.
Senki nem hallgatott a katonára, ezért regényben jósolta meg Ukrajna megtámadását.
Szerinte is világháború van.
Az évtizedek óta amerikai embargó alatt álló ország korábban szerződést írt alá az oroszokkal.
Mindig így kezdődnek a nagy háborúk, hübriszből és információhiányból, nem azért, mert a vezetők pusztulást akartak. Véleménycikk az Indexen.
2022. február 24-én az orosz hadsereg támadást indított Ukrajna ellen, idővonalon mutatjuk, mi történt azóta.
Az Oscar-díjas színész szerint a magyar álláspont megegyezik az orosszal.
Mindenki arról beszél, mi lesz 10-15 év múlva, de hallgatnak arról, milyen lesz az életük jövőre.
Ősszel az ukrán elnök feleségének, Olena Zelenszkának írt nyílt üzenetet, amiben az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen érvelt.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Minisztériumi szinten bábáskodnak afelett, hogy minél többen viseljék magukon márkajelzésként az orosz elnök nevét.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Állítólag most többet ártunk a szövetségnek, mint használunk.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Úgy pávatáncol önmagát függetlenként előadva Orbán Viktor oldalán, ahogy Magyarországot kompországként feltüntetve Orbán Putyin oldalán.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Elszámolhatták magukat.