
Várhatóan kötelező biztosítást kell kötni az elektromos rollerekre
A KRESZ felülvizsgálata végre rendezheti a helyzetet.
A KRESZ felülvizsgálata végre rendezheti a helyzetet.
Csütörtökön az összeset eltüntették az utcákról.
Romániában 2020 óta szabályozzák az elektromos rollerek használatát.
Sok még a vitás kérdés.
Nem fogta vissza magát.
Elsöprő többséggel döntöttek a párizsiak.
Mindkét jármű vezetője kórházba került.
A tervezet elkészült, már csak Lázár János aláírására vár.
A rendőrség már vizsgálja a baleset körülményeit.
Egyre nő az ilyen tűzesetek gyakorisága.
Azt is megindokolták, miért szükségesek a változások.
Az esetről videót készített a fedélzeti kamera.
A szakértő szerint mindenképpen szükség van szabályozásra.
Lyon belvárosában történt az eset.
Autók között is cikázott.
Pedig három hete már eltiltották a vezetéstől.
Szerintük jól átgondolt, előretekintő stratégiára van szükség.
Rollerezni nagyon olcsó.
Sokan szívesen beszélnek a Föld megóvásáról, miközben a tettek gyakran nem követik ezt. Szeretünk másra mutogatni, másra várni; majd ők megoldják a problémákat! Kollégánk sem tervezte, hogy változtasson szokásain, végül mégis sikerült rávenni. Ezek az "apróságok" együtt viszont sokat jelenthetnek. Ön bevállalná?
És alaposabban büntetnék a vezetés közbeni mobilozást.
Ezúttal gyalogátkelőhelyen történt nem tervezett találkozás egy kétkerekű és egy autó között.
Pár nap, és várhatóan egymásnak feszülnek a hazai utakon az autósok, a gyalogosok és a rolleresek.
Széthagyják mindenfelé, az önkormányzatoknak kell elszállítani őket.
Lisa Banest egy hete gázolta el egy elektromos roller sofőrje, aki segítségnyújtás nélkül sorsára hagyta a 65 éves színésznőt.
A car sharinggel a számos előnye mellett több magántulajdonú autót is lehet helyettesíteni.
Áprilisban eldől, szükséges-e. Az is, hogy elsodorja-e a választás a jövő évi Giro D'Italia budapesti szakaszát.
A hibás termékeket visszavonják.
Szabadulni akartak a régi modellektől, miután eladták a Jump üzletágat a Lime-nak.
Az engedély nélkül parkoló rollerek rontják az utcaképet is a polgármester szerint.
Semmiképp ne tegyük. De az Index újságíróit felmentő bírósági végzésből akár ez is kiolvasható. Nem lett tisztább a kép, hogy minek számít a roller.
Sok volt a baleset, teljesen átalakították a szabályozást.
Megelégelte a VII. kerület az utcákon hagyott elektromos rollerek látványát.
Elbocsátások is lesznek a cégnél, azt remélik, így egyenesbe jöhetnek pénzügyileg 2020-ban.
A cég felmérése szerint fél év alatt összesen 1,3 millió kilométert rollereztek Budapesten az e-rollerrel.
A belügyminiszter bejelentése alapján csak sisakban, jogosítvánnyal, úttesten lehet e-rollerezni, és a rollert fel kell szerelni indexszel, plusz fékkel. A rollermegosztó cég nem ismer ilyen jogszabályt.
A közlekedési guru nem érzi jogosnak a rollerekkel szemben kialakuló panaszkultúrát
Kerekesszékkel, játékrollerrel továbbra is be lehet majd hajtani, illetve babakocsit is be lehet tolni.
Megbüntették az Indexet, mert kerékpárúton elektromos rollerezett. Ezért kimentünk a csúcsforgalomba, hogy megnézzük, milyen úgy rollerezni, ahogy a rendőrség szeretné. Ezt ne próbálják utánunk!
Szombattól új világ jön: 12 év alatt tilos lesz ezeket használni, és maximum 25 km/órás sebességgel lehet velük közlekedni.
A cseh főváros megelégelte a járdán hagyott akadályokat.
Révész Máriusz kormánybiztos szerdán még arról beszélt, hogy elodázhatatlan a módosítás.
Révész Máriusz szerint jogos a gyalogosok igénye, hogy az e-rollerek eltűnjenek a járdákról.
254 sörfesztiválozónak a jogsija is ugrott emiatt.
A cég okosítóján szóba került, hogy tekint a főváros az elektromos rollerre, miért tiltott az ötödik kerület, és miért drága a kölcsönzés.
Egyre több nyugati nagyvárosban készítenek útmutatókat a hatóságok a rollereseknek, nálunk még a leszorított és megvert rollerest is büntetik.
Szabálysértés miatt büntették meg az Index rollerező újságíróit. A rendőrség szerint a Lime segédmotoros kerékpárnak számít, bukósisak kell hozzá, nem mehet se járdán, se kerékpárúton. De jött a csavar.
Nem az autósok, hanem a biciklisták és a gyalogosok térnek át rájuk.
Magától odagurul a töltőállomáshoz a legújabb elektromos roller, hogy mindig útra kész legyen.
Az elekromos kétkerekű kütyük néha felfordulást okoznak, de okos használattal az emberi léptékű városok és az autómentes közlekedés kialakításában segíthetnek. Nem is kell náluk jobb adatmegosztó.
A legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy milyen környezetterheléssel járnak ezek a közlekedési eszközök, de még így is jobbak persze az autóknál.
Az V. kerület saját rendelete alapján elkezdte begyűjteni a széthagyott elektromos rollereket, és csak pénzért adta vissza.
A tragédiát a rendőrség szerint az okozta, hogy a rollerező nem adta meg az elsőbbséget a teherautónak.
Lerobbant rollerek a parkokban és a Szajnában. A polgármesternél és rendőrségnél betelt a pohár.
Budapesten épp a napokban vezették be az elektromosroller-kölcsönzést, a franciáknak már az agyára megy az egész.