
Varga Mihály szerint a gazdasági siker kulcsa az erős identitású nemzet
A pénzügyminiszter szerint a kormány a veszélyes időkben is megvédi a nemzeti szuverenitást.
A pénzügyminiszter szerint a kormány a veszélyes időkben is megvédi a nemzeti szuverenitást.
Új pályázatokat is kiírt a Nemzeti Kulturális Alap.
A filmesztéta azt is elmondta, mit gondol az amerikai kultúrát manapság meghatározó mozgalmakról.
Békés Mártont kérdeztük, aki szerint a szellemi tudást termelő munka lehanyatlott a balliberális oldalon.
Helytelen, mégis elkerülhetetlen összekeverni a kultúrát és a politikát.
Válságról, kultúráról, korszellemről, az ember önképéről beszélgettünk a Második Reformkor Alapítvány alapítójával.
Összegyűjtöttük a programlistát.
Nyilatkoztak az Indexnek a nyári olvasmányukról.
Hallgat a sajtó, hallgat a szakma is. Ez az igazi botrány!
A mai fiatalokat a globális média tántorítja el a konzervativizmustól.
Bár a negatív hangok dominálják a nyilvánosságot, érdemes egy kicsit visszább menni az időben.
Tusványosi kulturális eszmefuttatás a miniszteri biztossal.
Kulturális trendekről beszélgettek a magyar kultúrpolitika elöljárói.
Léteznek viselkedési szabályok az edzőteremben? Mit illik csinálni, és mi az, ami halál ciki sportolás közben? Videónkban az edzőtermi kultúrának jártunk utána.
A Sziget Global Village-be is érdemes lesz ellátogatni augusztus 10. és 15. között.
Európai Kulturális Főváros lett a Veszprém–Balaton térség.
Számos kulturális program várható július 8-án és 9-én Budapesten és környékén.
Sehol nem olyan fontos a kultúra, mint a börtön falai közt.
Az Index és a PajtaKult két tökéletes példát talált a hagyományok modern kori megjelenésére.
A rendőrségre is bárki bemehet, csak nem mindegy, melyikbe.
A divatiparban elkerülhetetlen kulturális kisajátítás napjaink egyik legforróbb témája.
A miniszter szerint a ferencesek ott segítenek, ahol problémát látnak.
Szívjuk a banánhéjat vagy ne?
Egyre több fiatal vesz részt a programokon.
Ha szakértelem politikai és ipari érdekkel összefonódva változik, akkor mitől lenne tudományos, és miért lenne objektív?
Egy irodalmi szakértő szerint Beatrix Potter kisajátította a fekete közösség kultúráját.
Az angol nyelvű televíziós közéleti viták infotainmentté züllesztése vészjósló jel. Borbándi Dániel írása.
Pallagi Anikó több mint húsz évig volt a rendezvény programigazgatója.
Vidnyánszky Attila nem örül az ukrán döntésnek.
A hölgyekre fókuszál az idei Műtárgyak Éjszakája Fesztivál.
Húsz év a Dunán – lesz egy rakás koncert az A38 Hajó születésnapján.
Új kortárs kiállítóteret nyitottak meg Balatonfüreden.
Szokott TikTokon filmet nézni? Lehet, hogy ez a jövő. Van, aki szerint már a jelen.
A magyar könnyűzenéért felelős miniszteri biztos volt Rónai Egon vendége a Konkrétan című műsorunkban.
„A kultúra nem csak szórakozás, és nem luxus.”
Három kategóriában nincs változás az első helyen a tavalyi évhez képest.
Ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
De az állam sem vonul ki a területről.
Hamarosan kezdődik a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
A történelem ismétli önmagát.
Miskolcon volt, aki a 160 ezer forintos nyugdíjából 40 ezer forintot utalt a színháznak.
A közösségi média tele van ilyen képekkel.
Tanárok is megszólaltak.
A cég szerint jogtiszta forrásból dolgoztak, a gép mégis vízjeles képeket generál.
Az énekesnő nem előszőr próbál hasznot húzni más kultúrák kisajátításából.
Apró hasznosságok, életmentő figyelmességek.
Frusztrált a mai társadalom, mindenki begubózik.
Sajnos hosszú az elhunytak listája 2022-ben is.
A magyar kulturális életet mindig is jellemezte a kísérletező kedv. A lassan magunk mögött hagyott 2022-es esztendőben is születtek izgalmas produkciók, ezekről nagyképes anyagunkban számolunk be.
A letelepedési kötvénnyel érkezők nem végeznek termelői tevékenységet. Azért jönnek, hogy élvezzék az életet, hogy friss levegőt szívjanak.
Korábbi helyettese váltja Hoppál Pétert, aki kormánybiztos lesz.
Gyorstalpaló focirajongóknak az arab fejfedőviseletről és arról, hogy miért ez lett a legmenőbb szuvenír most Katarban.
Aki rizst eszik, teljességre, aki búzát, személyes sikerre törekszik.
A részleteket Rókusfalvy Pál kormánybiztos jelentette be.
Elsősorban az oktatás és a sajtószabadság helyzetét vizsgálták.
Bezárások, áremelkedés és aggodalom.
Karácsonyig nem használ okostelefont.
Megtudhattuk, mit jelent rossz kávét főzni és szeretni egy öreg, lassú számítógépet.