112 találat az Indexről, és 27 a környékéről.

300 millió munkahely koporsójába verhet szöget a ChatGPT
Ezekre azonban szükség lesz.

A Harvardon tanít a mesterséges intelligencia
„Testhez” illően programozást fog tanítani.

Programozói hackathon indul, 15 millió forintos startuptámogatás is hazavihető
A szervezők célja a tehetséggondozás és a magas szakmai színvonalú versengés elősegítése.

Még nem most, de hamarosan tele lehet a programozók gatyája
A szövegtenyésztő program talán erősebb, mint gondoltuk.

Lenyúlják őket a külföldi multik, a pénz sem akadály
Pávatáncot járnak értük a cégek.

Rengetegen jelentkeznek a programozóképzésekre, több cég is rekordot döntött
Az egyedi tananyagra épülő képzések iránt is folyamatosan nő az igény.

Többet érünk éppen, mint az OTP vagy a Deutsche Bank
Húsz éve még az Index fórumain keresett programozót, ma már a világ leggyorsabban növekvő IT-cégét irányítja. Interjú.

Magyar lány a Forbes tehetséglistáján: agykutatónak készült, programozó lett
Agykutatónak készült, helyette globálisan elismert informatikai céget alapított.

Nem tudott min gyakorolni, programozott egy appot a magyar zenész
Mememememe félhangonként, amíg el nem éri a felső határt.

Súlyos technikai problémák zavarták meg az állami informatikusképzés záróvizsgáját
Többen el se tudták indítani az online vizsgát, másokat menet közben kidobott a rendszer, és többet nem is próbálkozhattak. Akinek sikerült a vizsga, az igazolásán elírták a képzés nevét. A szervező elismerte a hibát, soron kívüli lehetőséget hirdetett.

Python programozással érkezik az új legórobot
Ősszel érkezik a 949 darabos Mindstorms-készlet, amivel kódolni lehet tanulni.

Iskolatévé 2: minden előadásunk a programozásról
Itt van mind a húsz lecke a kódolásról, a hiányzó Scratch és Raspberry Pi résszel együtt.

Űrtechnikát építünk a Raspberry Pi-re - Iskolatévé 1-kor
Kangyerka András az előadásában olyan bővítőmodult mutat be, amely az űrben is járt.

Verseny és felkészülés a legórobottal - Iskolatévé: robotika, 7. rész
A Jámbor Kornéllal való utolsó órán arról is lesz szó, hogy milyen nyári táborok, vagy versenyek jöhetnek szóba azoknak, akik beleszerettek a legórobotok világába.

A Raspberry grafikus vezérlése - Iskolatévé, Raspberry Pi: 6. rész
GPIO port és RELÉ - de mik is ezek, és mi közük van a miniszámítógéphez? A mai órán kiderül Kangyerka András mérnök-tanár előadásából.

Szenzorok a legóroboton - Iskolatévé: robotika, 6. rész
Varga Ádám villamosmérnök és Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere a WeDo 2.0 legórobottal bemutatja az egyszerű ciklusok programozását.

Programozzunk drónt!
Ma az általános iskolások is megtanulhatják a programozást a Microbit lapkával, vagy akár drónt is röptethetnek utasítások segítségével - ezeket mutatja be Koren Balázs, az ELTE oktatója.

Ventilátor programozása - Iskolatévé: Raspberry Pi, 5. rész
Kangyerka András megmutatja, hogyan mérjünk hőmérsékletet, sőt, hogy hogyan szabályozzuk a Raspberry Pi miniszámítógéppel.

Ventilátor programozása
Kangyerka András megmutatja, hogyan mérjünk hőmérsékletet és hogyan szabályozzuk a Raspberry PI miniszámítógéppel.

Légkondit építünk az Iskolatévében 1-kor
Tranzisztor és dióda is előkerül Kangyerka András előadásában, amelyben a Raspberry Pi számítógép kódolását folytatjuk.

Nyomkövetés önjáró robottal - Iskolatévé: robotika, 4. rész
Nyomkövetés és más feladatok elvégzése: a legórobot programozásáról tart előadást Jámbor Kornél az Iskolatévében.

Féklámpát készítünk biciklire - Iskolatévé: kódolás, 5. rész
Koren Balázs, az ELTE oktatója mai epizódban folytatja a kódolás bemutatását: egy bicikli féklámpáját fogja elkészíteni a Microbit lapkával.

Kódolj magadnak biciklis féklámpát!
Koren Balázs, az ELTE oktatója mai epizódban folytatja a kódolás bemutatását: egy bicikli féklámpáját fogja elkészíteni a Microbit lapkával.

Közel 62 ezren jelentkeztek az állami programozóképzésre
A nyolchetes videótanfolyam hétfőn indult.

Ultrahangszenzor programozása - Iskolatévé: Raspberry Pi, 4. rész
Hogyan lesz denevér vagy épp tolatóradar a Raspberryből? A legújabb Iskolatévében ultrahangszenzort programozunk és kijelzőt is kötünk a miniszámítógépre.

Iskolatévé 1-kor: denevért szimulálunk Raspberryvel
Távolságot mérünk a miniszámítógéppel Kangyerka András előadásában.

Hőmérőt programozunk az Iskolatévében 1-kor
A Raspberry Pi számítógép programozását Kangyerka András mérnök-tanár mutatja be, most a portokról és az érzékelőkről lesz szó.

Kódoljuk a legórobotot - Iskolatévé: robotika, 3. rész
Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere és a WRO robotika olimpiai főbírója a mai órán a legórobotokat mutatja be.

Hogyan mozgassuk meg a legórobotot?
Jámbor Kornél, az Edutus Egyetem projektmenedzsere és a WRO robotika olimpiai főbírója a mai órán a legórobotokat mutatja be.

A Scratch programozás - Iskolatévé: kódolás, 4. rész
Ebben az epizódban Koren Balázs, az ELTE oktatója a Scratch programozási nyelvet fogja bemutatni.

A Scratch programozás alapjai
A mai Iskolatévében Koren Balázs, az ELTE oktatója a Scratch programozási nyelvet fogja bemutatni.

Egyelőre még kisebb káosz övezi az állami programozóképzést
Lassan indulnia kellene az állami informatikusképzésnek. Azonban nem igazán lehet kiszedni a felelősökből, hogyan is fog ez kinézni.

Iskolatévé 1-kor, készítünk egy labdás játékot
Scratch programozás kicsiknek és nagyoknak, blokkokkal és ciklusokkal.

Hogyan programozzunk Pythonban? - Iskolatévé: Raspberry Pi, 2. rész
Kangyerka András mérnök-tanár előadásában bemutatjuk a Python programnyelvet és a legalapvetőbb trükköket a kódolás megkezdéséhez. Iskolatévé, második évad.

Délután 1-kor iskolatévé, programot írunk Pythonban
Kangyerka András előadásában a Raspberry Pi kódolását kezdjük el, megismerjük az alapvető trükköket.

A programozás alapjai - Iskolatévé: kódolás, 3. rész
Mire jó a programozás? Hogyan kezdjünk neki? Koren Balázs, az ELTE oktatója megteszi velünk az első lépéseket. De hogy jutunk el a cicákig?

Iskolatévé: Programozási alapok a mosógéptől a cicákig
Koren Balázs, az ELTE oktatója bemutatja a programozás alapjait, és olyan eszközöket is, amiket viszonylag könnyen lehet programozni.

Hogy mi is az a Raspberry Pi? - Iskolatévé: Raspberry Pi, 1. rész
A mai órán Kangyerka András mérnök-tanár mutatja be a Raspberry Pi miniszámítógépet: egy pici eszközt, ami rengeteg dologra képes.

Iskolatévé 1-kor: Programozzuk a fizikai környezetet
A sokoldalú, kimondottan a kódolás oktatására kitalált Raspberry Pi számítógépről Kangyerka András tart előadást.

Tudatos internetezés - Iskolatévé: kódolás, 2. rész
Az Iskolatévé második óráján a biztonsági frissítésekről, a megbízható appokról és alapjában véve a netes biztonságról lesz szó.

Mire jó a privát böngészés?
Az Iskolatévé második óráján a biztonsági frissítésekről, a megbízható appokról és alapjában véve a netes biztonságról lesz szó.

Biztonságban lehetünk az interneten? - Iskolatévé: kódolás, 1. rész
Koren Balázs, az ELTE oktatója a tudatos online jelenlétről beszél első előadásában, mert enélkül nem érdemes semmibe sem belevágni az interneten. Az alábbiakról lesz szó: Az online világban mindig a kényelem és a biztonság két véglete közt mozdunk, ebben kell megtalálni a nekünk megfelelő helyet.

Biztonságban lehetünk az interneten? - Elindult az Iskolatévé új évada
Koren Balázs, az ELTE oktatója a tudatos online jelenlétről beszél első előadásában, mert enélkül nem érdemes semmibe sem belevágni az interneten.

Hogyan lehetünk biztonságban az interneten?
Koren Balázzsal a programozás, kódolás alapjait vehetitek át, és ami az egésznek az alapja: a biztonságos netezést. Hétfőn indul az Iskolatévé második évada!

Hogyan építs menő LEGO-robotot?
Ha szeretnétek a robotikáról tanulni, akkor Jámbor Kornél az egyik legjobb előadó a témában: ismerjétek meg őt!

Mire jó az a Raspberry Pi?
Ismerjétek meg Kangyerka Andrást, az Iskolatévé második évadának előadóját, aki egy egész pici számítógépen tanítja meg a programozás alapjait.

Merülj el a programozásban az Indexen!
Indul az Index Iskolatévé második évada: május 11-től kezdődően naponta jelentkezünk kódolásra felkészítő órákkal, az alapoktól egészen a miniszámítógépek programozásáig.

Uniós hackathonon küzdhetnek programozók a járvánnyal
Hat kategóriában kereshetnek a jelentkezők megoldásokat a koronavírus-helyzet kezelésére.
Fiatal programozók segítik a mentőket
Önkéntesek fejlesztettek appot a mentőszolgálat munkatársainak, és a központnak a védőeszközök mennyiségének követésére.

Jön a virtuális valóság az iskolában
Ha nincs pénz marsjáróra, csináljon a mobilból mikroszkópot – nem csak milliomosoknak szól az oktatás digitalizációja, mutatunk pár lehetőséget.

Szegedi kisdiákok lettek a világ legjobb robotépítői
A 8 és 9 éves gyerekek vakvezető robotkutyával nyerték meg a versenyt.
Pörögnek a programozó gyorstalpalók
Jól ment 2018 a néhány hónapos informatikus képzést kínáló vállalkozásoknak.
Együtt tanít kvantum-számítástechnikát a Microsoft és a Google
Ez lesz a jövő, ezért nem rossz ötlet kipróbálni egy zsíros állás reményében sem.
Új kütyüket kapnak a hardverhekkerek
Az olcsó és pici Arduino Nano lapkákkal okosruhát és rejtett érzékelőt lehet összebuherálni.
Gyengébbek a programozók az USA-n kívül
A kínai hallgatók többször írnak olyan kódot, amit a gép nem ért meg. Matekban viszont jobbak.

Megérkezett a Sony kütyüépítő alaplapja
Egyedi zenelejátszó vagy hangvezérelt asszisztens is építhető a moduláris fejlesztői keszletből.

Vetés, aratás, programozás
Idénymunkásra jó ideig szükség lesz még, de a gabonatáblákra hamarosan egyáltalán nem kell majd emberi munkaerő, viszont egyre egészségesebb alapanyagot fogunk termeszteni, egyre átláthatóbb módon.