
Bosszúból támadtak rá a biztonsági őrök egy siófoki társaságra
Az esetről videó is készült.
Az esetről videó is készült.
Nem csak buliknak adhat majd otthont.
Egy rendőr ujjába is beleharapott.
Korábban nőkkel erőszakoskodott.
Megnézte a férfi iratait, majd közölte, hogy nem fogja beengedni.
A rendőrség körözi az elkövetőt.
A biztonságiak ellen indult büntetőeljárás.
Csajbunyónak indult, az őrök kíméletlenül rendet tettek.
Az utóbbi időben több verekedés is volt különböző helyszíneken.
Egyedül esélye sem volt a három támadóval szemben.
Két biztonsági embert már őrizetbe is vettek a rendőrök.
Kisebb robbanások is voltak.
A játékos környezete cáfolja, hogy bármi történt volna a szórakozóhelyen.
Lőcsei Lajos az ombudsmanhoz fordul.
A biztonsági őrök sem tudták leállítani az Instantban verekedő deszantosokat.
Több száz embert kellett evakuálni.
Ez lesz az ország legnagyobb szórakozóhelye.
Elharapóztak az indulatok.
Az énekes Facebook-sztoriban reagált a történtekre.
Robbanásokat lehetett hallani a helyszínen.
A holttestek az asztalokon és a székeken hevertek szétszórva.
Vádat emeltek a 36 éves férfi ellen.
Az ellenőrzés az V., a VI. és a VII. kerületet érintette.
A beruházás megvalósulásával a közkedvelt szórakozóhely megszűnik a Rákóczi híd budai hídfőjénél.
Két vendéget bántalmazott egy szórakozóhelyen.
Az ítélet még nem jogerős.
A BRFK súlyos testi sértés és garázdaság indított eljárást.
Tűzijáték okozhatta a bajt a kameruni Club Livben.
Vádat emelt az ügyészség.
A fiatal lányt a rendőrök fél óra alatt elfogták.
A gyanúsítottat őrizetbe vették.
Azt hitték, hogy kábítószert kevert egy nő italába.
Eredeti helyen, eredeti néven nyit újra.
A járvány padlóra vitte a gazdaságot, ezen belül a vendéglátóipar kapta a legmélyebb ütést. Hogyan élnek túl? Mit várnak a jövőtől? Videóriport.
Óriási tömegverekedés alakult ki egy szórakozóhelyen az Erzsébet körúton, csattantak a pofonok, repültek a székek.
Kórházban 5183 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 378 ember van lélegeztetőgépen.
A válaszadók 25 százaléka gondolja úgy, hogy csak a kockázatos országokból nem szabadna beengedni a turistákat.
Az egyik dolgozó tesztje pozitív lett, hétfő délután az összes programot törölték.
Szerencsére senki sem sérült meg a vasárnapi tűzben.
A hatóságok véletlenszerű ellenőrzéseket tartanak kocsmáknál és szórakozóhelyeken, így próbálják betartatni a bezárást.
Templomok helyett a boltok nyithatnak ki vasárnap, és még azt is tesztelik koronavírusra, akinek csak kapar a torka. Szakértők szerint éppen emiatt tudják kordában tartani a helyzetet. Több esetük van, mint Franciaországnak, de tizedannyi a halálos áldozatok száma.
Múlt hétvégén egy fővárosi szórakozóhelyen ért rosszul véget a buli. A rendőrség garázdaság miatt indított nyomozást.
Néhányan összevesztek egy szórakozóhelyen, mire az egyikőjük fegyvert rántott.
Az üzemeltető szerint nem rasszizmusról, hanem egyszerű hibáról van szó, kivizsgálják az esetet.
A 4Bro Downtown néha tényleg elküld embereket az ajtóból, de az esetet az ügyvezetés a személyzet egyéni túlkapásának tartja.
Februárban egy társával minden ok nélkül péppé vertek pár embert az utcán. Németországban kapták el, repülővel hozták haza.
11 ezer büfé tűnt el, kétszer annyi cukrászda van, hat és félezerrel nőtt a szórakozóhelyek, italüzletek száma.
Annak idején a beatkorszak kultikus helye volt, de a legendából csak a retródiszkó és üresen kongó R&B bulik maradtak.
Többször is az ország legjobb vidéki klubjának választották. Szabadidőpark lesz a helyén.
Metro Club Theatre néven nyit meg újra a hatvanas évek leghíresebb szórakozóhelye.
A legendás underground szórakozóhely vezetője a Sex Action menedzsere és örökös tagja is volt.
A nyolcadik kerületből kiszorult szórakozóhelyen közösségi finanszírozással segítettek.
Klasszikus módszer: becsábították őket egy bárba, aztán óriási számlákat fizettettek ki velük.