
A Google és a Samsung közös erővel gyűrné le az Apple-t
Már készül az Apple Vision Pro kihívója.
Már készül az Apple Vision Pro kihívója.
Megérkeztek az első felhasználói beszámolók a korszakalkotó készülékről.
Világviszonylatban egyedülálló terápiát fejlesztettek ki.
Hiába próbálkoztak, ezt a versenyt nem nyerhetik meg.
Nem megy minden a tervek szerint.
Kipróbáltuk a PlayVR Budapest virtuálisvalóság-játékait, és már most visszamennénk.
A két techóriás küzdelmén múlhat a jövő.
Bemutatkozott az Apple Vision Pro.
A kínai cég is belép az egyre több szereplős csatamezőre.
Kiküldték a meghívókat a 2023-as Worldwide Developer Conference-re.
Nem hallgatott a figyelmeztetésekre.
Évről évre hatalmasat növekszik a piac, a határ a csillagos ég.
A színes diódák nem egymás mellett, hanem egymáson helyezkednek el.
Már idén megjelenhet az új kütyü.
A film valósággá válik.
A klímaváltozás és a növekvő tengerszint miatt nem maradt sok választásuk.
Megnyugtatja a gyerekeket az űrséta, ezért könnyebben alávetik magukat a vizsgálatnak.
A digitális divat a való világnak is görbe tükröt állít.
A virtuális valóság világhírű szakértője válaszolt az Index kérdéseire.
Lemaradt az értekezletről? Hiányzott az iskolából? Újra átélhet mindent!
Mérhető változásokat idéz elő.
Közösségi média, játék vagy mindkettő? Ez a jövő vagy inkább egypár régi dolog újramelegítve? Ha nem merte megkérdezni, most kiderül.
A milliós ár eléggé leszűkíti a célközönséget.
Hivatalos a hardveres tudás, a szemüveget most sem mutatták meg.
December 6-án tartotta a Sony a Technology Day nevű éves konferenciáját.
Olyan eszközt demózott a Meta, amellyel érezhetjük azt, ami valójában nincs.
VR-szemüvegeken át tanulhatnak Magyarország tájairól és a természetvédelemről a diákok egy új, ingyenes program keretein belül.
Különleges VR-szoftvert fejlesztettek egy svájci egyetem asztrofizikusai és informatikusai.
Új népbetegség van kialakulóban, a kijelzők kinetózist idézhetnek elő.
Szerinte az általa létrehozott metaverzumban kellene létezni.
Akkora siker a virtuális lóverseny és a lókereskedelem, hogy egy digitális ló drágább, mint egy valódi.
Mark Zuckerberg szerint a kiterjesztett valóságot mutató szemüveget használni olyan lesz, mint a teleportáció.
2025-ben szemüvegbe, 2030 után kontaktlencsébe építenék a kiterjesztett valóságot.
VR-alapú előadás a virtuális és a való világ közötti határátlépésekről.
Kevésbé esélyes, hogy játék közben hasra esünk benne, de épp csak egy picivel.
A Sony szabadalmaztatta, hogy kibicek is beavatkozzanak a játékba.
Virtuális térben három dimenzióban lehet vele festeni. A Google temető helyett közkézre kerül.
Az eszköz nem túl olcsó, nagyjából 116 ezer forintot kell érte fizetni.
Átalakulnak az ünnepi szokások.
A Facebook virtuálisvalóság-szemüvegét ötször annyian rendelték elő, mint a tavalyi modellt.
Tízezer pixel/hüvelyk felbontásnál már nem olyan érzés mintha szúnyoghálón át néznénk.
A virtuális valóság tengeribetegséget okozhat, ugyanakkor kiváltja a közelre nézés káros hatásait.
Peter Chou szerint ideje a virtuális valóságban közösséget építeni, rajzfilmszerű karakterekkel és nem létező tárgyakkal.
A 19-szeres Grand Slam-bajnok spanyol másfél hónapja nem fogott ütőt, de a játékkonzollal is csak nemrég ismerkedett meg.
VR-be költözött a legendás játék folytatása, de ugyanolyan úttörő és formabontó, mint az elődei.
Ha nincs pénz marsjáróra, csináljon a mobilból mikroszkópot – nem csak milliomosoknak szól az oktatás digitalizációja, mutatunk pár lehetőséget.
Három olyan angol futballklub jár az élen a forradalmi módszerek használatában, amely az első három helyen áll a bajnokságban. De hetedik ligás klubot is húzott már ki a bajból az MI. Ki az a Watson, és miért szárnyalnak vele a futballklubok?
Nyolc hónapig dolgoztak a virtuális világon, ahol létrejött a szívszorító találkozó.
Nyílt a Nyugatinál egy vidámpark, van benne hullámvasút meg dinoszaurusz, sőt dinók is, csak éppen virtuálisan. Ettől még jó móka, pláne, ha le kell fárasztani a gyereket.
Horizon néven fejlesztik az új univerzumot, amiben mindenki megépítheti a saját világát.
Virtuális valósággal próbálja elterelni a kórházban lévő gyerekek figyelmét az Amigos a gyerekekért alapítvány.
Addig mutogatnak kellemetlen képeket és negatív következményket, amíg el nem megy a kedvük a drogozástól.
Elkezdődött a hivatalos forgalmazása, lesznek bemutatóhelyek is. Az alapmodell fele ilyen drága.
A lányok figyelmét viszont leginkább egy fiatal kutatónő tudja lekötni.
Puskapor, csatornaszag, süteményillat: az új VR-maszkkal minden korábbinál valószerűbbek lehetnek a filmek és játékok.
De ez közel sem lesz olyan egyszerű, mint drónokra cserélni a vadászgépeket.
Szétverhető zombifejekkel és realisztikus katonai szimulátorral próbálnak meg nagyot gurítani, de miért száll be egy pici magyar csapat a VR-piacra?
VR-sziklamászás, VR-csocsó, VR-űrséta, VR-raktárosmeló, VR-autószerelő – csak néhány a virtuális valóságok Photokinán bemutatott alkalmazásai közül.