
Igazi fenevadat vásárolt a honvédség, az első már Magyarországon van
Szinte bármin átgázol.
Szinte bármin átgázol.
Különleges szállítmányt fotóztak Mosonmagyaróvárnál.
Özönlenek Ukrajnába, de változó a hatékonyságuk.
A lőszer nem okoz radioaktív sugárzást.
Az oroszok szerint az Armata sokkal jobb, mint a nyugati harckocsik.
Szakértők tisztázzák a kérdéseket.
Sorra vesszük az eszközöket, amelyek az utóbbi egy évben érkeztek.
Az Iszlám Állam is próbálkozott ezzel korábban.
Ez lehetett a háború eddigi legnagyobb összecsapása a páncélosok között.
Sok kritika éri a védelmi minisztériumot.
Mint kiderült, 2023-ban felállítják a Honvédség rakétaműveleti központját.
Az Egyesült Államok hadviselő féllé vált a háborúban – vélekednek.
Elképesztő átalakuláson megy keresztül, de vajon mi lehet az oka?
Igaz, a technika nem mindig a legmodernebb.
Az elérhető szervizháttér felülmúlja a puszta tűzerőt.
A döntés akár fordulatot is hozhat a háború menetében.
A Magyar Honvédség figyelmeztetett.
Hazai használatra és exportra is.
És ez még csak a kezdet.
A kukoricaföldön még egy szovjet harckocsi szétszakadt darabjait is felfedezték.
Dél-koreai vadászgépeket, önjáró lövegeket és harckocsikat szerez be.
A tankos játékokról szóló online vitákban a titkosított információ az igazi aduász.
A felvételt egy sisakkamerával, valamint egy drónnal készítették.
Pesti találkozás egy legyőzhetetlen háborús veteránnal.
A szakértők keresik az okokat.
A klímaváltozás miatt kénytelenek vagyunk a belső égésű motoros autók helyett élhetőbb alternatíva után nézni. De tényleg ezek azok?
Az utolsó szó jogán vállalta, amit tett, de nem ismerte el, hogy bűncselekményt követett volna el.
A tank korabeli tervrajzát már Leonardo da Vinci is elkészítette, de az csak fejben működött.
Katonai konvoj hozza és viszi.
Második világháborús harckocsit, gépágyút és egész arzenált találtak az illegális fegyvergyűjtőnél.
Harci bemutatót tartanak.
Legalábbis a lízingeltek, aztán érkeznek majd az újonnan vásárolt harckocsik.
Új repülőgép-felszereléseket, tűzfegyvereket és rakétaindító rendszereket is teszteltek Szíriában.
Az Északi Szél nevű nemzetközi hadgyakorlaton történt a baleset.
Mondjuk rá is fért, mert az elmúlt 25 évben szinte minden elavult. A környéken nekünk lesznek a legmodernebb német harckocsijaink, veszünk 8 szállítógépet, 36 helikoptert, és cseh licenc alapján újraindul a magyar kézifegyvergyártás.
24 új önjáró tüzérségi lövegünk is lesz.
Nem tervezi Armata harckocsik tömeges beszerzését az orosz hadsereg.
A Landkreuzer P. 1000 Ratte nagyjából akkora lett volna, mint 15 Tigris tank. Hitler támogatta, egy éven át dolgoztak rajta, aztán nem lett belőle semmi.
Parádés magyarázatot adtak a terrorelhárítók, hogya fújhatták le vörös festékkel a harckocsijukat.
Még egy képaláírást sem sikerült átmásolni.
Az elsüllyedt tankok nagy része csak legenda, de nem ez a T-34-es, amit idén kiemelhetnek.
Menekülnének Irakból, de hiába. A visszafoglalt Moszulban öldösik az ünneplő lakókat.
Száz éve vetették be először a harckocsikat a nyugati fronton, a németek a Vöröskeresztnél panaszkodtak a barbársága miatt. Tudta, hogy majdnem WC-nek hívták őket, és hogy nem is volt akkora hatásuk, mint 30 évvel később?
Páncélozott személyszállítók, fegyvereket és lőszert szállító teherautók is kísérték a 20 tankot.
Nem látogatják elegen a normandiai múzeumot Franciaországban. 2013-ban nyitott.
Orbán a Putyinnal való viszonya miatt aggódik, de a Pentagon kérését nem lehet visszautasítani.
Szárazföldi hadgyakorlat lesz, az ukrán–orosz konfliktusra reagálnak.
Az Armata épp a Lenin mauzóleummal szemben mondta fel a szolgálatot, a GUM áruház oldalában.
Tapadóbombával osont a harckocsihoz a jemeni felkelő.
Nem tank, csak harckocsi, de az új fegyverzetnek köszönhetően elhanyagolható a különbség.
A T–14 Armatát a nácik felett aratott győzelem hetvenedik évfordulóján mutatják majd be.
Az Armata elnevezésű harckocsicsalád nem az USA negyvenéves tankjai ellen készül, hanem a 21. század hadszíntereit akarja uralni. Durva, de az oroszok hirtelen még a személyzet életét is fontosnak tartják.
282 T-55-ös harckocsit, 16 ezer pisztolyt és 5 ezer rakétaindító rendszert adnának el.
Hajnalban a városközpontban tüzérségi harcok voltak, az EBESZ aggódik a harckocsioszlopok érkezése miatt.
Ezekről írta a Hídfő.net, hogy Ukrajnának szállítjuk őket. Hat nap után válaszolt kérdéseinkre a HM.