
Tucker Carlson: Biden ugyanazért utálja Magyarországot, mint az oroszokat
Többek között erről is értekezett az MCC Feszt afteren az egykori amerikai tévés.
Többek között erről is értekezett az MCC Feszt afteren az egykori amerikai tévés.
A PIM főigazgatója szerint a konjunktúralovagok el fognak tűnni.
Nem csak a Szentírás járt így.
A The Times nevű brit konzervatív lapnak nyilatkozott a miniszterelnök politikai igazgatója.
A kultúrpolitikában nem dönthetsz mindenki javára, vagyis nem dönthetsz igazságosan. De helyesen igen.
Az író szerint a kiélezett, túlzásba vitt kultúrharc öngyilkos stratégia.
Egy rendezvény megnyitóján vett részt szombaton a házelnök.
Az amerikai lap szerint a külföldi konzervatívok csodálták Orbán Viktor politikáját, de az ukrajnai háború változtatott ezen.
Ultraliberális és genderérzékeny tulajdonosait kivásárolja az állítólagos meggyőződésükből.
A Fidesz kommunikációs háborúba taszította az országot. Borbándi Dániel szociológus írása.
A kereszténység és a marxizmusba bugyolált liberalizmus között.
Szerinte minden célzott segítség csak növeli a szakadékot a NER-kompatibilis és nem NER-ista zenészek között.
Az elkövetők szerint erkölcsösebben kellene öltözködni, a kormányszóvivő szerint elfogadhatatlan ez a hozzáállás.
Amerika legnépszerűbb palacsintaporát több mint száz évig egy mosolygós fekete szakácsnő arcával hirdették. A gyártó most már szabadulna a kínossá vált Aunt Jemima brandtól.
Erdogan jelképes látogatást tett a mecsetté alakított bazilikában.
A ledöntött, majd vízbe dobott Colston-szobor helyén felállított nőalak alig több mint 24 óráig állt a helyén.
Az életnagyságú nőalak egy gerillaakció keretén belül került a ledöntött, majd vízbe dobott Colston-szobor helyére.
Továbbra is zajlik a vita a múltról Nagy-Britanniában, most a nemzeti bank kért bocsánatot.
A kastélykertben álló alkotás "felkavarta a látogatókat, mivel megalázó módon ábrázolt egy fekete személyt".
Elérte az elmúlt években Amerikában elindult nagy szobordöntési hullám Európát: Nagy-Britanniában már 78 szobrot akarnak eltávolítani a Black Lives Matter mozgalom aktivistái. A londoni főpolgármester bizottságot állított fel.
A kultúrharc kirobbantója a tavaly elhunyt Bart Istvánt is korrupcióval vádolta, miközben megpróbálta leleplezni a magyar kultúra ellenségeit.
Leültek egymással vitatkozni a Fidesz, az MSZP és az LMP kultúrpolitikusai a színházi törvényről meg az irodalomról, de nem azok mentek egymásnak, akikre számítani lehetett.
És persze Kulka és Alföldi. A kormánypropaganda Mediaworks eddigi főszerkesztője, Szakács Árpád egy előadásában felsorolta, kiket lát a magyar kultúra igazi ellenségeinek. Az estet, ki hinné, egy zsidóviccel kezdte.
De sajnos nem ez a műsorral a legnagyobb baj.
A törvények ellen több civil és ismert közszereplő is felszólalt, a köztársasági elnök viszont átengedte.
Megnéztük, mi várhat a főváros színházaira az új kultúrtörvény alapján. Semmi jó: a mostani teljes szabadság megőrzése akár 7 milliárd forintjába is kerülhetne Karácsony Gergelyéknek.
A Magyar Hang reagáltatott több ismert embert a kultúrtörvényre. Mucsi szomorúnak tartja a helyzetet, többen a taóval vontak párhuzamot.
A színész nyílt levelet írt a Facebookon Gulyás Gergelynek, aki a csütörtöki kormányinfón hozta újra elő a Gothár-ügyet.
Sokat szelídült az eredeti tervhez képest az elfogadott kultúrtörvény, de a főváros csak akkor tudja megvédeni a színházait, ha ennek megfizeti az árát.
Nem szeretném, ha a magyar kultúrát halott fehér emberek termésének nyilvánítaná valamelyik futóbolond. Interjú a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával arról, hogyan fog politizálni az "új irodalmi erőközpont".
Az Országút című kulturális és közéleti kéthetilap egyelőre csak terv, de ha megvalósul, az új médium – közpénzből – évi 300 millió forintba kerülne.
Megfelelően gondolkodó újságírókat képeznének, és kötelezővé tennék a támogatott művészek fellépését a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amely politizálna is.
Bőkezűen támogatják a csurkista Domonkos Lászlót, aki Kásler munkásságát nevezte nagy kezdetnek.
A Pesti Srácok szerint könnyen lehet, hogy a filmből nem lesz semmi, a producer szerint csak a forgatás csúszik.
Fekete Péter egy nyilvános esten állt ki a kultúrharc folytatása mellett. A sokat támadott Hunyadi-film mellett egy más olvasatú sorozat készülhet.
A jobboldali kultúrharc egyik elszenvedője megszólalt: szerinte nincs szó liberális elnyomásról.
A Filmalapot Andy Vajna tekintélye védte meg a kultúrharcos támadásoktól. Halála a személyére épülő rendszer jövőjét is megkérdőjelezheti.
Nem azért jár Tusványosra, mert Orbán szekerét tolja, de a Nemzeti Színházzal teljesen elégedett.
A macskát nem utaztatják magánrepülőn, és nem szól bele, hogy miket posztol a felesége. A médiabirodalmát pénzért adta el, de a TV2-t megtartja. Andy Vajna szerint pont annyi történelmi film készül, ahány jó ötletet a magyar producerek beadnak, a kormánysajtó támadásait pedig az irigység motiválja.
A Fidesz kinevezte, majd eltelt pár év, és mintha a Fidesz pártlapjaiban elindult volna egy jól felépített karaktergyilkosság. Tényleg el kell búcsúzni Andy Vajna Filmalapjától?
Prőhle Gergely, a PIM nemrég menesztett vezetője sajnálja, hogy a miniszter másképp gondolta.
Mácsai Pál sokszor nem sztárnak, hanem tehetségtelennek érzi magát, gazdagságról nem is álmodozik, viszont nyugalomra se vágyik. Szerinte a kultúrharc egy unalmas, könnyen kiismerhető, de nem veszélytelen korszakhoz fog vezetni, ő viszont nem retteg.
A magyar nyelvet, annak gyökereit és a magyar öntudatot támadták meg ebben a harcban.
A politikának egyáltalán nem dolga beleszólnia a kultúrába, nyáron a kultúrharc ürügyén elkezdődött az acsarkodás – Závada, Dragomán és Parti Nagy is politikai okokat lát Prőhle Gergely eltávolítása miatt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.
A Budai Vigadó átadóján mondott beszédet, szót ejtett a "a kultúrfilozófiák közötti hírlapi vitákról" is.
Új igazgatója lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumnak.
Külön alap történelmi filmekre Andy nélkül, átvilágítás a PIM, az OSZK és a Nemzeti Múzeumnál. A Fidesz nem elégedett.
A Nemzeti alaptantervről is elmondta a véleményét.
A színész-rendező a kutúrában érezhető öncenzúráról és kormányzati nyomásról beszélt a befolyásos brit lapnak.
A gyulai Erkel Diák Ünnep szervezőjét kitették, miután a Magyar Idők kritizálta a balliberális zsűrit.
Egyre több a Fidesz-árva, de kevesen vannak, akik időben szólalnak fel. Elek István egyike azoknak, akik Orbán oldalán indítottak kulturális háborút, de 16 évvel később teljes csődnek tartja. Interjú a Heti Válasz és az LMP egyik alapítójával.
Több ógörögül és latinul tudó szakemberre lenne szükség - véli a miniszter.
Bencsik Gábor a keresztény-konzervatív értelmiségieket akarja felrázni az arrogancia ellen.
A padlótól a plafonig kifestett szobában Lukács György, Mao és a partedlivel ábrázolt Marx képei keveredtek meztelen nőkkel, beszélő halakkal és a pop art villódzó mintáival.
Egy művészfilmből három év alatt lehet ezer példányt eladni, mondja a tulajdonos, aki webshopként működteti tovább az üzletet.
Megszólal a kultúrkampfos irodalomkönyv szerzője, bónuszként újabb részletek a korszakos műből.
A jobb- és baloldal örök harcáról vall a miniszterelnök megbízottja. Kerényi feladata, hogy az alacsonyabb fejlettségű állampolgárokhoz vigye a törvényalkotó kasztok üzenetét. Képekben, mert olvasni nem mindenki tud.