
Csaknem ötezer cukorbeteg gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban
Szakszerű felügyelet mellett töltötték a nyári szünetet.
Szakszerű felügyelet mellett töltötték a nyári szünetet.
Megtekinthető az „ütőképes” magyar hadsereg.
Egy ausztriai klímakonferencián futottak össze.
A miniszteri biztos bejelentette: országjárásba kezdenek.
A miniszterelnöki megbízott a közösségi oldalán számolt be.
Minden kérdésben kikérik az érintettek véleményét.
A részleteket a miniszterelnöki főtanácsadója ismertette.
Elmondásuk szerint az idősügyet is családügynek tekintik.
Amint mondta: Mindig kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat.
Február óta védik az ország déli határát.
Közülük mintegy ötezer gyermek egyes típusú cukorbeteg.
A háborús infláció az idősebb korosztályt is érinti.
Nyitrai Zsolt szerint nem kell tartani a megszorításoktól.
A hulladék-gazdálkodási koncesszióról még nincs döntés.
Várják a véleményeket környezetvédelmi ügyekben.
Értékelik a járvány elleni védekezéshez nyújtott segítségüket.
Novák Katalin vezeti a közösségi élet újraindításáért felelős testületet.
Még március 7-ig lehet válaszolni a 13 kérdésre.
A költségvetésen felüli támogatást kapnak.
Egyre több a cukorbeteg. Magyarországon 1,2 millióan vannak.
Szerinte azért kellett mennie, mert nem akart asszisztálni a 6 milliárd forint 30 százalékának elsikkasztásához.
A felsőtárkányi 1848-as ünnepségen aktuálpolitikától hemzsegő beszédet mondott a miniszterelnöki megbízott. A közönség nagy része óvodás és általános iskolás volt.
Hogy a vakok és gyengénlátók is ki tudják tölteni.
Berecz Mátyás közös megegyezéssel távozik, a Magyar Hang értesülései szerint politikai okok miatt.
A miniszterelnök Egerben tett egy kampánykört Nyitrai Zsolttal, és nagyon elemében volt.
"Ne riogassanak azzal, hogy valakit esetleg fejen találnak egy nyílvesszővel" – mondta. Az íjászszövetség elhatárolódott.
Tájékoztató kiadvány lesz a neve. Elsőnek a horgászokat célozzák, aztán jönnek a nyugdíjasok és a gazdák.
Bábeli zűrzavar a Fidesz képviselői között a vasárnapi népszavazás értelméről. Egy ember sem tudta pontosan megmondani, mi lesz október 2. után.
Azt hitte, az a kínos, ha magyarázkodnia kell egy politikusnak ? Hallgassa meg, milyen, amikor azt kérjük tőlük, mondjanak egy locsolóverset!
Az új rendészeti államtitkár operatív tiszt volt a rendszerváltás előtt. A Fideszben ennek nem mindenki örül.
Miért igazságos a különböző mértékű reklámadó, ha eddig az egyenlőségben hitt a kormány? És mit szólnak a képviselők, ha az RTL felveszi a kesztyűt?
A Kossuth téri rendezvény délután 3-kor kezdődik.
"Megemelem a kalapom a miniszterelnök úr előtt, és ez nem nyalizás." A parlament utolsó ülésnapján azt kérdeztük, mivel nem elégedettek az elmúlt négy évből. De egy szép tál cseresznyéből nem tudnak kiválasztani egy férgeset.