
Fontos változás a budapesti közlekedésben
Szolidaritási menetet rendeznek ma Budapesten.
Szolidaritási menetet rendeznek ma Budapesten.
Egy varsói konferencián álltak ki a pedagógusaink mellett.
A résztvevők a bombázott Kijevből érkeztek.
A Margit híd is a tüntető tanárokkal van.
A békés demonstráció kedves formáját alkalmazták egy budapesti általános iskolában.
Ilyen volt október 23-a idén: Orbán Viktortól a diákokon át Dobrev Kláráig.
Erős kétségüket fejezik ki a jelenlegi hazug, kirekesztő és vezérelvű politikai berendezkedéssel szemben.
A szolidaritási akciók délután is folytatódnak.
A műsorvezető szerint a pedagógusok jó ügyért sztrájkolnak, és a mostani fizetésükből képtelenség megélniük.
A magyar középosztály nehezen tartja fent a maga szerény életszínvonalát. Hegyi Gyula írása.
Aki dolgozik, azt nem nagyon izgatja a rezsiköltség emelkedése.
Olaszországba áprilisban és májusban harminc százalékkal több bevándorló érkezett az egy évvel korábbinál.
Bármit gondolnak is a politikáról, a háború ellen együtt tiltakozott huszonhárom magyar popzenész.
A társadalom közel jár egyfajta kollektív erkölcsi tetszhalálhoz. Kardos Gábor filozófus írása.
Tiltakozó e-mailek ezrei landoltak a magyar kormányzati postafiókokban.
Mottó: A krumplileves legyen krumplileves!
Az aláírók szerint a törvény korlátozza a szülőket, az iskolákat és a civil szervezeteket ezeknek az információknak az átadásában.
Szerintük senkit nem szabad megkülönböztetni boldogságkeresése okán.
Az államháztartás helyzetén nem javít érdemben, de csökkentené az egyenlőtlenségeket.
Sűrűn váltogatja a pártjait. Ez már a harmadik.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint a közösségnek továbbra is védelmeznie kell a demokráciát.
Több szolidaritást várnak az európai uniós tagállamok között a menekültüggyel kapcsolatban.
Egy járókelőt zavart a szolidaritás.
Színészek, zenészek, egyetemek és szakkollégiumok - már több ezren álltak ki az SZFE mellett.
A kormány javaslata szerintük fenyegeti az egyetemi autonómiát és a művészeti szabadságot, ezért szolidaritást vállalnak az SZFE-vel.
Világszerte már számos sportoló megszólalt a rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében.
A menedékkérők szétosztása helyett más módon is hozzájárulhatnának az európai szolidaritáshoz a vonakodó tagállamok egy friss javaslat szerint.
Repárszky Ildikó, a Fazekas Gimnázium tanára beszél a Charta 77'-ről és a lengyel Szolidaritásról is.
A koronavírus miatt bezártak a színházak, sok színésznek így nem lesz bevétele a következő időszakban, rajtuk akar segíteni a Thália Színház.
Az Európai Parlament ezen a héten állásfoglalást készül elfogadni tengeri mentésről, szolidaritásról, menekültek elosztásáról és legális útvonalakról.
A volt lengyel államfő, a Szolidaritás legendás vezetője az egyesült Európa koncepciójának szóvivője volt, most radikális javaslattal állt elő.
A katolikus egyházfő Panamában tartott szentbeszédet.
Nem pedig veszélyt.
Minden párt összefogott, hogy ne söpörhessék a szőnyeg alá a hajléktalanok problémáit.
Manfred Weber azt megérti, ha vannak aggályok a multikulturális Európával szemben, de a szolidaritás is a megoldás része kell, hogy legyen.
A Szolidaritás még létezik, és most a DK-val kötött megállapodást a választásra.
Németországban is vegyesen fogadták a Hertha meccs előtti szolidaritását.
A kancellár szerint van esély a menekültek tagállamok közti elosztására.
Rengeteg új önkéntes lehetőséget és gyakornoki helyet finanszíroz az EU.
Csak segíteni akarnak a migránsoknak, vagy igazából politizálnak? Miért adnak annak is, aki nem érdemes rá? Kik ezek egyáltalán? Már ezt is kutatják.
A képviselők kritizálták, hogy a tagállamok pénzzel kiválthatják a menedékkérők befogadását.
Frank-Walter Steinmeier több szolidaritásra szólított fel a szaúd-arábiai látogatásán.
Először szétvált az Együtt-PM. Majd az Együttből kivált a Szolidaritás. És most...
A baloldal terézvárosi képviselője 54 éves volt.
Tényleg nincs az a kis párt, amely ne tudna tovább morzsolódni.
Orbán hungarocell szobra viszont nem nemzeti jelkép: De a 2013-as tünetés miatt még nyomoznak.
Autós demonstrációt tart a Szolidaritás.
Terhes anyukás taxis, MSZP-utáló fuvaros, molinót lopó szőke herceg. Csak 10 percre zárták le a Lánchidat, teljes magyar valóságshow lett belőle.
Az Együtt-PM és a Szolidaritás tiltakozott a kitiltási ügy kezelése ellen. Az akció terve kiszivároghatott.
Közleményben határolódtak el Kónya különutas nyilatkozatától. A szervezet az Együttel képzeli el jövőjét.
Az Együtt felszólította Kónyát, hogy tisztázza: új pártot akar önálló Szolidaritással, vagy nem.
Az Együtt ügyvezető társelnöke szerint Polt Péter nem az igazságért, hanem Orbánért dolgozik.
Az Origo főszerkesztőjét kirúgták. Az újságírók szerint politikai nyomásra. Ivászat, tanácstalanság és csinos rendőrnők a Kossuth téren.
Döntés nincs, és nem is mindenkinek tetszene. Az MSZP már kibékült vele, Bajnaiék állítólag nem.
Apolitikus politikus: elégedetlen a demokrácia állapotával, de közben utálja a politikusokat.
Ön tudja, mire mennek az EU-s pénzeink? Nem? Akkor Ön is csak egy átlagos magyar.