
Thürmer Gyula: A Munkáspárt taglétszámát nem árulom el, háborús viszonyokat élünk
A pártelnök beszélt arról, mit rontottunk el 1990 után, miért volt elkerülhetetlen a háború Zelenszkij fasiszta vezetésével, és mi a háború megoldása.
A pártelnök beszélt arról, mit rontottunk el 1990 után, miért volt elkerülhetetlen a háború Zelenszkij fasiszta vezetésével, és mi a háború megoldása.
Demonstrált a Munkáspárt.
A munkáspárti gyűlésen még a humanoid robotokról is szó volt.
Az ügy Strasbourgban folytatódhat.
Dacolva az elemekkel, gyűjtik az aláírásokat.
Közös listával és közös egyéni jelöltekkel vág neki az ISZOMM és a Munkáspárt az országgyűlési választásoknak.
Szerinte az MSZMP vagyona nem az MSZP-t illeti.
Üdvözölte az elvtársakat, felköszöntötte a Kínai Kommunista Pártot.
A baloldali pártelnök szerint sok nyugati ország még mindig a 2008-as válság hatásait próbálja kiheverni.
Thürmer Gyula szerint a kínai egyetem kérdésénél fontosabb, hogy miből éljenek meg a magyar emberek.
Lukasenko azt mondta a szélsőbalos magyar vezetőnek: nagyra értékeli, hogy Magyarország viszafogottan kezelte a belarusz fejleményeket.
Thürmer Gyulának nem jött össze az 5 ezer támogató aláírás.
Tisztaságot, harmonikus közéletet és párbeszédet kínálnak a választóknak.
A kommunista jelzőt elhagyó Munkáspárt a nemzetit hangsúlyozza, programjában migránsellenesség és nemzetek Európája, de az elnök szerint nem az ő programjuk hasonlít a Fideszére, hanem fordítva. Paks 2 kell, Észak-Korea pedig elképesztő módon demokratizálódik. EP-listavazetői interjúnk.
A Magyar Munkáspárt elnöke szerint a városban szívesen emlékeznek vissza a rendszerváltás előtti időkre.
Sorozatunk az extrém helyzetekről, az élet különleges pillanatairól szól: az első részben a Munkáspárt új székházának átadásáról!
Nincs majális a Munkáspárt nélkül,. nincs Munkáspárt majális nélkül.
Falus Ferenc aggódhat: Thürmer Gyula és Magyar György is leadta az ajánlásokat, Bokros Lajos és a liberálisok jelöltje is hamarosan leadja.
Az MSZP-t lehet, hogy a falnak vezeti, de saját magát bebetonozhatja pártja élére.
Régi vágyunk teljesült, vagy ráfizettünk? Gyarmatosítás vagy pénzosztás? Majálisozókat kérdeztünk az uniós csatlakozás tizedik évfordulóján.
Ez itt nem Amerika, mondta a színpadon Thürmer Gyula, mint aki nem akarja látni, mivé lett a sör-virsli a Munkáspárt majálisán.
Thürmer erősen nyitotta május elsejét.
Szerintük az EU a milliárdosokat és a bankokat szolgálja, a többi pártot is bojkottra szólítják fel.
Thürmer szerint az 1% elérése lehetséges.